Horvátország
A tudósító és az elemi csapás, avagy apokalipszis tegnap, ma és holnap

Mint már erről többször is szó volt, nyárelején hagyományosan le szoktam vonulni a fővárosból Cérnára, egy bűbájos kis kelet-szlavóniai faluba, hogy aztán csak őszre térjek vissza. A régi parasztház, amelynek felújításába minden, ha nem is felesleges, de fennmaradó pénzecskénket már évek óta beleöljük, lassacskán elérkezett abba a fázisba, hogy teljesen lakhatóvá váljon. Szépségversenyt biztos nem nyerne, mert a csinosításra nemigen futotta, de a civilizáció minden vívmányával felszerelten igen kellemes tartózkodást biztosított, legalábbis nyáron, mert a fűtést még mindig nem oldottuk meg. Az idén is minden a megszokott ritmusban folyt, megérkeztünk, feltöltöttük a hűtőládát, a hűtőt, feleségem kéthetes időszakokban ingázott Zágráb és Cérna között, és egy pillanatban a gyerek is megkapta az évi szabadságát és lebuszozott az atyjához kéthetes önfeledt anarchiára.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
Aztán jött a szerda, július 19-e
Július 19-én, szerdán semmi sem utalt arra, hogy a délutáni órákban egy mini világvége csap le a falura. Amikor délután négy után nekiveselkedtem megírni a BALK-os penzumot, még a Zágrábon végigszáguldó szupercella volt a téma. Orkáni erejű szél, megrongált tetők, eldőlő daru, a földből kicsavart fák, és sajnos két emberáldozat.
Miután Cérnát hagyományosan elkerülik a nyári viharok – általában a falu előtt válik szét a viharfront és vonul el jobbra és balra a település mellett – senki sem aggódott különösebben a drámai jelentések miatt.
A megindított cikkben éppen azon morfondíroztam, hogy a földrengés, az áradások után, most még csak a Godzilla és a vulkánkitörés hiányzik, amikor perceken belül besötétedett és dübörögve, mint egy tehervonat, nyakunkon volt a vihar, és a pokol tornácáról eleresztett szelek.
Szinte azonnal elment az áram, kongva-kopogva tört, repült a cserép, eresztékeiben recsegett-ropogott a ház, hogy perceken belül mindenfelé elkezdjen csurogni be a víz.

Cérna, ez még csak a kezdet
Gyakorlatilag az egész ház úszott, a szél kicsavarta a bejárat melletti fiatal fügefát, nagy puffanásokkal hullott a mennyezetről a vakolat. Bénultan ültem a sötétben, még gondolkodni sem gondolkodtam nagyon, csak hallgatództam, a hangok után tájékozódva próbáltam felbecsülni a keletkező kárt.
Talán húsz percig tartott, amíg a vihar magja átvonult Cérna felett, utána „csak” az eső zuhogott vagy fél óráig, trópusi bőséggel: a megszaggatott tetőkön át eláztatott embert és állatot.
Abban a pillanatban még nem lehetett felbecsülni a katasztrófa mértékét, de senkinek sem volt kételye a felől, hogy nagy a baj.
Nekem személy szerint annyi mázli azért kijutott, hogy a „buliszoba”, ahol a nagy asztalnál akár egy tucat ember is kényelmesen elfér és ahol a hangszóróimat, erősítőimet és a hangszerek zömét tárolom, elvarázsolt kastélyként száraz maradt, s talán ami a legfontosabb, a sarokba beállított ágyam is.
Szerencsés körülményként még csak kettőt tudok felvonultatni: volt otthon víz és tartalék cigaretta.
Sötétedés előtt még hallottam a szomszédokat, ahogy körüljárják a házat, fényképeznek, utána meg gyertyát gyújtottam, bámultam a lángot, füstöltem és a fejemben elkezdtem írni a cikket a BALK-nak.
Az egyik pillanatban aztán betoppant a legaranyosabb szomszédasszony a világon, megmutattam neki a beázott szobákat, és kettesben szörnyülködtünk. Ekkor kezdett körvonalazódni a katasztrófa mérete: az apja háza, lejjebb az utcában jóformán tető nélkül maradt, kidőlt a kémény és egy nagy krátert hagyott maga után a tetőben, de kidőlt a kerítés is.
Büszkeségük, a tavaly bejegyzett apartmanok a szomszéd házból, szintén súlyosan károsodtak, saját házukról is pár helyen lerepült a cserép és a nagymama háza – Isten nyugosztalja a nénit – félig tető nélkül maradt.
A nagy vaskapujukat, amely normálisan befelé nyílik, kifelé feszítette a szél, a szomszéd öccse, Jaksa pedig jóformán tető nélkül maradt, azzal, hogy nála két gerendát is eltört a fergeteg. Miután a szomszédasszony megbizonyosodott róla, hogy kutya bajom, elment, én meg némi gyertyabűvölő szeánsz után kínomban lefeküdtem aludni.
Negyed ötkor arra ébredtem, hogy zuhog az eső, csurog a szobában a víz, a mennyezetről további vakolat válik le, és landol a víztócsában.
Csütörtök, július 20-a
Másnap hétágra sütött a nap, és vele együtt némi bizakodás is megjelent, hogy talán minden jóra fordul. Majdcsak megjön az áram, talán sikerül mestert találni, aki helyrehozza a tetőt – ez utóbbi meglehetősen kétséges volt, mert akkor már tudtuk, hogy a megye jó részét megtépte a vihar.
A rossz hír az volt, hogy biztosra lehetett venni, hogy áram még pár napig nem lesz. A szomszéd már említett öccse ugyanis a Horvát Villanygazdaságnál dolgozik, és a számára elsősegélyként egy dízel-áramfejlesztőt kiszállító kollégák elmondták, hogy a megyében egyes helyeken akár tíz napig is tarthat az áramszünet, mert néhány helyen a távvezeték oszlopait is megrongálta, vagy éppen kidöntötte a szél.
Viszont a brigádok éjjel-nappal járják a vidéket, és az ország más részeiről is érkeznek a szerelők.

A rossz hír az volt, hogy áram még pár napig nem lesz
Én kínomban csak úgy üresben pengettem a basszusgitárt, eszegettem, meg ötletszerű intervallumokban aludtam. Valamikor a délután folyamán aztán a szomszédasszony irányításával berobogott a takarítóbrigád, amelyet rajta kívül két jócskán hetvenen felüli, ám elképesztően erélyes német hölgy képezett.
Mint kiderült az elűzött helybeli svábok ivadékai, akik vinkovcei rokonuk temetésére érkeztek, és a szomszédok apartmanjában vettek ki szállást. Fél-háromnegyed óra alatt végigrepesztettek a házon, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy tényleg jobb idők jönnek.
A szomszéd végzett a saját háza és az apartmanok tetejének foltozásával, a szomszédasszony bátyja, aki Dubrovnikban van feleségével együtt idénymunkán, felutazott a tengerpartról, és valahogy baráti segítséggel rendbe rakták az öregnél is a tetőt, és mindenki csak egy dolgot hajtogatott: csak ne legyen eső.
Hát lett.
Először éjfél után kezdett zuhogni, majd az éjszaka folyamán még kétszer. Ismerős alapállás: ülök, bámulom a gyertyát, csurog a víz mindenfelé, tompa puffanással válik le a vakolat.
Péntek, július 21-e
Reggel benézett a szomszéd az örömhírrel, miszerint szombaton jönnek a mesterek, és rendbe rakják nálam is a tetőt. Miután cserép, épületanyag még véletlenül sincs – szinte óránként érkeznek a lerakatra a teherautók, de ahogy megjön az anyag abban a pillanatban szétkapkodják az emberek – abban állapodtunk meg, hogy leszedjük a cserepet a teraszról a fáskamráról és a nyári konyháról. Majd ha kicsit helyreáll a rend, majd lefedetjük, de egyenlőre ez az egyedüli megoldás.
A szomszédnak, aki szerdától négy órát ha aludt, még arra is futotta az erejéből, hogy mérgelődjön a haszontalan újságírók felett: tény hogy ezekben a napokban minden Zágrábról szólt, a Szlavóniát sújtó elemi csapásról csak annyit lehetett tudni, hogy valami volt.
Helyben megkezdődött az információk áramlása, rokonok, barátok, ismerősök terjesztették a híreket, így számomra is részletesebben kirajzolódott a kép.
A park a falu központjában gyakorlatilag megszűnt létezni, a közvilágítás vasbeton oszlopait sok helyen ketté roppantotta a szél, miután helyenként helyreállt az áramszolgáltatás, egyes boltok kinyitottak, és működik a benzinkút is.
A szomszédos, Cérnától pár kilométer távolságra fekvő Gradište falva talán még inkább pórul járt, szinte egyetlen lámpaoszlop vagy villanypózna nem maradt állva, az iskola udvarát körülkerítő téglafalat egyszerűen elfektette a szél.

A szomszédos Gradišteban az iskola udvarát körülkerítő téglafalat egyszerűen elfektette a szél
Az öreg, egészséges hársfát, amelynek törzsét három ember is alig tudta körülérni, gyökerestől fordította ki a földből a vihar. A szemtanúk szerint a földből napvilágra kerülő gyökérzete akkora volt, mint egy ház.
Ugyancsak gradištei sztori, hogy az ott elhelyezkedő meteorológiai mérőállomáson 180 kilométer/óra szélsebességet mértek, és lehet hogy ennél többet is mértek volna, ha nem száll el a műszer. Mert a szó szoros értelmében elrepült, úgy elsöpörte a szél, hogy máig sem lett meg.
Az eső természetesen csütörtökről péntekre virradóra is esett, csak, hogy ne unatkozzon az ember.
A péntek egyébként eseménytelenül telt az előző napokhoz képest, derült volt az ég, motorfűrészek hangjától, kopácsolástól volt hangos a falu. Délután ötkor letettem arról, hogy megjön az áram – a mélyhűtőben kezdett kritikussá válni a helyzet, viszont akkor már holtbiztos volt, hogy tényleg csak szombaton jönnek a mesterek, hogy helyrehozzák a tetőt.
Hat óra tájt gyülekezni kezdtek a fellegek, hogy olyan fél hét körül, nagy égzörgéssel, villámlással kezdjen elvonulni egy nagy viharfront a falu melett. Egy jó óráig úgy tűnt, hogy ezúttal megússzuk, drukkoltam is, mint a világbajnokságon, de végül csak nem jött össze.
A forgatókönyv sajnos már ismerős volt: elsötétedett a világ és perceken belül nyakunkon volt a vihar. Ez szerencsére csak kisöccse volt a szerdai Belzebúb fattyának, ami végigvert bennünket, arra viszont untig elegendő volt, hogy ismét elsodorja a frissen kijavított tetők nagy részét. Az eső, egyem a szívét, bőséggel zúdult alá, ismét feláztatva az alig megszikkadt szobákat, mennyezetet.
Később odaát Szerbiában Újvidéket verte szét, de az egy másik történet.
A statikus elektromosság akkora volt a levegőben, hogy egy pillanatra kigyulladt a szobában jelzőfény gyanánt bekapcsolva hagyott lámpa, később a szomszédasszony mesélte, hogy a bolt előtt parkoló autóján nagy szikrák gurultak végig.
A telefonból még csütörtökön kifogyott a töltés, Cérnáig véltem érezni a Zágrábban kuksoló feleségem idegességét. Tizenegy körül felbukkant működő telefonnal a szomszédasszony – halász-vadász boltjukba a délután folyamán megérkezett az áram -, így tudtunk röviden beszélni a nejemmel.
Igyekeztem megnyugtatni, hogy jól vagyok, ami egy bizonyos fokig igaz is volt, mert a körülményekhez képest egész jól elvoltam, a szobám továbbra is száraz maradt, ma sem értem, hogyan. Tudattam az asszonnyal, hogy körbetelefonáltam a haverokat, de sajnos mindenki nyaralt, így kérdezősködjön ő is, ki szállítana vasárnap Zágrábba.
Mert Cérnán maradni már nem volt semmi értelme.
Végül az asszony nagy megkönnyebbüléssel a hangjában tudatta, az áldott jó Bubreg Đurđa vállalta, hogy lejön értem.
Szombat, július 22-e
Szombaton szembesültem az újabb fejleményekkel. A szoba csurom vizes, a csillár vezetékestől kiszakadt, a kisszoba dettó úszik, a fürdőszobában, a gangon, a konyhában mindenfelé víztócsák, törmelékek.
Káromkodtam magamban egy sort, aztán megcsináltam a kávét, és kezdődött az üldögélés a vaksi számítógép előtt. Egyértelmű volt, hogy áram még napokig nem lesz, és hogy a mélyhűtő tartalma mehet egyenesen a kukába.
Aztán további várakozó álláspontra helyezkedtem, de sajnos mesterügyileg csak délután, valahol fél hatkor kerültem sorra. Nem tudták befejezni, de megígérték, hogy holnap korán reggel jönnek és megcsinálják. Átjöttek a szomszédok, hoztak egy teli power bankot (külső akkumulátort), így feltölthettem a telefont.
Elmondtam, hogy elhatározásom végleges, a rossz lábam miatt úgy sem tudok semmit sem mozdítani, mester, takarítónő még legalább egy hónapig nem lesz, a ház meg gyakorlatilag lakhatatlan. Továbbá az sem lényegtelen, hogy ezzel a szomszédoknak is egy gonddal kevesebb lesz, nem kell még engem is totojgatni a felfordulás kellős közepén.
Aztán telefonálgattam, kicsivel éjfél után pedig ismét eleredt az eső. Jó két órán át zuhogott – az éjjel még kétszer esett – én meg ültem kábultan, tehetetlenül a gyertyafénynél. A víz csurgott, a vakolat mállott, a szék támlájáról pedig gúnyosan nézett rám a nyári optimizmus jelképe, a szalmakalap.
Elemi csapás epilógussal
Vasárnap reggel hétkor tényleg befutottak a mesterek, két és fél óra alatt helyreállították a tetőt, összecsomagoltam a cuccomat, megjött Đurđa, így visszautaztam Zágrábba.
A házat áramtalanítottam, a szomszédasszony megígérte, hogy kiüríti a mélyhűtőt és igyekszik majd rendszeresen szellőztetni, hogy száradjon, aminek száradnia kell. A biztosító majd fizet valamicskét, állami segélyt is ígértek, tehát valahogy majd lesz. Hogy vissza tudunk-e menni még idén, kérdéses, nem bocsátkozom találgatásokba.
Hivatalosan a kárfelmérés csak ma, hétfőn kezdődött, de eltart egy darabig. Mint már mondtam, a szélvész súlyosan megrongálta a vármegye településeinek többségét, Cérnán a település 1350 épületéből csak 20 vészelte át épségben a katasztrófát.
Az imént mondták a hírekben, hogy a települési villanyhálózatokban keletkezett kárt 21 millió euróra teszik, de az egész hálózatban keletkezett kár ennek többszöröse, mert nem csak a falusi, hanem a távvezetékek is károsodtak.

Itt már nem lesz termés
A mezőgazdaságban végzetes a pusztítás, csak a hozzám szomszédos utcában lakó Bošković nagytermelőnél – akinél tavasszal szoktuk venni a spárgát – közel 2 millió euróra becsülik a kárt, mert a hűtőház is tönkrement.
A tehenészetek is rosszul jártak, mert az áramszünet illetve a közlekedés szünetelése miatt nem tudták eltárolni, leadni a tejet, a sok szegény embernél pedig tönkrement az éléskamrát jelentő hűtőládákban tárolt hús, amelynek el kellett volna tartani a következő disznóvágásig.
Ahogy vonultunk végig a falvakon, csak az járt az eszemben, hogy Istenem, csak ne jöjjön még egy vihar. Ma már tudjuk, hogy jön, ennek a napja pedig kedd lesz.

- Szerbia6 nap telt el azóta
Kizárták a „blokádoló” hallgatókat a főiskoláról
- Magyarország6 nap telt el azóta
Új kormány: Đuro Macut a miniszterelnök, a VMSZ is támogatja
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
A jövő gyorsabban itt lesz (mint gondolnánk)
- Szerbia7 nap telt el azóta
Nagy léptekkel a putyini típusú rezsim felé