A cikk meghallgatása

Valójában kezdhetjük ezt az egészet Ádámnál és Évánál, vagy például az ógörögöknél. Egy görög teremtésmítosz szerint ugyanis a labdarúgás megszületése Zeusz uralmának, nem kevésbé ordító unalmának köszönhető. A kezdő rúgás tehát a nagy olimposzi Istenségnek tulajdonítható, aki elrendelte, hogy szabályalakító, egyben erősítő tornát rendezzenek Labdakosz király udvarán. Szórakoztatásul Őistenségének odafenn, meg az összes szájtáti “pisis-kakis” pórnépnek odalenn. – Erről aztán sokkal többet nem őrzött meg az emberemlékezet, ám annyit igen, hogy a későbbiekben a hírhedt, kalandor argonauták szabad idejükben színarany gyapjúval töltött, kerekded argonauta-sapka rugdalásával múlatták idejüket. Pontosan ott, a hellészpontoszi kikötőben, ahonnan aztán a foci elindult a maga világhódító útjára.

(Összes aranygyapjával, tömésével együtt, ugye…)

Tesókánk, B. A., aki minimum jelentős délvidéki magyar írónak képzeli magát – gyakorta számára is immár zavaróan túl régtől fogva –, sokat írt erről a nagyzolóan úgy is nevezett: legfontosabb mellékes dologról a világon. Vagy mondják még másképp is ugyanezt, mindegy, lényeg, hogy Őcske – ki valaha a másodosztályú Novi Sad kanáriszín ificsapatát erősítette, hogy jóval később, pályafutásának alkonyulati magaslatán majd az Európa-bajnok nagypályás magyar íróválogatott kapusa legyen – historikus megközelítésben akár, ám mindenképp eléggé sokat írt a délvidéki fociról. Ennek a vajdasági magyar sport és újságírás olyan nagyjai adtak első löketet, majd teremtettek megbízható fundamentumot számára, nyújtottak szolid szakmai alapot konkrétan a sport területén, mint például Piszár József, Árok Ferenc, Kubát János, Lépes László, Szántó Zoltán, Varga Tibor és a többiek. Illetve tartották fenn később az érdeklődését, mint pl. haver Gáspár Mihály. – Tehát itt, ezen a módon megtörtént a szolid alapozás, a többi ráépült – a bolondul csapongó képzelettel együtt.

Szóval 1: tesóka in concreto a disznóhólyagig gombolyította vissza “tudományosan” a foci vajdasági históriáját. Írta mintegy angliai fejlődéstörténeti párhuzamban, ahol is jókora idő kellett ahhoz, hogy a foci és a rögbi útjai kettéváljanak. Írta a maga végtelen “lambda-történetét”. – Bonyolult? Nem annyira megszelídíthetetlenül, lestoppolhatatlanul, mint amilyen a latinosan ringó lambada. Mindenesetre jön mindjárt a kevésbé pattogós, a megszelídíteni sokkal egyszerűbb valami. (Szúrd ki! /Hofi Géza/.)

Szóval 2: oda akarunk kilyukadni, vajdasági őseink úgy mesélték, hogy egykor rég disznóhólyagból készült lasztit kergettek arrafele. Történt az oly módon, hogy a dolog kés nélkül is vérre ment a két falu egymás ellen hangolódott, sportköntösbe bújtatott verekedésre, nagy leszámolásra összegyűlt legénysége között. Künn a határban, a birkák nyírta, vakondok fúrta legelőn. Tartott a nagy haddelhadd mindaddig, amíg az egyik fél fel nem adta. Aztán törött lábbal, bőrcsonkon fityegő bajusszal, letépett füllel és kinyomott szemmel, holtfáradtan, de megdicsőülten, valóságos hősként meg lehetett pihenni az elején szurkoló, később rendre sopánkodó, síró-rívó fehérnép ölelő karjaiban. A feleségek és menyecskék ölében, akik miatt tkp. az egész oltári pofozkodás folyt. – Ez volt a legnagyobb heti izgalom, utóbb azonban a hatóságok szigorúan betiltották, s a focinak ez a viruló, kérges ággá kamaszodó vadhajtása lassan elszáradt. Lepottyant, úgy hogy csak az emléke maradt, ám az is meghalóban, mert ilyen könyörtelenül taposott rá az idő rút stoplija.

Tudnivaló egyébként, hogy játékvezetők csak később, ugyancsak külföldi mintára kerültek tűzbe. Akkor jött el a nagy bíróverések ideje, amelyet – úgy tűnik, elnézve például az épp aktuális katari VB-t – a technika manapság sikerrel akadályoz. Nincs kit-mit leköpni vagy megverni a VAR-rendszeren. Szidni ugyan lehet, ám azt is inkább csak magunkban. A Videóbíró végső szava fellebbezhetetlen, mint az istenítélet, így aztán a düh és katarzis másfelé irányulhat. Több köze lehet magához a sporthoz az erős indulatoknak, ez talán kétségbevonhatatlan. (Talán… nyugtával dicsérd a napot, s ne bántsd a papot). Mindenesetre az elfojtott freudi érzések bizonyos esetekben olyan elementáris erővel rajzolódnak ki az arcokra, hogy valóságos csemege lehet egy ügyes karikaturista számára, ha azt a kamera is megragadta.

Emlegettük itt az egykori újvidéki Magyar Szó sportújságíróit. Nos, a fent megpendített sportkarikatúrának, egyáltalában a karikatúrának ugyancsak megvannak a ragyogó vajdasági nagyjai. Emlékezzünk például a 7 Napban is szereplő, sokszorosan díjazott Kaupert Pálra, vagy például a világhírű Szeles Mónika édesapjára, Szeles Károlyra, aki úgyszintén – Jugoszlávia határain túl is – ismertté és elismertté vált. De aki számunkra a jelenben leglényegesebb ezen a pályán – szükségtelen külön bemutatni –, ő a katari “címerünket” is megalkotó: Léphaft Pál a Telepi Rádióból és egyéb derék helyekről. Léphaft Pali a közelmúltban brillírozott a karikatúra témájában jórészt ifjú hölgyekből álló szerbiai közönsége előtt, valósággal csillogtatva ragyogó szerb nyelvtudását abban az ő utolérhetetlen előadásában. Ő, a Gondolkodó Rajzoló! – Rodin után szabadon. Reméljük, az ígéretes jövőben szóra tudjuk bírni.