Szerb Köztársaság
DODIK IZRAELRŐL: A terrorizmust le kell győzni!

Vasárnap este a boszniai szerb köztársasági palota az izraeli zászló színeit vette fel a zsidó állammal való szolidaritás jeleként. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az X-platformon támogatását fejezte ki Izraelnek.
Dodik az X-en üzent

A boszniai szerb vezető a volt Twitteren azt írta, hogy határozottan ellenzi a zsidó állam ellen elkövetett támadásokat, amelyekben a civilek százai vesztették életüket, több mint ezren pedig megsebesültek, vagy nagy számban fogságba estek!
A boszniai Szerb elnök hangsúlyozta, hogy a terrorizmust le kell győzni!
Dodik a bejegyzéshez egy fotót is csatolt, azon a boszniai szerb köztársasági palota látható, amelyre az izraeli zászlót vetítették ki.
Dodik ugyanezt a fotót tette ki a saját honlapjára is, az ott megjelent cikk azt a címet viseli, hogy a boszniai Szerb Köztársaság támogatja Izrael jogát az önvédelemre.
Tiszta politika
A cikk gyakorlatilag az X-platformon megjelent bejegyzés másolata, és tartalmazza azt is, ami az X hírfolyamában nem látszik a bejegyzés megnyitása nélkül, pedig az igazi politikai üzenet abban van.
Dodik itt a boszniai Szerb Köztársaság nevében teljes mértékben támogatja a zsidó állam jogát önmaga megvédéséhez, ami a területének és népének megóvására vonatkozik.
Dodik ezt követően nem csak a Szerb Köztársaság, hanem a “szenvedő szerb nép” nevében is kifejti a véleményét, természetesen királyi többesben, párhuzamot vonva a két nemzet között.
– Támogatjuk Izrael államot, vezetőit és intézményeit. A szenvedés közös története szilárdan köti össze a szerb és izraeli népet
– írta a boszniai szerb elnök egy pillanatra az egész szerb nép vezetőjének képzelve magát.
A bejegyzéshez nem kapcsolódik egyetlen hozzászólás sem, Dodik ugyanis megtalálta a módját, hogy az ellenfelei és kritikusai ne fűzhessenek őt becsmérlő hozzászólásokat a bejegyzéseihez, már korábban beüzemelte ugyanis azt az opciót, hogy csak azok reagálhatnak a posztjaira, akiket ő követ és akiket a bejegyzésében megemlít.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát