Connect with us

Szerbia

Szerbiában a titkosszolgálatot is bevonják az árak letörésébe?

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerbiai közösségi médiában időről időre felbukkannak olyan felhívások, amelyek szervezett bevásárlóutakra invitálnak a szomszédos országokba. Az emberek ezeken a túrákon sokat spórolhatnak a szerbiai árakhoz képest, különösen élelmiszerek és üzemanyag esetében. Magyarország nincs a célországok között, legalábbis egy fogyasztóvédelmi szervezet szerint

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Rizs és liszt, áru van bőven, vásárló azonban egyre kevesebb
Rizs és liszt, áru van bőven, vásárló azonban egyre kevesebb (Forrás: Vreme)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Szerbiában olyannyira megugrottak az árak, hogy egyre több ember jár át a szomszédos országokba vásárolni, hogy pénzt takarítson meg, pedig nemrégiben még fordított volt a helyzet, a horvátok rándultak át a Vajdaságba ugyanezzel a szándékkal. Dejan Gavrilović, az „Efektiva” fogyasztóvédelmi egyesület vezetője szerint most viszont sok szerb átlépi a határt, különösen Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia felé, ahol számos termék – köztük szerb eredetű áru is – kevesebbe kerül, mint otthon. Magyarországot nem említette a szerb fogyasztóvédelmi egyesület vezetője.

Szervezet bevásárlóutak

A szerbiai közösségi médiában időről időre felbukkannak olyan felhívások, amelyek szervezett bevásárlóutakra invitálnak a szomszédos országokba. Az emberek ezeken a túrákon sokat spórolhatnak a szerbiai árakhoz képest, különösen az élelmiszerek és az üzemanyagok esetében.


Az „Efektiva” fogyasztóvédelmi egyesület vezetője szerint Észak-Macedóniában például kifejezetten olcsóbban szerezhetők be még a szerbiai termékek is, ami szerinte arra utal, hogy a szerbiai kereskedők kihasználják a vásárlókat.

Gavrilović hozzátette azonban, hogy nemcsak a kereskedők, hanem a közvetítők (talán a nagykereskedők) is felelősek, akik beékelődnek a gyártók és a kiskereskedők közé, és ezzel jelentősen megemelik az árakat.

A szerbiai kormány nemrég bevezette a „Legjobb ár” nevet viselő kampányt, amelyet személyesen maga Miloš Vučević miniszterelnök jelentett be, és ezzel szó szerint folytatta a „haladó hagyományt”, amelyet korábban még „Jobb ár” néven Aleksandar Vučić indított útjára az olcsó párizsival. De valójában mi is történik?

Az említett fogyasztóvédelmi egyesület vezetője szerint a „Legjobb ár” elnevezésű kampányban meghirdetett árak igazából akciós árak, amelyek egyébként is elérhetők a kiskereskedelmi üzletekben.

– Az állam csak annyit tett, hogy megállapodott a kiskereskedőkkel, hogy az eddigi akciós árakat jelöljék meg „legjobb árként”, mintha az állam bármi új intézkedést vezetett volna be

– mondta Gavrilović, aki szerint így a szerb állampolgárok számára jelenleg a szomszédos országok sokkal jobb opciónak számítanak, Horvátország és Észak-Macedónia ugyanis kedvezőbb lehetőségeket kínál a mindennapi bevásárlásra.

Üres a bevásárlókocsi, mert egyre többen a szomszédos országokba járnak "shoppingolni"

Üres a bevásárlókocsi, mert egyre többen a szomszédos országokba járnak „shoppingolni” (Forrás: InMedija)

Gavrilović emlékeztetett arra is, hogy néhány évvel ezelőtt a horvátok mentek át Szerbiába, különösen a vajdasági határmenti területekre, élelmiszert vásárolni. Most viszont fordult a kocka, és a szerbek ruccannak át Horvátországba a kedvezőbb árakért.

Titkosszolgálattal az árak ellen?

Az árak megfékezésére a szerb kormány más eszközökkel is próbálkozik. Miloš Vučević szerb miniszterelnök nemrég bejelentette, hogy a szerb polgári titkosszolgálatot, vagyis a Biztonsági Információs Ügynökséget (BIA), valamint a Szerb Nemzeti Bankot (NBS) is bevonják az árak letörésére irányuló nyomozásba.

A cél az, hogy kiderítsék, kik azok, akik mesterségesen növelik a polcokon lévő termékek árait, és így saját zsebüket tömik meg a fogyasztók kárára.

Vučević szerint a kormányzat ezzel azt szeretné tisztázni: hogy az árak emelkedése nem a kormány politikájának következménye. A miniszterelnök hangsúlyozta:

– Szerbia elfogadta a piacgazdaságot, de ez nem jelenti a szabálytalanságok és az önkény bevezetését. Meg kell néznünk, kik azok, akik mindig beékelődnek a gyártók és az eladók közé, és extra profitot tesznek rá az árakra.

Sok szakértő azonban kételkedik abban, hogy a titkosszolgálat bevonása valóban hatékony eszköz lenne a szerbiai piaci helyzet javítására és az árak kordában tartására, elvégre nem lehet minden árcédula mellé titkosrendőrt állítani.

Dragovan Milićević közgazdász szerint a piacgazdaság elveinek betartása esetén a kormány közvetlen beavatkozása aligha valósítható meg, kivéve, ha jogtalan kereskedelmi gyakorlatra vagy csalásra utaló jeleket fedeznek fel.

– Nem látom indokoltnak, hogy a BIA beavatkozzon, hacsak nincs alapos gyanú arra, hogy illegális csatornákon zajlik a kereskedelem

– tette hozzá Milićević.

Az állami beavatkozás és a piac szabályozása tekintetében eltérők a vélemények Szerbiában.

Míg Vučević a titkosszolgálattal fenyegeti azokat, akik az árakat mesterségesen emelik, mások ugyanakkor úgy vélik, hogy az igazi megoldás nem az ilyen jellegű akciókban rejlik.

A szerb kormány már tavaly is beavatkozott a piaci folyamatokba a „Jobb ár” elnevezésű kampányával, amely során bizonyos alapvető élelmiszerek árát – például a párizsiét – korlátozták, amit ráadásul még meg is ideologizáltak.

Ez azonban csak átmeneti megoldásnak bizonyult, és valószínűleg ugyanerre a sorsa jut a „Legjobb ár” nevet viselő idei akció is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap