Szerbia
SZÉLSŐJOBB: Betiltják-e Szerbiában a cigány- és migránsgyűlölő állatbarátokat?

Szerbia tele van szélsőjobbos szervezetekkel, amelyek a politika árnyékában tevékenykednek. Az egyik ilyen a Levijatan nevű állatbarát csoport, amely hol az állatvédelem leple alatt, hol pedig tevékenységét nem is leplezve, a cigányok, illetve romák és a migránsok ellen lép fel. Az ellenzéki Nova hírportál értesülése szerint a szerbiai ügyészség most kérelmet intézet a szerb alkotmánybírósághoz, hogy tiltsa be a magát állatbarátként aposztrofáló szervezetet.
Autóval tört be a migránsközpontba
A BALK rendszeres olvasói előtt nem ismeretlen a Levijatan nevet viselő csoport, amelynek egyik tagja 2020 májusában autóval hajtott neki az obrenovaci migránsközpont kerítésének, de végül mégis a főbejáraton jutott be a létesítménybe, miközben azt kiáltozta, hogy “nem akar muszlim államot!”.

Kapcsolódó cikk
Az obrenovaci befogadó központ talán az egyik legrendezettebb ilyen jellegű intézmény Szerbiában, amely a Nikola Tesla nevét viselő hőerőmű felé vezető úton található, és amelybe nem lehet egykönnyen bejutni, főleg nem autóval, miután egy volt laktanyáról van szó.
Az akkor húsz éves Filip R. 2020. május 7-én este 19 óra után autójával az útról letérve, először a fák között hajtott neki a viszonylag jó állapotban lévő drótkerítésnek, de azt nem tudta áttörni, ezért a főbejáratnál próbálkozott, ahol sikerrel is járt, miután a bejárati kapu éppen nyitva volt.
Az eset a koronavírus-járvány idején történt, amikor a szerbiai kormány a befogadó központokba szorította vissza a migránsokat, akikre akkor a hadsereg tagjai vigyáztak.
Filip R. több indítékot is felsorolt az interneten élőben közvetített akciója során, első helyen azt említette, hogy szeretné megvédeni a barátnőjét a migránsok támadásaitól, és azt is ellenezte, hogy az ortodox vallást a muszlim váltsa fel Szerbiában.
Mint fentebb már említettük Filip R. az állatbarát Levijatan csoport tagja, ezért a kutyáját is magával vitte a befogadó központba történt betöréshez, ennek az értelmét nem próbáljuk megfejteni.
Jellemző és sajátos módon a szerbiai kormányszervnek tekinthető menekültügyi hivatal nem az elkövetőt marasztalta el az erőszakos cselekedet végrehajtásáért, hanem a közösségi médiára hárította a felelősséget, amelynek a felületein a hivatal szerint “hisztérikus kampány” zajlik a migránsok ellen.
Itt arról is beszélhetnénk, hogy a Vučić féle kormányzat nemcsak a bűnözőkkel, hanem a szélsőjobbal is összekacsint, miközben a migránsok ellátásáért kapott európai pénzeket besöpörve – és esetleg arab biztatásra – szemet huny a jogos vagy kevésbé jogos migráció fölött.

Középen Pavle Bihali, alias Levijatan (Forrás: Twitter)
Kisebbségi jogokat is sértettek
A szerbiai országos ügyészség most azzal a kéréssel fordult az alkotmánybírósághoz, hogy tiltsa be a jobboldali, mondhatnánk szélsőjobboldali Levijatan mozgalmat, amely korábban már többször kicsúszott a betiltási kísérletek alól, amikor az indexre tételét magánszemélyek vagy pártok kezdeményezték.
Most a kérelmet egyes információk szerint Goran Ilić államügyész nyújtotta be a Szabad Polgárok Mozgalmának (Pokret slobodnih građana, PSG) kezdeményezésére.
Pavle Grbović, a PSG vezetője a mellékelt videóban arról beszél, hogy ez egy pozitív hír, és nagyon fontos, hogy létezik “intézményi válasz” az emberi jogok gyakori megsértésére, valamint a nemes eszmékkel való visszaélésre, ami természetesen utalás a Levijatan “állatbarát” jellegére.
A Levijatan csoportot egy Pavle Bihali nevű férfi vezeti, aki Filip R. fent részletezett tettével kapcsolatban Twitter-fiókjában azt írta, hogy “ilyenek az ő fiai, egyenesek és teli vannak temperamentummal”.
A csoport 2015-ben jött létre, és a kezdetektől állatvédő egyesület leple alatt lépett fel, első “említésre méltó” cselekedetük az volt, amikor egy kutyát mentettek ki egy romatelepről.
A “megmentett kutyáról” készült fotót a honlapjukon háttérbe szorította egy másik kép, amelyen egy csapat kigyúrt alak látható annak az üzenetnek a kíséretében, hogy “ne bántsd az állatokat, mert úgyis megtalálunk”.
A mozgalom tagjai sajátos ruházatuk és szimbólumaik alapján könnyen felismerhetők, és az igazi állatvédőktől abban különböznek hogy a a BALK-on csak “árnyékbokszolóként” aposztrofált, és az ukrajnai megyékkel kapcsolatos orosz népszavazási komédiát ellenőrző Miša Vacić Szerb Jobboldalával, a szerb Gődénynek számító Jovana Stojkovićtyal, és annak Szerbiáért Élek nevet viselő mozgalmával, valamint a Népi Járőrséggel tart fenn kapcsolatot, állatvédőként pedig üdvözölték, hogy a PIT nevet viselő szervezet elvett egy lovat egy roma családtól Nišben, ahol jelentős a cigányság száma.
Kell a szélsőjobb
A Levijatan nem a legszélsőségesebb jobboldali szervezet Szerbiában, de erőszakos attitűdjük miatt, valamint migráns-, roma- és LMBT-ellenes fellépésük révén az “állatok védelmezői” helyett azok közé küzdötték be magukat, akik szélsőséges identitással rendelkeznek, mint például a már említett Népi Járőrség vagy a nem említett Zentropa Serbia.
Az itt felsorolt összes szélsőséges csoport létét és működését az állam szinte teljesen megtűri, beleértve azokat is, amelyek itt nem kerültek említésre.
A szerb kormánynak ugyanis szüksége van egy fiktív és kevésbé fiktív szélsőséges ellenzékre, amelyet kordában képes tartani, és alkalomadtán fel tud használni különböző céljainak elérésére, ráadásul a volt radikális politikai vezetők tudatalattijában mélyen még ott élhetnek azok a szélsőséges gondolatok, amelyeket ezek a csoportok életben tartanak.
Ilyen célnak számíthat például a zvečani álságos tüntetés is, amelynek következtében számos magyar KFOR-katona megsérült, és amelynek kivizsgálásában nemigen van meg a szándék sem a KFOR, sem Belgrád esetében, amely elég sajátos magyarázatot adott a történtekre azzal, hogy a “KFOR elgázolta a védtelen szerb népet”.
Ugyanakkor ezek a csoportok arra is jók, hogy a Szerb Haladó Párt ne érezze magát nagyon egyedül a jobboldalon, vagy esetleg általuk próbálja meg kipuhatolni az orosz szándékokat, vagy éppen fenntartani a kapcsolatot a moszkvai vezetésen kívüli erőkkel is, merthogy ezek a csoportok jelentős része nem csak szélsőjobbos, hanem russzofil is.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát