Connect with us

Migráció

ÚJABB LÁTSZATAKCIÓ: Megint embercsempészeket fogtak el Szerbiában

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

protaszolghalat
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc

Újabb embercsempészeket fogtak el a magyar határhoz közeli Szabadkán csütörtökön – közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a szabadkai Pannon RTV. A három szír és egy iraki állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy illegális bevándorlóknak segítettek Szerbiából az Európai Unió területére jutni. Ezeknek az akcióknak azonban semmi értelmük nincs, a magyar határ mentét csak nagyméretű rendőri-katonai akcióval lehetne megtisztítani a migránsoktól, amíg nem késő. Ami most folyik, az nem más, mint politikai színjáték a közvélemény megnyugtatására, ezt megfelelő szinteken lelkesen üdvözölik.

Megint akcióztak

A Pannon RTV beszámolója szerint a szabadkai befogadóközpontban több száz migráns tartózkodik, a legtöbbjük nappal pihen, este pedig megpróbál átjutni Magyarország területére.

A tábor egyik illetékese nemrégiben úgy nyilatkozott a BALK-nak, hogy a táborban táborban mintegy 350 ötven migráns tartózkodik, de az ő táboron kívüli tevékenységükről nem voltak hajlandók nyilatkozni, mondván, hogy a befogadó központ alkalmazottainak illetékessége csak a tábor területére terjed ki. Ez egy jó betanult/betanított szöveg, miután a zombori táborban is ugyanezt mondták nekünk.

A 350-es létszámmal a szabadkai tábor jócskán túllépte a kapacitásait, mivel csak 150 ember ellátására alkalmas, ezért a migránsok sátrakat állítanak fel a tábor területén, amelyet egy körülbelül másfél-két méter magas kerítés vesz kerül, Zombortól eltérően, ahol a kerítést a migránsok ledöntötték. Már ahol volt kerítés, mert az ottani befogadó központ egy részét eleve nem volt elzárva a külvilágtól. A zombori táborban 950 migráns tartózkodik, ami megint túlnépesedést jelent.

A migránsok átlagban húsz napig vannak a táborokban, ami semmit nem jelent, mert jönnek-mennek, napközben megpihennek, hogy este valamelyik Szabadka környéki erdőből próbálkozzanak a határ átlépésével. A befogadó központ Szabadka egyik déli kijáratánál van, ezért a migránsok a táborból a taxisok segítségével indulnak neki a kalandnak, amikor az embercsempészek hívják őket valamelyik erdőbe.

bejarat az erdobe

MAKKHETES: Bejárat az erdőbe, az ötödik lámpáson túl már csak a hold világít

A szabadkai befogadó központban a portaszolgálatot gyaníthatóan egy migránscsoport látja el, amely tartja a kapcsolatot a taxisok, a migránsok és esetleg az embercsempészek között.

A migránsokcsoportok éjszakánként 20-30-as, vagy talán még ennél nagyobb csoportokban közlekednek a magyar határ mentén lévő erdőkben, amiből nem nehéz levonni a következtetést, hogy vezetők irányítják őket, az éjszakai erdő ugyanis eléggé komplikált hely ahhoz, hogy eltévedjenek, ha van GPS-jel, ha nincs.

De mielőtt kijutnának az erdőbe, a befogadó központban lévő migránsoknak át kell haladniuk a városon, bár van egy másik út is a Palicsi-tó megkerülésével, ez azonban sokkal körülményesebb, és nem biztos, hogy minden taxis ismeri, a GPS pedig ebben az esetben sem mindig segít. Meg nincs is szükség kerülőre, mert a taxisok zavartalanul fuvarozhatják őket.

Nem ér semmit

Szerb részről korábban már két látszatakció is volt a magyar határ mentén, miután július 2-án két migránscsoport csapott össze a makkhetesi erdőben, és az összetűzésnek halálos áldozatai is voltak.

Az egyikben 85 illegális bevándorlót fogtak el, míg két napja a határ melletti Horgoson 120 migránsra csaptak le a ök, helyi források szerint a Horgosról eltávolított migránsok száma ennek duplája is lehet.

Az elfogott migránsokat általában a déli határnál lévő preševoi táborba szállítják, amelynek az udvarán már tavaly vagy tavalyelőtt külön sátrakat állítottak fel az északi határról és a Belgrádból érkező „küldemények” fogadására.

Aleksandar Vulin belügyminiszter már számtalanszor kijelentette, hogy Szerbia nem lesz a migránsok „parkolóhelye”, amihez újabban hozzátesz egy újabb mondatot, amely szerint nem engedhető meg, hogy bárki is törvényellenesen fegyvert hordjon magánál.

A BALK korábban megjegyezte, hogy Vulin kijelentését leginkább úgy lehet értelmezni, hogy a szerb oldalról mindenképpen átnyomják a migránsokat a határon, miután a befogadó központokban kapott információink szerint a migránsok átlagban 20 napig élvezik a szerb menekültügyi hivatal vendégszeretetét, aztán eltűnnek a „jelenléti listáról”.

Miután a migránsok nagyon ritkán fordulnak vissza a szülőhazájukba, bár ezt szinte bármelyik befogadóközpontban kezdeményezhetnék, biztosra vehető, hogy átjutnak a horvát vagy a magyar oldalra, ezt szolgálja az úgynevezett „game”.

A „game”

Sokszor emlegetjük a migrációval kapcsolatban a „game” fogalmát. Mit is jelent ez? Egyrészt kereseti lehetőséget a szegényebb migránsok számára, másrészt pedig a pénzesebb migránsok bejutását Magyarországra.

Amikor azt látjuk a televízióban, hogy „milyen otrombák is a migránsok a magyar határon, már megint magyar rendőrökre támadtak”, stb., akkor azt mutatjuk be, hogy a migránsok éppen azon fáradoznak, hogy kijátsszák a magyar rendőröket.

A „game” lényege ugyanis az, hogy lefizetett migránsok „tobzódnak” a magyar kerítés bizonyos pontján, hogy elvonják a magyar rendőrök fegyelmét a határkerítés más szakaszairól. Vagyis a szegényebb migránsok pénzt kapnak azért, hogy a magyar kerítésnél „játszák az eszüket”, és így abban reménykedhetnek, hogy sikerül összekuporgatniuk a „nagy nyugati utazás” árát, és egyszer ők maguk is a túloldalon találják magukat.

Ilyenkor öt-hat migráns foglalja le a magyar rendőröket, hogy a határ másik szakaszán ötven-hatvan migráns zavartalanul juthasson be Magyarországra.

Azt is látjuk, hogy a migránsok egyre erőszakosabban, ezért a rendőrök erősítést hívnak, így viszont egy újabb határszakasz marad őrizetlenül, ahol más migránsok még biztonságosabban átjuthatnak Magyarországra.

A játék része lehet az is, hogy a migránsok hagyják magukat elkapni, mert amíg a magyar rendőrök velük vannak elfoglalva, addig „porózussá válik” a magyar határ. Ezáltal egyik hónapról a másikra migránsok tízezrei jutnak be Európába, miközben szépen hízik a magyar statisztika az elfogott migránsok számáról.

Horvátország

6-OS VILLAMOS: Gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítéltek egy pakisztáni migránst Horvátországban +18!

Közzététel:

a megjelenés dátuma

6-os, 6-os villamos, gyilkos
GYILKOSSÁG A HATOS VILLAMOSON: Megszületett az elsőfokú ítélet annak a migránsnak az ügyében, aki Zágrábban megölt egy helyi lakost (Forrás: YouTube)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc

Nem múlott el incidens nélkül az ítélethirdetés. A Velika Gorica-i megyei bíróság elsőfokon 12 év fegyházbüntetésre ítélt egy pakisztáni migránst, aki 2017-ben még kiskorúként érkezett Szerbia érintésével Horvátországba. Menedékkérelmét a horvát hatóságok jóváhagyták, így legálisan tartózkodott az országban, de egyébként sem tudták volna azonnali hatállyal kiutasítani, mert a vonat levágta az egyik lábát.

Gyilkosság a 6-os villamoson

A gyilkosság – amely miatt ítélkeztek felette – 2021 szeptember 18-án, a reggeli órákban történt Újzágrábban (Novi Zagreb), ahol Muhammad Shahzad vitába keveredett egy 52 éves horvát férfival az ottani 6-os villamoson.

A vita tettlegességig fajult, ami során Shahzad egy konyhakéssel hátulról nyakon szúrta Siniša V.-t, aki a helyszínen meghalt.

Ezt követően a pakisztáni migráns horvátországi hölgyismerősének segítségével repülőjegyet szerzett, és még aznap Rómába utazott, vagyis elhagyta az országot. A 40 eurós jegyet, és a 240 kunás Covid-tesztet az említett ismerőse fizette ki neki, akiről később még szó lesz, mert ő a történet szerves része.

A horvát rendőrség európai elfogatóparancsot adott ki Shahzad ellen, miután a környező térfigyelő kamerák felvételeit átnézve megállapították a gyilkos személyazonosságát, merthogy egy régi típusú villamosról van szó, amelyen nem volt kamera.

A horvát elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok Firenze környékén tartóztatták le az elkövetőt, aki szökése óta talán ruhát sem váltott.

A tartózkodási helyét annak köszönhetően sikerült beazonosítani, hogy két hónappal a gyilkosság után bekapcsolta a telefonját.

A bíróságon Shahzad azzal védekezett, hogy a kést önvédelemből használta, ami azonban elutasításra került, mert a bizonyítékok arra engedtek következtetni, hogy nem volt szükség védekezésre, illetve a szükséges védekezés túllépésére.

A bíróság véleménye szerint a gyilkos önvédelemről szóló állításának ellentmond, hogy a sértett háttal volt neki a szúrás pillanatában, és nem volt nála semmilyen fegyver, ami egyértelműen cáfolja, hogy támadólag lépett fel.

6-os villamos, 6-os, gyilkos

AKKUMULÁLÓDOTT STRESSZ? Muhammad Shahzad bilincsben (Screenshot)

Shahzad egyetlen szúrással ölte meg áldozatát, ez a szúrás azonban olyan erős volt, hogy a kés 14 centiméterre hatolt be az áldozat testébe, amit a bíróság súlyosbító körülményként vett számításba, a szúrás ereje ugyanis nagyfokú agresszióra utal.

A szúrást követően a kés pengéje benne maradt az áldozat testében, a műanyagból készült nyele pedig a villamos lépcsőjére esett.

A bíróság azt is súlyosbító körülménynek tekintette, hogy az elkövető repülőjegyet szerzett, és még aznap távozott az országból, ami jogi értelmezés szerint azt jelzi, hogy megpróbált kibújni a felelősség alól.

Nehéz migránskora volt

Enyhítő körülménynek minősült viszont, hogy a pakisztáni férfi egy ideig a jogszabályoknak megfelelő életet élt, és hogy nehéz élete, vagyis úgymond „nehéz migránskora” volt, mielőtt Horvátországba érkezett, ahol elvesztette az egyik lábát.

Shahzad elmondta, hogy 2016-ban hagyta el Pakisztánt, útközben a halál különböző formáinak szemtanúja volt, anikor Iránon, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül Horvátországba érkezett, ahol végül menedéket és papírokat kapott.

Ezt azonban az előzte meg, hogy három napos szerbiai és horvátországi folyamatos gyaloglás után Vinkovcenál (Vinkovci) négy társával együtt egy mozgó vonatra akart felugrani, de kapaszkodás közben megcsúszott a keze és a vonat alá esett, akárcsak az egyik társa is, akinek a fejét vágták le a kerekek, neki viszont a bal lába veszett oda, a jobb lába pedig roncsolódott.

Ezt követően négy hónapig volt kórházban, majd a zágrábi befogadó központban tartózkodott, a menedékjog megszerzését követően szociális lakást is kapott, de a végén mégis egy hajléktalanszállón kötött ki, hat hónapig egy étteremben dolgozott, de utána elbocsátották.

A bírósági elmeorvosi szakértő szerint – akivel a vádlott nem működött együtt – előfordulhat, hogy az elkövető esetében „akkumulálódott stressz” állt elő, és az válthatott ki ilyen erős reakciót.

Shazhad még kiskorú volt, amikor a gyermekvédelmi központban megismerte Sunčana P.-t, aki önkéntesként horvátul tanította a migránsokat, később pedig segített neki a szökésben, arról nem is beszélve, hogy a „gyilkos fegyver” is az ő konyhájából származott.

Sunčana P.-re nagy hatással volt Shazhad nehéz migránskora, és amikor a gyilkosság előtt három nappal megkereste őt, hogy segítsen neki lakást találni, a nő és az édesanyja is jóindulattal fogadta.

A pakisztáni migráns az első éjszakát a nő autójában töltötte, a következőt pedig már minden bizonnyal a lakásukban, amely mindössze 200 méterre volt a gyilkosság helyszínétől.

Szeptember 18-án, amikor elhagyta „vendéglátója át, Shazhad magával vitte a kék színű, fröccsentett műanyag nyelű konyhakést, amellyel aztán a villamoson leszúrta az áldozatát.

Letartóztatásakor a pakisztáni férfi ugyanazokat a ruhákat viselte, mint a bűncselekmény elkövetésekor, lábán is ugyanaz a teniszcipő volt, amelyről még a vérnyomokat sem távolította el, amelyek a 6-os villamoson elkövetett gyilkosság alkalmával kerültek rá.

Incidens a bíróságon

A Velika Gorica-i ítélethirdetésen részt vehettek az áldozat hozzátartozói is, ami eleve magában hordozta a konfliktusos szituáció kialakulásának veszélyét.

– Átkozott gyilkos! Az én gyerekem a sírban, te meg kijössz

– kiáltotta oda neki az 52 éves áldozat édesanyja, aki nemcsak a fia, hanem a saját sorsa miatt is el volt keseredve.

– Ez a börtönben vigasztalódik, ott kap ebédet, nekem meg a nyugdíjamból kell megvennem magamnak az ételt

– méltatlankodott az idős asszony, amikor az elsőfokon elítélt pakisztáni férfit kivezették a teremből, hogy visszavigyék a börtönbe, ahol cirka tíz évet tölt, mert a vizsgálati fogságot leszámítják a büntetésből.

A horvát médiában negatív hangvételű kommentárok is napvilágot láttak, a Večernji list egyik cikkéhez kapcsolódó bejegyzés szerzője azzal vádolta meg a Béketanulmányok Központja (Centar za mirovne studije) nevet viselő civil szervezetet, hogy őket terheli a felelősség Siniša V. haláláért, mert ők látták vendégül a gyilkost, tőlük kapta a konyhakést, a bíróságon pedig úgy tanúskodtak, hogy a pakisztáni férfi állítólagos lelki problémái miatt minél enyhébb büntetést kapjon.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava