A nukleáris szuprematizmus: négerek harca a barlangban

A cikk meghallgatása

Fehér helyett szóljunk itt picit a feketéről. Valójában szín-e, vagy sem a fekete, a jelképek világában egyre megy. Jelenthet eleganciát is, de elsősorban gyászra enged asszociálni: halálra és elmúlásra. Hogy szívében fény van, mert valósággal magába szívja azt, arra kevesen gondolunk, és nem is ez a lényeg. Valószínűleg nem is ez járt Kazimir Malevics fejében, amikor megfestette ama korszakalkotó absztrakt képét, a Fekete négyzetet (teljességében: Fekete négyzet fehér alapon-t), amely az általa hirdetett szuprematizmussal együtt fogalommá vált a képzőművészetben. Nem kevésbé az egész művészettörténetben.

A lengyel-ukrán származású, kijevi születésű Malevics – tudnivalóan – az 1910-es években dívó orosz avantgárd egyik legkiemelkedőbb mestere volt. A posztimpresszionizmusból nőtt ki, a maga részéről elfárasztott jó pár elképzelést, hogy végül kidolgozza az európai absztrakció egyik alapvető irányzatát, a feljebb említett szuprematizmust. Ez utóbbi csupán két dimenzióval operál, a legegyszerűbb mértani formákból építkezik, s egyik kedvelt színe a fekete, míg a másik a vörös. Célja minden tartóoszlop felrobbantása, az egész világ elalaktalanítása, tárgytalanítása, melynek végén a totál sötétség következik. – Végső lámpaoltás?

Kazimir Szeverinovics Malevics életéről annyit érdemes itt megemlíteni, hogy külföldi útjairól rendre visszatért Oroszországba. Illetve hát a Szovjetunióba, pedig kinn maradhatott volna ő is külföldön, mint például Kandinszkij és társai. De nem, így aztán az történt, hogy ott is fejezte be földi pályafutását, oroszföldön, nevezetesen az akkori Leningrádban. Élete végén mindenkitől elfelejtve, döbbenetes nyomorban. Műveit ma többfelé őrzik féltve: Szentpétervártól – Amszterdamon át – New Yorkig. A legendás Fekete négyzetet pont a Tretyakov képtárban, ahol történetünk mindjárt, apró szusszantás után folytatódik. (…)

Szóval, viszonylag újabb keletű szertekürtölt világhír, hogy két másik képet is festett a Fekete négyzet alá a zseniális Kazimir. A felfedezés természetesen a legújabb technikai vívmányoknak köszönhető – amelyek egy része a hadiiparban is használatos –, s ezek alkalmazásával láthatóvá vált a fedőréteg alatt egy furcsa felirat szintúgy: NÉGEREK HARCA A BARLANGBAN. Más írások négerek pincebeli viadalát emlegetik, azonban egyre megy. Akármelyik variáns is, mai mércék szerint súlyosan rasszista poénnak számít. A rövidke szöveg egyébként valószínűleg utalás Allaine Alphonse francia művész Négerek harca egy pincében éjjel című lírai alkotására, azonban egészen biztosra nem vehető a dolog. Csupán az, hogy azt is átmázolta feketével Malevics (Paint It, Black!). És ez a sztori konkrétan itt nincs is tovább. Illetve hát ezen a sötét pinceajtón át jutunk el a NUKLEÁRIS SZUPREMATIZMUS fogalmáig. Elsősorban azért, mert újabban ismét lábra kapott a malevicsi gondolat a világ totál eltárgyatlanításáról. Más szavakkal a további “boldog globális szimbiózis” maradéktalan tárgytalanná tételéről, ahol bizony nem ecsetben folytatódik a politika.

(De tollban sem.)

Itt ezen a ponton, ha témát nem is egészen, de váltsunk legalább egy kis csenevész, csökött, ám annál merészebb pónilóra! Maradva a sötétség vészterhes fogalmánál. Nos: kutatók számítása szerint, amennyiben példának okáért India és Pakisztán nukleáris háborúba keveredne egymással, abban minimum huszonegy millió ember veszítené életét, azon felül mintegy öt millió tonna korom jutna az atmoszférába, ami óriási természeti katasztrófával járna az egész földkerekségen. Ugyanez az Egyesült Államok és Oroszország konfliktusa esetén 150 millió tonna kormot jelentene, nem beszélve a halottak számáról. Ami végül is úgy jósolható meg laza számszerűséggel, hogy a bolygónkon végül senki se maradna életben. Még az óceánok mélyéhez szokott élővilág is megsemmisülne a bonyolult kémiai láncreakcióknak hála. A mesterségesen előidézett katasztrófa tehát teljes mértékben törölné bolygónk élővilágát. Egyébként az erről szóló írások arról is tudósítanak, hogy a nukleáris háború első hulláma legjobban az Egyesült Államok középső részét sújtaná, ahogy más régiókat is. – Mindenképp figyelemre méltó, hogy Ukrajna ebben a pusztulásban kiemelkedő helyet foglalna el. De hát lényegében tökmindegy, mert akkor az egész Tretyakov galéria is elmehet a francba, azzal az országgal együtt, amelyhez tartozik. A malevicsi Fekete fehér alappal nyomtalanul beleveszne az egyetemes sötét szupremációba.

Négerek nélkül. Vagyis hát: velük együtt. Fehérrel, sárgával, vörössel, minden színnel és árnyalattal, ami csak létezik az Úr palettáján. – Hát kinek kell ez? – kérdem én megfelelő nemes pátosszal, meg kérdjük, persze, rengetegen. – Mely beteg, szétesett, desperált vagy éppen végsőkig cinikus, reménytelenül elveszett elméknek?

P. S. Amúgy nincs semmi baj a művészeti absztrakttal. Megvan a helye a nap alatt, amíg Nap van. Ugyanitt érdemes megemlíteni, hogy korunk egyik legkiválóbb, legbarázdáltabb agya kétségkívül a Stephen Hawkingé volt és maradt. Immár megboldogult gazdája úgy vélte a fekete lyukakkal kapcsolatban, hogy ha netán sikerülne megfordítani az anyag eltűnésének talányos folyamatát, sokkal közelebb kerülnénk a Teremtés fogalmához. Egyelőre – sajnos – nem erre tart a Hatalmas Gondolkodás.