Az ellenzék a saját győzelmének tekinti, hogy az utóbbi tizenkét évben - vagyis Vučić kormányzásának idején - az alakuló ülésen először nem választottak parlamenti elnököt, illetve...
Az anarchista módszerek Pristinát követően Belgrádban is felütötték a fejüket, ezért újabb választásokat kell kiírni Szerbiában. A belgrádi Blic napilap úgy értesült, hogy az előrehozott választásokat...
Pénteken megjelent egy közlemény a szerbiai képviselőház honlapján, amely hatályon kívül helyezte a demokráciát. A kétmondatos értesítés tudatja a nagyérdemű közvéleménnyel, hogy a szerbiai parlament felfüggeszti...
A szerb elnök a szkupstina pénteki ülésén arról is beszélt, hogy a magyarokkal és a japánokkal közösen akadályozta meg Koszovó felvételét az UNESCO-ba, de húzott még...
A kínaiak nem csak gazdaságilag terjeszkednek Európában & a világban, hanem „rendőrségileg” is. Egy spanyolországi civil szervezet szerint a Belgrádban létesített „tengerentúli rendőrörs” segíti a kínai...
Vladimir Orlić, a szerbiai parlament új elnöke első televíziós szereplése alkalmával azonnal „beköszönt”, és rögtön meg is mutatta, hogy merre van az arra. Orlić a Happy...
Öt hónapig tartó választási folyamat és a Veliki Trnovac (többségében albánok lakta) faluban tartott sokszori szavazási forduló után Szerbia új parlamentet kapott. Az új összetételű országgyűlés...
A VMSZ tudja, hogy hol a helye, a „Haladó” zászlóshajó kicsike naszádjaként úszkál a politika tengerén, semmi váratlan mozdulat, sem pozitív, sem negatív értelemben. Ezt kormányzati...
Egy szerbiai kormánypárti napilap szerint a szerbiai ellenzék egyik vezetője a nyugati nagykövetségektől kért védelmet. Dragan Đilast a szerb elnök és a szerb pénzügyminiszter azzal vádolta...