VÉRBOSSZÚ: Újraéledhet a régi törzsi szokás Montenegróban a cetinjei ámokfutás után

Vuk Borilović nemrégiben tíz embert ölt meg Montenegróban, mielőtt valaki őt is lelőtte. Az egyelőre nem tisztázódott, hogy a rendőrség végzett-e vele, vagy egy büntetett előéletű személy oltotta ki a gyilkos életét. Az, ami ezek után történt, arra enged következtetni, hogy Montenegróban újraéled egy régi törzsi szokás, a vérbosszú intézménye.

Üzenetértékű viselet

A 34 éves ámokfutó áldozatainak temetésén több fehér inges férfi is feltűnt, ami a régi törzsi szokások szerint annak a jele, hogy az ilyen viseletben megjelenők vérbosszút fogadtak!

– Ősidők óta, aki fehér inget visel egy megölt hozzátartozója temetésén, azt üzeni a gyilkos családjának, hogy vérbosszút fogadott, és a véradósságot meg kell fizetni

– nyilatkozta a helyi médiának egy idősebb helyi lakos, aki attól tart, hogy még több vér fog folyni.

A múlt szombaton és vasárnap Cetinjében és környékén több temetőben temették el az őrült tömeggyilkos áldozatait, a gyászolók között civil ruhás rendőrök is voltak. A rendőrök azonban nem intézkedtek a fehér inges férfiakkal szemben, mert semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy a temetéseken bárki ilyen ruhát viseljen.

A „fehéringesek” üzenetét azonban valószínűleg megértette a montenegrói rendőrség, amely közleményben szólított fel „minden állampolgárt”, hogy a béke megőrzése érdekében ne szítson feszültséget.

Közvetlenül ezt követően a Borilović-család (törzs) is megszólalt, és elhatárolódott az ámokfutó Vuk Borilović eszelős bűntettétől, nyilván attól tartva, hogy a családtagok közül valaki a vérbosszú áldozata lesz.

A vérbosszú természetrajza

A montenegrói rendőrség a közlemény/felszólítás közzététele mellett mást is tett, hogy megelőzze a vérbosszút.

Első lépésként biztonságba helyezte az ámokfutó feleségét és három lányát, akik a mészárlás időpontjában a tengerparti Tivat közelében voltak: titkos helyre vitték őket, és rendőri védelmet kaptak, amit Srđan Korać, a podgoricai rendőrség bűnügyi csoportjának vezetője is megerősített.

– Minden intézkedést megtettünk a család biztonsága érdekében. Mindannyian megértjük az áldozatok hozzátartozóinak gyászát és fájdalmát, de Borilović felesége és három lánya nem felelős a történtekért. Elvárom, hogy Cetinje minden polgára megértse ezt

– mondta Korać, aki minden bizonnyal attól tart, hogy a vérbosszúnak lesznek áldozatai. Montenegrói médiajelentések szerint a rendőrségi intézkedést követően a feleség és a három kislány jelenleg az ország határain kívül tartózkodik, miután Cetinje kis város, és Montenegró kis ország. Az sem kizárt, hogy új identitást kapnak.

A gyilkos és családja

Az ősi szokás szerint Montenegróban a „legszentebb kötelességnek” számít, hogy elégtételt vegyenek a rokonság vagy a törzs bármely tagjának meggyilkolásáért, az áldozat temetésén viselt fehér ing pedig üzenet a gyilkos családjának, hogy a hozzátartozók vérbosszút fogadtak.

A végrehajtásnak nincs időbeli korlátja, vagyis ez a kötelezettség nemzedékről nemzedékre öröklődik, és bár a nők vagy a gyerekek „nem esnek a vérbosszú hatálya alá” (amíg nem válnak nagykorúvá), senki sem szívesen barátkozik a célpontnak számító személyekkel, mert gyakoriak – mai kifejezéssel élve – a „kollaterális károk/áldozatok”.

A törzsi társadalmakban a közösségek azzal védik tagjaikat, hogy a tagok/egyének elleni támadást az egész kollektíva elleni támadásnak tekintik. Ha a véradósságot nem lehet megfizettetni a gyilkossal, akkor a vérbosszú annak a közösségnek a férfi tagjai ellen irányul, amelyből az elkövető származik.

Általában az érintett család legnagyobb tiszteletnek örvendő tagját tekintik célpontnak, vagyis a vérbosszú végrehajtói oda igyekeznek lecsapni, ahol a leginkább fáj.

Miután ez elégtételnek számít, nem alkalmazható bérgyilkos, a bosszút a meggyilkolt személy legközelebbi hozzátartozói – apák, testvérnek, nagybácsik, közvetlen leszármazottak – hajtják végre, és amíg ez nem történik meg, a vérbosszút fogadók a saját házukban őrzik a meggyilkolt személy véres ingét, vagy olyan hozzá kapcsolható tárgyat, ami állandóan emlékeztetett „a szent kötelességre”.