Connect with us

B A Balkanac

A plakátra és lapátra kívánkozó rombolás-zabrálás stratégiai értelméről
0 (0)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Az Odessa Journal egyik viszonylag friss cikke szerint, amely a kulturális javakért felelős legfelsőbb ukrán testület jelentésére épült, az orosz agresszor eddig szám szerint háromszázharmincegy esetben tett komoly, esetenként helyrehozhatatlan kárt az ország kulturális kincseinek valamelyikében. A rakétázott célpontok között egyaránt akad ódon, történelmi patinájában értékes, védetté nyilvánított épület (ki ellen véd ez, ugye?), valamint templom, emlékmű, múzeum, könyvtár, nem utolsósorban régi temető. Közöttük a szumi területre eső Hluhiv történelmi városka régi zsidó temetője.

Mindezek nyomán vetődött fel a kérdés sok ukránban, hogy ezek a vandálok, akik rájuk törtek azzal a bizonyos, zászlójukra tűzött “nácitlanítás” szlogennel, vajon miben különböznek amazoktól, akik mintegy nyolcvan évvel ezelőtt irtották nem csak a zsidóságot, hanem tkp. mindenkit, akit értek és gondoltak – az egész világ felett való uralkodás “szent” céljából.

Vajon miben?

Jó kérdésnek tűnik. Kiváltképp annak a fényében, ha jól emlékszünk, hogy mintha a támadók fő ideológusainak komoly nehézségük lett volna a tett úgy-ahogy elfogadható indoklásával. Aztán a gyakorlat maga mögé parancsolta az elméletet: az erőszakos cselekedet nyomán fellángoló harcok elfedték az ideológiai kozmetika hibáit, miközben a “demilitarizálás” fogalma is így abszurd módon kacagtatóvá vált. Közben egyre világosabb lett, hogy itt leginkább az “ukrántalanítás” súlyos érdekek és indulatok vezérelte szándékáról lehet szó. Ukrajna bekebelezése kb. az ország húsz százalékánál tart most (vagy már többnél is), de ki tudja, hol áll meg.

Vajon elégnek bizonyul-e a keleti régió, Novoroszija hiánytalan megszerzése? És ha nem, akkor mi következik? – A jelenlegi helyzetről szóló tanúvallomások szerint Herszonban és Melitopolban például az az újság, hogy az ukrán bankokat és nagyáruházakat, élelmiszerláncokat orosz cégek váltják fel, közben az ököl jogán beszüntették az ukrán rádió- és tévéadók sugárzását is, és megy a folyamatos szekálás, hogy mindenki térjen át az orosz rubel használatára.

Németh András egyik júniusi HVG-cikke szerint, amelyik a közvetlen szemtanú erejével és stílusával bír, az elfoglalt városok utcáin az orosz offenzívát szimbolizáló “Z”-betűs zászlók lobognak mindenütt. Persze, az orosz trikolór mellett, az irányítást pedig mindenhol az oroszokkal szimpatizáló ukrajnai ellenzéki pártok gumigerincei vették át. Az utcákon állandóan járőröznek az orosz katonák, gyakoriak az igazoltatások, amelyek során az Ukrajna iránti hűséget jelképező tetoválásokat keresnek a megállítottak testén. Hogy itt is a csinosabb nők részesülnek-e előnyben, s milyen fokig, ez sem rossz kérdés bizonyos történelmi tapasztalatok birtokában. – Egyébként, ha már itt tartunk, e sorok körmölője emlékszik egy príma orosz kiadványra, amely az egykori szibériai rabok körében elterjedt tetkóminták látványos és jellegzetes gyűjteményét tartalmazza. Vajon felismerné-e valamelyiket is egy mai vizsgáló? És mit szólna hozzá?

Említett hávégés írásban az is megállapítást nyert, hogy az orosz katonák mind a magánszorgalmú, mind az állami szintű rablást eredményesen művelik. Zömmel nyomorúságos vidékekről származnak, így nem válogatósak. Visznek mindent, amit lehet. Még a jobb állapotban lévő használt autógumikat is, okos-telefonokról nem is szólva. Tehát a második világháború idejéből Kelet- Európában ismert módon: zabrálnak. – Ettől meg konkrétan a Reichstag tetejére a győztes lobogót kitűzni igyekvő, igyekezetében anno lencsevégre kapott szovjet katona képe röppen fel (idéződik fel B. A. B. emlékezetében). A bakazubbony majdnem könyékig felcsúszó ujja, mely egészen csinos órakollekciót tár az elképedt szemlélődő elé. A fénykép később a Szovjetunióban is láthatóvá vált. Csak éppen úgy, hogy a fotót retusálták, óragyűjtemény nyet. Jóval később került elő valahonnan az eredeti felvétel, majd jelent meg egy kiadványban, amely egyébként a legbődületesebb retusokat tartalmazza. Köztük látható valóságos varázslatként az is, hogyan tűnnek el Sztálin környezetéből a kegyvesztettek. – Így például Lev Trockij, aki bizonyos idő után már nem szerepel ugyanazon a csoportképen.

Simán nyoma vész, kámforrá lesz (és kész). Ahogy igyekszik kámforrá lenni, eltűnni az elfoglalt területekről a súlyosan molesztált ukrán lakosság ugyancsak. De nyilván az lenne egyébiránt is a cél, ha másképp nem megy. Csak éppen ki fog majd ott dolgozni? Ki fog újjáépíteni? Ki fog stb.? – Sokadik kérdés. Elsősorban az Odessa Journal nyomán, amely mindemellett arról ad hírt, hogy a fővárosi külügyminisztériumukban Dmitro Kuleba külügyminiszter, kommunikációs szakember egy csupa ukrán művész munkáiból álló plakátkiállítást nyitott meg a kijevi külügyek házában. A vezérmotívum természetesen az orosz megszállás, továbbá a Putyin-rezsim kirobbantotta háború. Időszerűbb vezérfonal ott aligha létezhet jelen pillanatbank. Kuleba azokról az indulatokról, arról a dühről beszélt ebből a jeles alkalomból, amely érzelem műalkotássá transzponálódott, mivel kimagasló művészi munkákról van szó, nem közönséges plakátokról. – Ehhez mellékelünk itt egy kis “vizuális ízelítőt” mi, a magunk részéről.

P. S. Zenéül pedig melléje a Vad Fruttik régi jó számát ajánljuk, amelyben elhangzik némi iróniával az is, hogy: plakátokon masíroznak az igazi hősök… (Címe: Lehetek én is.)

A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Feliratkozás a Hírlevélre

Az e-mailek heti három alkalommal hétfőn, szerdán és pénteken kerülnek kiküldésre.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Három nap legjava