A VMRO-DPMNE nacionalistái Bulgária és az EU között őrlődnek

A BALK részéről azt ígértük, hogy felvázoljuk a nyugat-balkáni csatlakozással kapcsolatos rémálmokat, amelyek akadályozzák a térség belépését az Európai Unióba. Az EU és a balkáni országok körülbelül húsz éve fölöslegesen rágják a gittet az Európai Unióval ahelyett, hogy bármi produktívat produktívat csinálnának. Az ottani országoknak és népeknek úgy tűnik, hogy az egyik legfőbb céljuk a lehető legtöbb pénz legombolása az adományozókról, legyen szó Brüsszelről, Budapestről vagy bárki másról. Eltekintve persze az olyan partikuláris célokról, mind a szerb hegemónia megteremtése a Balkán maradék részén, nevezzük is azt bárminek.

Hiányzik a szikra

Ennek a cikknek a megírásakor erősen támaszkodtam a Youen Le Bris-nek, a Courrier des Balkans cikkírójának a gondolataira, nem elmarasztalva sem a macedónokat, sem a bolgárokat, sem a görögöket, és végül az albánokat sem, mert más-más nemzeti vagy nacionalista céloktól vezérelve egyformán hibásak mind, miközben nincs meg bennük az a szikra, amely a helyzet megoldásához szükséges, de erről sem nem ők tehetnek, hanem a „térség levegője”, ahol élnek.

A macedón miniszterelnök és a három zászló

Ez vonatkozik az Észak-Macedóniát érintő európai integrációs folyamatra is, amely a legdiplomatikusabban fogalmazva „komoly kihívások elé állította a szkopjei kormányt és a nacionalista VMRO-DPMNE pártot”, miközben fogalmuk sincs arról, hogy mit kellene tenniük ebben a jellemzően balkáni káoszban.

A korábbi harcias retorikát hátrahagyva Hrisztijan Mickoszki macedón miniszterelnök a kvázi uniós csatlakozás érdekében (jó pénzért, Ursula cukrosnéni) kénytelen volt tompítani a nacionalista álláspontját, hogy ne akadályozza az ország uniós csatlakozási törekvéseit.

Donald Trump januári hivatalba lépése az Egyesült Államok élén azonban új irányt szabhat a politikai játszmáknak nem csak Amerikában, hanem Európában és a Balkánon is, ha örülünk neki, ha nem, ez nézőpont kérdése, véleményem szerint azonban csöbörből vödörbe, de ez most nem tartozik ide.

A bolgár kérdés és a francia javaslat

2022-ben a VMRO-DPMNE, akkor még ellenzékként, hevesen tiltakozott az úgynevezett „francia javaslat” ellen, amely az EU támogatásával kívánta rendezni a bolgár-észak-macedón vitát. Emmanuel Macron francia elnök 2022 júniusában kompromisszumos javaslatot terjesztett elő, a javaslat célja annak a bolgár vétónak a feloldása volt, ami akadályozta a csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Boldogtalan Észak-Macedónia, a szomszédok és az EU politikai blokádjának áldozatai – ezt írta a szlovén Reporter Magazin az X platformon

A kompromisszum azonban a macedón közvélemény számára nehezen elfogadható volt, mert a kormányzó szociáldemokraták jelentős engedményeket ígértek Bulgáriának, a VMRO-DPMNE és más nacionalista csoportok viszont ellenezték, és kevésbé hangosan ugyan, de azóta is ellenzik EU által megkövetelt kompromisszumokat, mert úgy vélik, hogy azok aláássák az ország nemzeti identitását.

A vita középpontjában többek között a második világháborús bolgár megszállás megítélése, történelmi személyiségek hovatartozása és a macedón nyelv definíciója állt és áll ma is. A bolgárok követeléseinek legfontosabb eleme a bolgár kisebbség alkotmányos elismerése, ami az ország identitására nézve érzékeny kérdés. Ez az igény mélyen megosztotta az észak-macedón közvéleményt.

Kapcsolódó cikk

Macedón remények: amerikai nyomás a bolgár blokád feloldására

A VMRO-DPMNE körül gyülekező macedón nacionalisták, akkor ellenzékként, ügyesen kihasználták a helyzetet. Tiltakoztak a „francia javaslat” ellen, de ez nemcsak a kormányzó szociáldemokraták engedékeny politikájának bírálatáról szólt, hanem saját nemzeti identitásvédő narratívájuk erősítéséről is.

A javaslat előírta a bolgár feltételek teljesítését, mint például a bolgár kisebbség alkotmányos elismerését, ami nemcsak a történelmi viták folytatását eredményezte, hanem sok (észak?) macedón számára az identitásuk elismerését is veszélybe sodorta.

Így a kormányzó szociáldemokraták komoly politikai árat fizettek az EU-val való együttműködésért, elvesztették ugyanis a választásokat, miután azok nemcsak megélhetésről és jogokról szóltak, hanem mély történelmi és kulturális konfliktusokat is, amelyek megoldásához hosszú távú politikai és társadalmi kompromisszumokra lenne szükség, de az is lehet, hogy ilyen kompromisszumok egyáltalán nincsenek, és az emberek helyett az idő oldja meg majd a helyzetet.

Orbán és az uniós nyomás

A VMRO-DPMNE a bolgár követelésekkel szembeni ellenállásból tehát politikai tőkét kovácsolt, és a 2024-es választások után kormányon találta magát, államfői túlsúllyal.

Az új miniszterelnök, Hrisztijan Mickoszki kampányában a szociáldemokraták által tett engedmények visszavonását ígérte, hatalomra kerülve azonban kénytelen volt maga is kompromisszumokat kötni, mivel koalíciós partnere, az albán VLEN párt, amelyet a koszovói Albin Kurti támogatott, kizárta az európai integrációval szembeni alternatívát.

A VMRO-DPMNE hatalomra jutása aggodalmat keltett Európában, sokan attól tartottak, hogy az ország visszatér a Nikola Gruevszki idejént tapasztalt merev politikához, amely évekig blokkolta az integrációt a Görögországgal folytatott névvita miatt. Az első hetekben a diplomáciai feszültség Athént, Szófiát és Brüsszelt is irritálta, de a kormány gyorsan stratégiát váltott, és kihasználta a kedvező geopolitikai légkört.

Kapcsolódó cikk

Orbán közvetítene a bolgárok és a macedónok között, Szófia máris elutasította

A VMRO-DPMNE számíthatott hagyományos szövetségesére, Orbán Viktorra. Magyarország, amely július óta az Európai Unió soros elnöke, és már 500 millió eurós segélycsomagot adott Szkopjénak, s állítólag újabb 500 millió lóg a levegőben, miközben Orbán kerülőre-fordulóra sürgette az EU-t a Nyugat-Balkánnal szembeni ígéreteinek betartására.

Bulgária elutasította Orbán közvetítési ajánlatát a vitás kérdésben, a támogatás azonban fontos politikain eszköz maradt a VMRO-DPMNE számára, bár Magyarországnak áll nyerésre ebben a kérdésben, nemcsak az uniós, hanem a macedón hozzáállás miatt sem.

Mindenki, Szkopje és Szófia is jól tudja, hogy Budapest és Brüsszel versenyfutásában Magyarország csak veszíthet, 500 milliót eurót, vagy akár egymilliárdot is a magyar vezetés még csak-csak beáldozhat a macedón csatlakozás oltárán, de hat milliárd eurót – mint amennyit az EU mostanság ígért a Nyugat-Balkánnak csúfolt területnek – Budapest már nem tud előhúzni a mellényzsebből, pedig a Balkánon a premissza a pénzről szól.

Mindeközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismételten felszólította Szkopjét az alkotmány módosítására, ami az integráció előfeltétele. Bár az előző észak-macedón kormány hajlandónak mutatkozott a bolgár kisebbség elismerésére, garanciákat kért arra, hogy Bulgária a jövőben ne támaszthasson további feltételeket.

Az évek óta húzódó bolgár politikai válság miatt ilyen biztosítékokat még akkor is nehezen lehetne levadászni, ha bárki akarna is ehhez hasonlót nyújtani Szófiából, és egyelőre az sem világos, hogy mekkora összeghatárnál kezdenek el a felek egyáltalán gondolkodni a kérdés megoldásán, de ahhoz stabil kormány kellene mindkét oldalon, amilyet Bulgária nem tud kiizzadni magából.

Új geopolitikai helyzet és az amerikai befolyás

Egy Ifop (Institut français d’opinion publique) felmérése szerint, szerint a macedónok 53%-a ellenzi az alkotmány módosítását, még akkor is, ha ez az EU-tagság feltétele, vagyis ma már kilóra sem nagyon akarják eladni magukat, ezért (Észak-) „Macedónia barátainak” számolniuk kell azzal, hogy bármennyire is nyomnák őket az unióba, nem nagyon mennének.

Hrisztijan Mickoszki minden bizonnyal szeretne minél több pénzt – mondjuk úgy, hogy támogatást – besöpörni akár az Európai Uniótól, akár Magyarországtól: egyelőre (titokban) nem ábrándítja ki az adakozni vágyókat, viszont a méltóságukban sokszor megsértett macedónok jelentős részének nem kell az Európai Unió, ha az az identitásuk elvesztésével jár.

Ezzel viszont egyszerre mennek szembe a bolgár követelésekkel, az uniós elvárásokkal és a magyar támogatásokkal, és akkor itt toporgunk egy helyben még vagy kétszáz évig, és nem 2030-ig.

A helyzetet tovább bonyolítja az amerikai belpolitika. Joe Biden elnöksége alatt az Egyesült Államok támogatta Észak-Macedónia uniós integrációját, de kevés kézzelfogható eredménnyel. Trump visszatérése a Fehér Házba azonban új irányt szabhat az eseményeknek, különösen mivel már a nyáron megtörtént a kapcsolatfelvétel Trump-közeli körök és az észak-macedón kormány között.

Az (észak-)macedón alkotmány módosításának kérdése ugyanakkor csak a jéghegy csúcsa. Az Európai Bizottság legutóbbi jelentése számos hiányosságot említ Macedóniával szemben, a korrupció elleni harctól kezdve a szervezett bűnözés visszaszorításáig és a környezetvédelmi politikákig, amelyek ugyan „típusproblémák”, de mindnek megvannak a nemzeti konotációik, vagyis a saját kulturális, történelmi, politikai és társadalmi környezetből fakadó sajátosságokkal rendelkeznek.

Észak-Macedóniában például a korrupció gyakran a gyenge igazságszolgáltatási rendszer és a politikai befolyás miatt hódít: a közszférában elterjedt a nepotizmus, de a pártpolitikai kinevezések sem ritkák, amelyek akadályozzák az átláthatóságot – hol nem a Balkánon – de ez más téma.

Bár az ukrajnai háború felgyorsította az EU bővítési terveit, Észak-Macedóniára a teljes körű integráció terén hosszú és rögös út vár – fent már említettük, hogy legalább kétszáz év – ráadásul a világ geopolitikai átrendeződése, valamint a VMRO-DPMNE nacionalista törekvései tovább bonyolíthatják a helyzetet.

Közben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2024 októberében Szkopjéban azt mondta, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások a szükséges alkotmánymódosításokat követően folytatódhatnak Észak-Macedóniával, ezt megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök szeptemberben bírálta az EU-t, amiért késlelteti Észak-Macedónia csatlakozási folyamatát, és megvádolta Brüsszelt, hogy megsértette a balkáni ország nemzeti büszkeségét – ami elég relatív megállapítás – és máig nem tisztázott kérdés.