Szerbia
Écska lesz a Nagybecskerek mellett épült kínai gumigyárban dolgozók kilövőbázisa
Hivatalos közlés szerint a komplexumban összesen 593 lakóegység kerül kialakításra, valamint 214 parkolóhely áll majd rendelkezésre a lakók és a látogatók számára. Az üzleti épületben vendéglátóipari egységek és rekreációs létesítmények is helyet kapnak, “tovább gazdagítva a komplexum szolgáltatásainak körét”
A Volim Zrenjanin (Szeretem Nagybecskereket) portál arról számolt be, hogy a Linglong International Europe beruházásában új lakó- és üzleti komplexum épül Écskán, miután a kínai cég nyilvánosságra hozta a Nagybecskerektől délre lévő településre tervezett új lakó- és üzleti komplexum urbanisztikai projektjét. A tervek szerint a komplexum hét lakóépületet és egy üzletközpontot foglal magában, összesen közel 600 lakóegységgel, ami “jelentősen hozzájárul a régió urbanisztikai és gazdasági fejlődéséhez”.
Hatszáz lakást építenek a kínaiak
Az urbanisztikai projekt alapján a “kilövőbázis” csaknem 3 hektáros területen épül, és hét – földszint plusz négyemeletes – lakóépületet és egy földszint plusz egyemeletes üzleti épületet foglal magában.
A komplexumban összesen 593 lakóegység kerül kialakításra, valamint 214 parkolóhely áll majd rendelkezésre a lakók és a látogatók számára. Az üzleti épületben vendéglátóipari egységek és rekreációs létesítmények is helyet kapnak, “tovább gazdagítva a komplexum szolgáltatásainak körét”.
A mindentudó Wikipédia adatait szemügyre véve, és érthető nyelvre lefordítva mindez azt jelenti, hogy a jelenleg négyezerötszáz fős település mintegy kétezer új lakost kap, amivel jócskán megugrik a már így is többségben lévő szerbek lélekszáma, és természetesen megjelenik a kínai populáció is.
A terület megközelítése több irányból is lehetséges lesz. A Linglong gyár lakótelepe egy irányból gépjárművel, több utcából pedig gyalogosan és kerékpárral lesz elérhető.
Emellett egy gyalogos bejáratot is kialakítanak a Nagybecskerek–Belgrád főút felől, amely közvetlen kapcsolatot biztosít az Écska bejáratánál található kerékpárúttal. A komplexum belső úthálózata összekapcsolódik a település jelenlegi közlekedési rendszerével, “elősegítve a zökkenőmentes közlekedést a településen belül”.
A Linglong vállalat 2022-ben 14 millió dinárért (47,5 millió forintnak megfelelő összegért) vásárolt meg egy 2,8 hektáros építési telket Écska bejáratánál, közel a gyártóüzemek építési területéhez.
A nagybecskereki városi tanács döntése alapján az Écskában épülő lakóépületek nemcsak lakossági célokat szolgálnak majd, hanem a vállalatnál dolgozó szerb és kínai munkások elszállásolására is alkalmasak lesznek.
A projekt befejezése után csupán a jövőbeni autópálya-korridor választja majd el Nagybecskereket, illetve annak ipari övezetét Écskától, ami azt jelenti, hogy az autópálya a lakónegyed közelében halad el.
Hivatalos megközelítés szerint ez a fejlesztés nemcsak új lakhatási lehetőségeket teremt, hanem hozzájárul a régió infrastruktúrájának és gazdaságának fejlődéséhez is.
A Linglong első európai gyára
A Linglong Tire 2019 márciusában számolt be honlapján arról, hogy a vajdasági Nagybecskerek mellett építi meg első európai gyárát, “amivel újabb lépést tesz a globális siker felé”.
A honlap szerint 2019. március 29-én és 30-án Szerbiában sikeresen lezajlott a kínai Linglong International Europe d.o.o. Zrenjanin (LLIE) projekt indító ünnepsége és globális partnerkonferenciája.
A kínaiak szerint ez a beruházás jelentős mérföldkő a Linglong Tire számára, hiszen ez az első európai gyára, amely Nagybecskerek szabadkereskedelmi zónájában épül, és egyben a legnagyobb külföldi befektetési projekt Szerbiában.
A kínai cég akkor úgy fogalmazott, hogy Szerbia Kína első stratégiai partnere Közép- és Kelet-Európában, ami kedvező környezetet biztosít a fejlesztések és befektetések számára.
A projekt területe 130 hektár, a teljes építési terület pedig közel 400 ezer négyzetméter. A projekt befejezése után a gyár évente 13,62 millió darab kiváló minőségű radiál gumiabroncsot állít elő, ami 600 millió dollár éves bevételt eredményez.
Vang Feng, a Linglong Tire elnöke és vezérigazgatója a konferencián kifejtette, hogy a “Linglong érkezése Szerbiába a nyitottság és a kölcsönös előnyök korszakának nagy lehetőségét” kínálja, és hogy mindent megtesznek a projekt gyors és magas színvonalú megvalósítása érdekében, és a termelés határidő előtti beindítására törekszenek.
Vang Feng azt is hangsúlyozta, hogy a Linglong erősíteni kívánja a kulturális cseréket és az integrációt Szerbiával, ezzel is hozzájárulva a Kína és Szerbia közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés fenntarthatóságához és stabilitásához.
Negyvenéves múlt
A kínai cég legfőbb vezetője úgy fogalmazott, hogy a több mint 40 éves múlttal rendelkező Linglong Tire a technológiai kutatás-fejlesztés, valamint a termékminőség terén is kiemelkedő szereplője a nemzetközi piacnak.
Vang Feng szerint a vállalat következetesen végrehajtja nemzetközi fejlesztési stratégiáját, és előmozdítja az „5+3” globális elrendezést, amelynek keretében több gyártó bázist hozott létre Kínában, és megépítette első külföldi gyárát Thaiföldön.
A kínai “kincstári megítélés” szerint Európa fejlett autóiparral rendelkezik, és a nagybecskereki LLIE gyár felépítése nagymértékben javítja a Linglong ellátási láncának hatékonyságát és szolgáltatásainak minőségét az európai autógyárak számára, ami elősegíti a cég termékszerkezetének folyamatos finomhangolását, növelve a magas hozzáadott értékű termékek arányát a piacon.
Az igazgató szerint az LLIE projekt olyan új technológiákat alkalmaz, mint a mesterséges intelligencia, mobil érzékelés, big data és ipari robotok, amelyek révén az intelligens menedzsmentet, a kiváló minőséget, a zöld gyártást és a csúcskategóriás márkaépítést egyesíti egy gyárban. Ezzel az LLIE az intelligens gyártás és a zöld ellátási lánc rendszerének mintapéldájává válik.
Vang Feng arra számít, hogy a LLIE gyár építése tovább erősíti a Linglong európai piaci jelenlétét, és újabb lépés a világ 10 legnagyobb abroncsgyártó vállalata közé való felzárkózás felé.
Emellett nagy jelentőséggel bír a Linglong globalizációs stratégiájának megvalósításában és a kínai abroncsgyártás nemzetközi befolyásának növelésében is.
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia3 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)