Az én lelkemen (is) szárad a szerb-magyar barátság

Tomislav Nikolić 2012. május 31-én lett Szerbia elnöke. Az elnökválasztást 2012. május 20-án nyerte meg, és ezzel ő lett az ország ötödik elnöke a modernkori Szerbia történetében. Néhány hónappal később Belgrádból megkeresés érkezett Budapestre egy elnöki találkozó megtartására, ami novemberben létre is jött. A szerbek ugyanis barátkozni akartak, mondjuk úgy, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás szellemében. Az alkalom tehát kínálta magát, hogy elismertessük velük az 1944/45-ös vajdasági népirtás tényét, és hogy feloldjuk a vajdasági magyarságot a kollektív bűnösség alól.

A kollektív bűnösség elve

A jugoszláv partizánok a második világháború idején a magyar lakosságot kollektíven háborús bűnökkel vádolták meg, főként a korábbi magyar hatóságok által 1942-ben végrehajtott razziák és vérengzések miatt. Az ilyen vádak alapján számos magyart vettek őrizetbe, végeztek ki, vagy hurcoltak munkatáborokba.

Az internáltak éheztetésnek, kimerítő munkának és kínzásoknak voltak kitéve. Csúrog és Mozsor lakosságát különösen súlyosan érintette az a rendelet, amely szerint a térségben élő magyarok elvesztették állampolgárságukat és tulajdonfosztással sújtották őket.

A szerb partizánok sok helyen megtorlásként tömeges kivégzéseket hajtottak végre a helyi szerb lakosság bevonásával. Zsablya, Csúrog és Mozsor esetében is számos magyar családot hurcoltak el és végeztek ki anélkül, hogy bármiféle igazságügyi eljárást folytattak volna ellenük.

A helyi magyarok közül sokakat „népellenes tevékenységgel” vádoltak meg, és partizánbíróságok elé állítottak, ahol gyakran gyorsított eljárásban halálra ítélték őket.

Az elnöki hivatal által kiadott hivatalos összefoglaló

A magyarokat elűzték otthonaikból, sokan menekülni kényszerültek. A kitelepítések során jelentős számú magyar földönfutóvá vált, és sokuk soha nem térhetett vissza szülőföldjére. Az otthonaikba gyakran szerb telepeseket költöztettek.

Csúrogot gyakran említik a Délvidéken történtek egyik legszimbolikusabb helyszíneként, mivel itt a magyar lakosság szinte teljes eltűnését eredményezte a megtorlás. 1944-ben a helyi magyar férfiakat szinte kivétel nélkül kivégezték vagy elhurcolták, a nőket és gyerekeket pedig kitelepítették vagy internálták.

Áder kibékült Szerbiával

A 2000-ben történt szerbiai rendszerváltást követően sem szűntek meg a vajdasági magyarok elleni provokációk és támadások, amelyeket nagy valószínűséggel a később haladókká átvedlő radikálisok hajtottak végre, ezt persze sohasem sikerült bizonyítani, miközben gyakori volt a magyarok lefasisztázása, ami talán ma sem ment ki teljesen a divatból.

Ez lebegett a szemem előtt, amikor „felkérést kaptam” a budapesti szerb-magyar találkozó tematizálására. Elkészítettem egy tervezetet, amelyet elküldtem az elnöki hivatalba. Abban az időben a magánéletem szétesőben volt, így az eredeti levél elkallódott, viszont egy másik levél fennmaradt, amely utal az elkallódott levél tartalmára.

A javaslat lényege az volt, hogy a két elnök keresse fel Csúrogot és Mozsort, kérjen bocsánatot a történtekért, a magyar államfő a szerbiai parlamentben kérjen bocsánatot a „hideg napokért”, a szerbek pedig oldják fel a vajdasági, főleg a sajkásvidéki magyarok elleni megkülönböztető intézkedéseket, mindezt a „közös főhajtás” szellemében.

Az elnöki hivatal tájékoztatója 2013-ból

A fennmaradt levelet egy harmadik személynek írtam egy nappal a szerb elnök budapesti látogatása után, vagyis 2012. november 14-én, és arról számoltam be benne, hogy a „háttérben ügyködtem”, a múlt héten kétszer is beszéltem az elnöki hivatalból R.-el, hogy miként viszonyuljanak Nikolićhoz.

Mondtam neki, hogy ne azt várják el tőle, hogy a szerbek kérjenek bocsánatot a magyarok lemészárlásáért, mert abba soha nem mennek bele. Javasoltam R.-nek, hogy főhajtással kövessék meg a partizánok által „etnikai alapon” végrehajtott népirtás áldozatait. Azt viszont többször hangsúlyoztam, hogy az „etnikai alapon elkövetett” szókapcsolat véletlenül se maradjon ki. Cserébe ígérjék meg, hogy Áder elmegy, és fejet hajt a „hideg napok” áldozatai előtt.

– Tegnap este majd leestem a székről, amikor a saját szavaimat hallottam vissza Áder szájából. Reggel beszéltem R.-rel, aki korábban lejegyzetelte, amit mondtam, és továbbadta a főnökének, az pedig állítólag még írt hozzá valamit, és továbbította Ádernak

– tartalmazta még a levél, amely szerint „büszke voltam”, hogy sikerül elismertetni a szerbekkel a magyarok elleni népirtás tényét, – mert a közös főhajtás ezt is jelentette – és ezzel megdönteni egy 70 éves tabut.

Tomislav Nikolić 2012. november 13-i budapesti látogatása alkalmával a szerbek tehát belementek az alkuba, így 2013. június 25-én Csúrogon sor került Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb államfő „közös főhajtására” a II. világháborúban ártatlanul kivégzett magyar, valamint szerb áldozatok emléke előtt.

Áder János beszéde a szerb parlamentben

Ezt követően Áder János történelmi jelentőségű beszédet mondott Belgrádban, a szerbiai parlamentben. Ez volt az első alkalom, hogy magyar államfő felszólalt a szerb törvényhozásban, ahol köszönetet mondott a szerb vezetésnek, különösen Tomislav Nikolić akkori szerb elnöknek, amiért Csúrogon bocsánatot kért a magyaroktól a második világháborút utáni megtorlások során elkövetett bűnökért.

Az egész parlamenti szeánsz lényege az volt, hogy a szerb képviselőház nyilatkozatot fogadott el, amelyben a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944/45-ben elkövetett cselekedeteket, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak.

A Szerb Köztársaság Képviselőháza meggyőződését fejezte ki, hogy a kollektív felelősség alól való mentesítés, amellyel – az egykori állami szervek döntései útján – egyes nemzeti közösségeket sújtottak a második világháború után a Vajdaságban, a tolerancia szellemének és a nemzeti közösségek, valamint a Szerb Köztársaság valamennyi polgára közötti megbecsülés erősítésének az érdekeit szolgálja.

A szerb parlament nyilatkozata (Forrás: Szerbiai Parlament, magyar fordítás itt

A Szerb Köztársaság Képviselőháza síkra szállt az ártatlanul elítéltek és ártatlan áldozatok teljes körű rehabilitációjáért, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége független bíróság előtt, törvényes eljárásban került vagy kerül bizonyításra.

Ezzel kezdődött tehát az újkori szerb-magyar barátság, amelyről tudjuk, hogy csúcsokat dönt, – de ehhez nekem már semmi közöm – hárítsák csak érte a dicsőséget egymásra a különböző politikai szereplők, ahogy éppen az alkalom hozza. Mindezt csak azért mondtam el, nehogy feledésbe vesszen, hogy miből is indultunk ki.