Egyszer sikerült, de másodszor már nem biztos, ki nyeri a második chipháborút?

Az Egyesült Államok világhatalma többek között a tudományos-technológiai fölénynek köszönhető, amelyet az ország a második világháború utáni fejlődés következtében valósított meg. Az addig ipari-gazdasági hatalomnak számító Amerika a német tudósokat átmentő Paperclip-hadművelet után kapta meg az első lökést, hogy utána évtizedekig elszipkázza a legjobb agyakat, előbb Európából, később világ többi részéből.

Az amerikai-japán chipháború

Ez az áldott állapot egészen a múlt század 80-as éveinek körülbelül feléig tartott, amikor az Egyesült Államok rádöbbent, hogy kezd lemaradni Japán után a félvezetők gyártásában.

A Reagan-kormány előbb egy megállapodást hozott össze Japánnal, melynek értelmében korlátozták a japán számítógépes chipek exportját az USA-ba, de miután ez nem hozta meg a várt eredményeket, az amerikaiak kereskedelmi háborút kezdeményeztek.

Szembesülve azzal a kilátással, hogy egy ázsiai nemzet megelőzi az Egyesült Államokat mint a létfontosságú technológiai világvezető gyártóját, Reagan elnök így nyilatkozott:

– Az amerikai félvezetőipar egészsége és vitalitása elengedhetetlen Amerika jövőbeli versenyképességéhez

– mondta, miközben hatalmas új vámokat jelentett be, és előkészítette a terepet a hazai mikrochipgyártóknak nyújtott támogatásokhoz.

– Nem engedhetjük meg, hogy ezt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok veszélyeztessék.

Az amerikaiak ezt a háborút megnyerték, közben majdnem tönkretéve a japán félvezetőipart, és egy ideig roppant elégedettek voltak magukkal. Akit érdekel ez a tematika, bővebben az interneten tájékozódhat, az esetnek kiterjedt irodalma van.

A mindenható chip (Illusztráció)

Aztán, mint tudjuk, ismét zavar állt be, mert a kínaiak egyre erőteljesebben kezdték szorongatni az USA-t a technológia terén. A történelmi tapasztalatokra támaszkodva a logika azt sugallta, hogy ha egyszer sikerült, miért ne sikerülne másodszor is?

Bár a körülmények nem azonosak, Kína növekvő technológiai kiválósága ugyanazokat az amerikai politikai reakciókat váltotta ki, mint Japán harminc-egynéhány évvel ezelőtt. Előbb Trump, majd Joe Biden sújtotta egyre súlyosabb szankciókkal a kínai chipgyártást, abban reménykedve, hogy sikerül meggátolni ennek további fejlődését.

Törököt fogtam, de nem ereszt

A gigászok egymásnak feszülése kezdetben az Egyesült Államokat látszott előnyben részesíteni, mert látszólag sikeresen fojtogatni kezdték a kínai technológiai cégeket.

Aztán, mint erről a BALK is tudósított annak idején, a Huawei visszavágott, és egy hazai fejlesztésű 7 nanométeres chippel hozakodott elő, azaz egy olyan szintű fejlesztéssel, amit az amerikaiak elképzelhetetlennek tartottak.

Kapcsolódó cikk

KÍNA CSAK EGY VAN: Hét kicsi nanométer, azaz amikor a kevés a sok(k)

A helyzet időközben még inkább a kínaiak javára látszik fordulni, mert a szabadalmak olyan eljárásokról beszélnek, amelyek nemcsak az 5 nanométeres, de akár 3 nanométeres chipek előállítását is lehetővé teszik.

Amerikai szempontból a helyzetet továbbá súlyosítja az is, hogy úgy tetszik, az amerikai ellenőrzés alatt lévő x86-os chiparchitektúra fölérendeltsége lassan lecseng.

Ezzel elsősorban az a baj, hogy nemcsak az ARM-chipek jönnek fel erőteljesen, de egy szabad architektúra is megjelent, a RISC-V. Hogy most ne merüljünk bele nagyon a technoblablába, a RISC-V előnye, hogy mindenki számára ingyenes, public domain architektúráról van szó, amellyel többek között az EU-ban is foglalkoznak.

Hogy ez továbbra is mindenki számára hozzáférhető legyen, erről egy Svájcban bejegyzett non-profit szervezet gondoskodik.

Miután a RISC-V lényegében az amerikai Berkeley egyetemen jött létre, egyes amerikai politikusok azon fáradoznak, hogy megtiltsák ennek használatát a kínai cégek számára, de ez aligha fog sikerülni.

Mindenesetre elég tudni, hogy ez egy olyan valami, ami már a közeljövőben megjelenik mindenben, ami számítógépes chipet használ, a mosógéptől a szerverekig, beleértve a mesterséges intelligencia fejlesztését is.

Jönnek az oroszok is

Az, ami különlegesen érdekessé teszi a versenyfutást, hogy valahol messze a kanyarban megjelentek az oroszok is.

– Összeállítottuk és elkészítettük az első hazai litográfiai szkennert

Jelenleg tesztelés alatt áll a Zelenograd-i technológiai vonal részeként

– mondta Vaszilij Spak, Oroszország ipari és kereskedelmi miniszterhelyettese a TASS-nak.

Maga a berendezés műszaki szintje ugyan vagy harminc évvel lemarad a korszerű litográfiai szkennerektől, mivel az orosz termék 350 nm (35 mikron) tartományban képes levilágítani, azaz valahol az Intel 1995-1997-es gyártási szintjén.

A kanyarban megjelent az orosz medve

Ha valaki emlékszik erre még, a frissen előállított orosz technológia a Pentium MMX, Pentium Pro és az első Pentium II-esek technológiájával azonos. Hogy a gyakorlatban ezt mire lehet használni, kérdéses, de nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy ez teljes mértékben orosz termék, amit nyilvánvalóan fejleszteni terveznek és fognak. Ezzel az oroszok nyilván hosszú távon terveznek, mert azt sem szeretnék, hogy teljes mértékben a kínaiaktól függjenek.

Ha volna eszünk, mármint az EU szintjén, nekünk is saját úton kellene járnunk, függetlenítve magunkat mindentől és mindenkitől. Mi sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint az oroszok vagy a kínaiak, mert nincsenek szankciós gondjaink, és ezen felül az európai technológia még mindig sokkal fejlettebb.

Csak éppen erőteljesebben kellene fejleszteni a hazai ipart, még akkor is, ha kezdetben veszteségesen dolgozik is.