Connect with us

Horvátország

Horvátország 209 millió eurós katonai segélyt küldött Ukrajnának

Horvátország az idei év elejére elérte a GDP 2%-ának megfelelő védelmi kiadási célt, amelyből a modernizációra fordított arány 29%-os

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Ivan Anušić horvát védelmi miniszter az Ukrajnai Védelmi Kapcsolattartó Csoport brüsszeli ülésén (Forrás MORH)
Ivan Anušić horvát védelmi miniszter az Ukrajnai Védelmi Kapcsolattartó Csoport brüsszeli ülésén (Forrás MORH)
Cikk meghallgatása

Ivan Anušić horvát védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Brüsszelben közölte, hogy Horvátország eddig 209 millió eurós katonai segélyt küldött Ukrajnának. Ezt a horvát védelmi minisztérium (MORH) tette közzé a honlapján.

Ukrajna támogatása

Anušić az Ukrajnai Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) 26. ülésén ehhez még hozzáfűzte, hogy Horvátország a bruttó hazai össztermék (GDP) arányában számított katonai segélynyújtás tekintetében a tizenkettedik helyen áll Ukrajna támogatásában.



Az Ukrajnai Védelmi Kapcsolattartó Csoport egy olyan platform, amely több mint ötven országot tömörít, és hároméves fennállása alatt jelentős katonai segítséget biztosított Ukrajnának.

A horvát védelmi miniszter a találkozón beszámolt Horvátország legutóbbi, 12. katonai segélycsomagjáról, amelyet Ukrajnának adományozott, ennek tartalmát azonban nyilvánosan nem részletezte a hírforrás.

A francia kapcsolat

Anušić Brüsszelben találkozott francia kollégájával, Sébastien Lecornuval is, akivel egyetértettek abban, hogy Horvátország és Franciaország stratégiai partnerek és szövetségesek.

Ennek köszönhetően a kétoldalú védelmi együttműködés 2021 óta folyamatosan fejlődik, különösen a Rafale többcélú harci repülőgépek beszerzésére irányuló projekt és a két ország közötti Stratégiai Partnerségi Megállapodás végrehajtása révén.

A találkozón a két ország közötti együttműködésről tárgyaltak, különös tekintettel a katonai-technikai partnerségre, az EU és a NATO keretein belüli együttműködésre, valamint a délkelet-európai és ukrajnai helyzetre.

Anušić hangsúlyozta, hogy Horvátország kiemelt figyelmet fordít hadereje felszerelésére és modernizációjára.

A találkozón az is elhangzott, hogy Horvátország az idei év elejére elérte a GDP 2%-ának megfelelő védelmi kiadási célt, amelyből a modernizációra fordított arány 29%-os.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap