Szerbia
CSETNIKNÓTA 2: A szerb elnök csak zéró kólát ivott, a csetniknótát Šešelj rendelte
A tisztesség megköveteli, hogy a másik oldal álláspontját is bemutassuk, miután egy ellenzéki ügyvédre hivatkozva a minap arról írtunk, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap együtt „részegedett le” volt főnökével, Vojislav Šešelj csetnikvajdával. Azóta mindketten megszólaltak, a szerb elnök azt mondta, hogy csak zéró kólát ivott, Šešelj pedig magára vállalta, hogy a csetniknótát ő rendelte.
Elnöki absztinencia
Aleksandar Vučić az országos frekvenciával rendelkező Happy Televízió vendége volt, ahol a Ćirilica című műsorban többek között arról is beszélt, hogy járt Vojislav Šešelj fiának esküvőjén.
Elmondta, hogy öt hónappal ezelőtt meghívót kapott a Šešelj családtól az egyházi esküvőre és a gyerekkeresztelőre, amelyen egyéb kötelezettségei miatt nem tudott résztvenni, de az ünnepi ebédre elment.
– Az ünnepi ebédet a Radmilovac étteremben tartották, ahol már rég nem jártam. A Šešelj család szépen és tisztességesen megszervezte az egészet, nagyjából kétszáz vendég volt
– mondta a szerb elnök, aki megjegyezte, hogy a régi komákat (keresztapákat) egy asztalhoz ültették az egyik sarokban, de nem tiszteletlenségből, hanem mert a biztonsági emberei azt mondták, ez a legjobb megoldás.
A szerb elnök hozzátette, hogy ő az édesapjával és az első házasságából származó idősebb fiával vett részt az ünnepségen, amelyen alig több, mint egy órát tartózkodott, gratulált a családnak és az ifjú Šešeljnek, akit ugyanúgy Aleksandarnak hívnak, mint őt.
– Ajándékot is vittem. és nagyon megbecsült vendég voltam a házigazda részéről
– mondta Vučić, aki arra is kitért, hogy lerészegedéssel gyanúsították meg, pedig csak két, legfeljebb három zéró kólát ivott meg.
– Amikor bort iszom, akkor megmondom, hogy bort ittam, de engem még soha nem láttak részegen
– tette hozzá a szerb elnök, aki elmondása szerint aznap csak vizet és üdítőt ivott, és azt sem várta meg, hogy terítsenek, így nem is ebédelt ott, mert más kötelezettségei is voltak.
Ki rendelte a csetniknótát?
Vučić elmondta azt is, hogy Aleksandar Šešelj esküvőjén „ugyanúgy volt zene, mint bármely más ünnepségen”, a Pavle Đurišić második világháborús csetnikvezérről szóló vitatott nótát pedig Vojislav Šešelj rendelte a többi hasonló nótával együtt, amelyeknek eddig ő személy szerint a „felét sem hallotta”.
Állítása szerint ő nem énekelt, ráadásul miközben a zenekar az említett nótát előadta, „Milovan Bojić professzor pénzt kért tőle a dedinjei klinikára”.
Az itt említett személy is a kilencvenes évekből visszamaradt csontváz, előbb Slobodan Milošević feleségének a radikális baloldali pártját erősítette, rövid ideig egészségügyi miniszter is volt, majd átigazolt a Šešelj-féle szélsőjobbos Szerb Radikális Pártba, a szintén említett Dedinje városrész pedig Belgrád Rózsadombja.
A szerb elnök az esettel kapcsolatban megjegyezte: nem mások mondják meg neki, hogy lemondjon-e arról (az emberről), aki a nagyobbik fiának és a lányának a keresztapja, vagy hogy elmegy-e ebédelni valakihez, vagy sem.
– Én más politikát folytatok, mint Vojislav Šešelj, és ezért nem vagyunk ugyanabban a pártban. Ez nem azt jelenti, hogy nem kívánom neki és a családjának a legjobbakat
– zárta le a témát a maga részéről a szerb elnök.

Amikor még egy pártban voltak: középen Vojislav Šešelj csetnikvajda, balra tőle a fiatal Aleksandar Vučić, jobbra pedig félig takarásban Tomislav Nikolić, volt szerb államfő (Forrás: Nova.rs)
Šešelj és az ellenségek
Vojislav Šešelj radikális vezető megerősítette, hogy a fia számára szervezett ünnepségen ő rendelt csetniknótákat, és nem Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke.
– Először én rendeltem csetniknótákat, aztán mások is. Vučić nem rendelt egyetlen nótát sem
– jelentette ki Šešelj, aki korábban Hágában is vendégeskedett, és a scheveningeni börtön vendégszeretetét is élvezte.
A szerb szélsőjobbos vezető ehhez még hozzátette, hogy a szerbek összes ellensége azonnal felkapta a fejét, aki szerint „az ellenségnek” két dolog nem tetszik, az egyik, hogy Vučić részt vett a csetnikvajda fiának esküvőjén és keresztelőjén, a másik pedig, hogy az ünnepségen csetniknótákat játszott a zenekar.
Šešelj kijelentette még, hogy fia, Aleksandar egyházi esküvőjének ünnepségén ő kizárólag orosz Kvast ivott, Vučić ugyanakkor csak Coca-Colát.
Ezek után már csak egyetlen kérdés marad hátra, hogy a különböző italok fogyasztása mekkora „ideológiai és külpolitikai szakadékot” jelent Šešelj és Vučić között.

