Connect with us

Szerbia

Gumigyár van, ivóvíz nincs a vajdasági Nagybecskereken

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A nagybecskereki vállalat nem kevesebb, mint 100 hektáron terül el. Maga az államfő is azt mondja, olyan, mint egy kis város; autóval kell körbejárni. Mégsem láthatta mindenki, mert kamerával ugyanis csak a Tanjug, a Pink és az Informer mehettek be – azt mondták, nincs elég parkolóhely minden újságírónak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Aleksandar Vučić szerb elnök a környezetvédelmi és az ipari miniszter, valamint a tartományi miniszterelnök társaságában nyitotta meg a nagybecskereki gumigyárat. A képet a Szerb Haladó Párt tette közzé az X platformon
Aleksandar Vučić szerb elnök a környezetvédelmi és az ipari miniszter, valamint a tartományi miniszterelnök társaságában nyitotta meg a nagybecskereki gumigyárat. A képet a Szerb Haladó Párt tette közzé az X platformon
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Tavaly óta, bár már gyártanak gumiabroncsokat a nagybecskereki Linglongban, és ráadásul már 52 millió eurót is kerestek vele, a szerb államfő valamiért most találta alkalmasnak és fontosnak, hogy ellátogasson a vállalatba, és megnyomja a gombot, amellyel szimbolikusan megkezdődik a sorozatgyártás ebben a vállalatban.

A nagybecskereki vállalat nem kevesebb, mint 100 hektáron terül el. Maga az államfő is azt mondja, olyan, mint egy kis város; autóval kell körbejárni. Mégsem láthatta mindenki, mert kamerával ugyanis csak a Tanjug, a Pink és az Informer mehettek be – azt mondták, nincs elég parkolóhely minden újságírónak.


A legnagyobb zöldmezős beruházás

Az ünnepségen jelen volt a Linglong igazgatója, Feng Vang is, aki hangsúlyozta, hogy a fő cél az ökológiailag elfogadható működtetése a vállalatnak, amely köré egy zöldfelületet is létre akarnak hozni. Hozzátette, hogy a szerbiai gazdaság és a környezet fejlesztése a cél.

– Soha hasonlónk nem volt. Ez, emberek, egy egész város

– mondta ámuldozva Aleksandar Vučić, aki annyira messzire ment az álmodozásban, hogy a vállalatot szeretné megmutatni az egyetemistáknak, de a nyugdíjasoknak is, minden szerbiainak, hogy lássák, „milyen csodát csináltak ide a kínaiak”.

A szerb államfő több alkalommal is emlegette Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki szerinte mindezt azért tette lehetővé, mert nagyon a szívén viseli Szerbia sorsát, és nagyon jót akar az országnak és a népének.

Minimálbérért dolgoznak

Jelenleg 1235 alkalmazottja van a vállalatnak, és további 600 alkalmazása van tervben. A Linglong eddig egymilliárd dollárt ruházott be a nagybecskereki vállalatba. A tervek szerint az idei export 200 millió euró, a jövő évi 500 millió euró értékű lesz.

De azt, hogy pontosan mennyi gumiabroncsot gyártanak itt, milyenek a munkafeltételek, hova exportálnak pontosan, nem sikerült megtudniuk a helyszínen lévő újságíróknak, ugyanis nem engedték be őket a gyár területére.

Az elsődleges tervek szerint évente 13 millió gumiabroncs készül itt. A gazdasági minisztériummal kötött szerződésben a Linglong vállalta, hogy a létrejövő munkahelyeket Nagybecskerek város területén a projekt végétől számított öt évig biztosan megtartja.

Kezdetben az 1200 szerb munkás mellett további 300 kínai munkást alkalmaznak a gyárban. A 2024-ig foglalkoztatott 1200 dolgozó havi átlagbére 565,6 euró a megállapodás szerint. Ez csak kicsivel több, mint a minimálbér.

A vállalat alapkövét 2019 márciusában helyezték le, és az elsődleges terv szerint 2021-re készült volna el. Először a járvánnyal, majd az ukrán-orosz háborúval magyarázták a késést.

A Linglong területének megszerzését is botrány övezte, később pedig a gyárat építő vietnámi alkalmazottak rabszolgakörülményeiről is tudósított a média. Az építkezés során volt botrány azzal kapcsolatban, hogy a szennyvizet közvetlenül a Béga folyóba engedték, engedély nélkül építkeztek, de katasztrofális körülmények között tartották az alkalmazottakat, kínozták az indiai vendégmunkásokat is.

Az állam jól kitömte a vállalatot

Első körben a Linglong a szerb államtól kapott 76 millió euró vissza nem térítendő támogatást, és csaknem 100 hektárnyi elsőosztályú bánáti termőföldet, amelynek értéke 7,6 millió euró.

Az építkezés során a gumigyár számos bűnvádi feljelentés mellett mégis zavartalanul elkészült, annak ellenére, hogy a környezetvédelmi hatástanulmány nem készült el időre, és az építkezési engedélyt is utólag kapták meg.

A szerb államfő egy munkással beszélget, a képen három kormányközeli média mikrofonállványa (Informer TV, Tanjug és Pink TV). A képet a Szerb Haladó Párt tette közzé, amelynek Vučić elvben már nem elnöke

A szerb államfő egy munkással beszélget, a képen három kormányközeli média mikrofonállványa (Informer TV, Tanjug és Pink TV). A képet a Szerb Haladó Párt tette közzé, amelynek Vučić elvben már nem elnöke

A Zöld-Baloldali front állítása szerint Nagybecskerek város eddig 448 millió dinárt költött arra, hogy kiépítse a szennyvízelvezető és vízvezeték-hálózatot, további 400 millió dinárt, vagyis összesen 7,2 millió eurót aknamentesítésre költöttek.

Linglongnál van iható víz, Nagybecskereken nincs

A Shandong Linglong Tire Co. a nagybecskereki szabadövezet területén működik, s még 2019-ben döntött úgy a szerb kormány, hogy a beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja az ország számára.

A Linglong anyavállalata a holland Linglong Netherlands B.V.. Termékeit Európa és a világ több mint 180 országába exportálják, és jó együttműködést alakítottak ki a világ tíz legnagyobb autógyárával, mint például a VW, Škoda, Nissan és mások.

A Linglongot egyébként 1994-ben alapították Kínában, Yentai városában, Shandong tartományban, és gumiabroncsok tervezésével, gyártásával, forgalmazásával és értékesítésével foglalkozik.

A Linglong gyártósorának ünnepélyes megnyitója alkalmat adott arra, hogy az újságírók rákérdezzenek, mikor lesz végre iható víz Nagybecskereken. Ebben a városban ugyanis több mint három évtizede nem iható a csapból folyó víz.

Hiába építettek vízgyárat, annak tulajdonjogi viszonyaival gond van, az embereknek továbbra sincs iható vizük. Aleksandar Vučić ennek kapcsán pénteken azt ígérte: jövő márciusig, de ha márciusig nem is, májusig biztosan megoldódik a vízprobléma.

De ha a vízprobléma mégsem oldódna meg, a gumigyár biztosan működni fog. A kínai beruházó milliárdokat keres, az alkalmazottak pedig kicsivel a minimálbér feletti összegből vásárolhatják majd maguknak továbbra is a palackozott vizet.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap