Connect with us

Horvátország

HORVÁTORSZÁGI SZERENCSÉTLENSÉG: A sofőr is életét vesztette, lehet, hogy egy pillanatra elaludt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A horvátországi buszbalesettel kapcsolatos szombat esti hírek szerint véglegesnek tűnik, hogy 12 ember vesztette életét a Jarek Bisaški és Breznički Hum települések közelében történt tragédiában, 18-an pedig súlyosan megsérültek. A halálos áldozatok között van az autóbusz sofőrje is.

Elaludt a sofőr?

A vizsgálat során kiderült, hogy a lengyel autóbusz sofőrje Zágráb felé haladva elveszítette az uralmát a jármű felett, amely jobbra fordult, áttörte a védőkorlátot, és kirepült az autópályáról.


A varazsdi (Varaždin) rendőrkapitányság vezetője úgy nyilatkozott a helyi médiának, hogy ennek következtében a sofőr is életét vesztette, viszont azt még nem sikerült megállapítani, hogy ki volt a váltótársa.

-32-en kerültek kórházba súlyos sérülésekkel. Néhány emberrel tudtunk beszélni, másokkal viszont nem, az egészségi állapotuk miatt

– nyilatkozta Predrag Benčić, varazsdi rendőrvezető, aki szerint a szerencsétlenség pillanatában az utasok többsége aludt, mivel a tragédia reggel 5 óra 40 perckor történt.

Benčić hozzátette, hogy a trauma és a sokk miatt egyébként is nehéz hitelt érdemlő információkhoz jutni, amíg a sérültek benyomásai nem rendeződnek, és nem épülnek fel.

A varazsdi rendőrfőnök szerint egyelőre azt sem lehet megállapítani, hogy a sofőr elaludt-e volánnál. A jármű júniusban ment át a műszaki vizsgán, ilyen szempontból valószínűleg minden rendben volt.

Miután a busz zarándokokat szállított Međugorjeba, a 44 utas között három pap és hat apáca is tartózkodott.

Sikoltozás és jajveszékelés

A Breznički Hum-i tűzoltók az elsők között érkeztek a helyszínre néhány perccel hat óra után, de őket már megelőzték Donji Marof-i társaik, akik az utasok kiszabadítása érdekében megkezdték a fémlemezek szétvágását az autóbuszon, amelynek az orra beszorult az út melletti csatornába.

– A busz az orrával mintha falnak ütközött volna

– jelentette ki a Varaždinske vesti hírportálnak a tűzoltók vezetője.

– Élesben ez egészen más, mint a gyakorlatokon, mert ilyenkor ablakokat kell betörni, lemezeket kell szétvágni, hogy emberi életeket mentsünk meg

– mondta Stjepan Jakopčić, aki úgy érzi, hogy ez volt élete legnehezebb napja.

A zarándoklatot Jaroslaw Milkowski szervezte, aki a tervek szerint maga is ezzel az autóbusszal indult volna Međugorjeba, csak közbejött egy haláleset.

– Ez borzalmasan fájdalmas dolog számomra. Főleg, hogy éppen ma temettem el az édesanyámat. Most jöttem haza a temetésről, és máris megyek a rendőrségre. Nagyon nehéz számomra, de Isten ítéletei, amelyeket ránk szab, ismeretlenek előttünk

– nyilatkozta egy lengyel hírportálnak a zarándoklat szervezője, akinek úgy halt meg az édesanyja, hogy megmentette a fia életét.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap