Connect with us

Szerbia

ARANYLÁZ ÉS ABORTUSZ: A szerb elnök szerint a nőknek joguk van az abortuszhoz

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

SZÁRNYAT KAPOTT: A vasárnapi műszakot is vállaló Aleksandar Vučić megnyitotta a Kruševac melletti Rosulje repülőteret
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

A szerb elnök nem annyira optimista az ország uniós csatlakozását illetően, mint Jadranka Joksimović európai integrációs miniszter, aki a napokban úgy nyilatkozott, hogy Szerbia 5-7 éven belül elnyerheti az uniós tagságot. A vasárnapi műszakot is vállaló Aleksandar Vučić a Kruševac melletti Rosulje repülőtér megnyitásakor úgy fogalmazott, hogy Szerbia uniós csatlakozása a geopolitikai helyzet alakulásától is függ. A szerb elnök nyilatkozott az ország aranytartalékairól és az abortusszal kapcsolatos amerikai döntésről is.

A kitartás a fontos

Vučić a hamarosan akár kisebb utasszállító gépek (ATR 72) fogadására is alkalmas belső-szerbiai repülőtér megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Szerbia útja Európa felé vezet, és “ki kell tartani mellette”, de hozzátette, hogy ő ebben a kérdésben nem optimista, hanem inkább “realista”.

– Bízunk a saját erőnkben. Megmutattuk, hogy az európai úton haladva a saját munkánknak köszönhetően a felismerhetetlenségig javíthatunk az ország képén, miközben megőrizzük a hagyományos barátságokat

– mondta a szerb államfő, aki a felismerhetetlen jelzőt nyilván pozitív értelemben használta, ami olyan szófordulat, mint a magyarban a “marha okos”. Ezt esetleg a következő kijelentéssel kapcsolatban vethetnénk fel, a repülőtéri megnyitót követően Vučić ugyanis azt mondta, hogy az ország összes aranya már “saját ellenőrzés alatt van”, vagyis szerb földön őrzik az utolsó rúdig.

– Szerbia rengeteg aranyat vásárolt, de nem hiszem, hogy idén lesz erőnk folytatni a nagy vásárlásokat, ám mindenképpen veszünk valamit

– mondta a szerb elnök, aki elégedetten nyilatkozott azzal kapcsolatban is, hogy tovább növekszenek az ország devizatartalékai is.

A BALK-on itt írtunk arról, hogy Szerbia 2021 végén az összes külföldön őrzött aranytartalékát hazaszállította. A Szerb Nemzeti Bank szerint 37,2 tonna aranyról van szó, 1,9 milliárd euró értékben, ami Szerbia teljes devizatartalékának 11,6%-át teszi ki.

Amerikai abortusztilalom

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy Szerbia hogyan viszonyul az abortuszhoz, amely az Egyesült Államokban az ottani legfelsőbb bírósági döntés értelmében már nem a nők alkotmányos joga, Vučić azt mondta, hogy Szerbiában “nem terveznek semmiféle változtatást ebben kérdésben”.

– Soha nem támogatnám az ilyesmit, mert úgy gondolom, hogy az abortusz a nők joga. Az más kérdés, hogy ez nekem tetszik-e, vagy sem

– jelentette ki a szerb elnök, aki szerint az országnak vannak szabályai és törvényei, amelyek egyértelműen fogalmaznak ezzel kapcsolatban.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

ÚJ SELYEMÚT: Vučić kínai látogatása alkalmával Putyinnal is találkozni szeretne

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

Putyin Selyemút
Az orosz elnök még nem járt külföldön, amióta elfogatóparancsot adtak ki ellene, de most elmegy a Selyemútra (Forrás: Demostat, YouTube)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

Aleksandar Vučić szerb elnök az Egy Övezet Egy Út októberi csúcstalálkozója alkalmával Kínában találkozni kíván Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült a belgrádi Demostat hírportál meg nem nevezett diplomáciai körökre hivatkozva. Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán Vučić újságíróknak már jelezte, hogy kínai útja során külön is találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és szerb kérésre annak a találkozónak kiemelten fontos témája lesz Koszovó kérdése, amiről komoly tárgyalásokat kíván folytatni a vendéglátó ország vezetőjével.

Putyinnal külön találkozna

A Demostat azt írja, hogy a szerb elnökön kívül az orosz vezető is megerősítette részvételét a kínai csúcson, de a kérdés továbbra is fennáll, létrejön-e a kétoldalú találkozó Putyin és Vučić között.

Ha ez valóban megtörténne, akkor ez lenne a két elnök első személyes találkozója az ukrajnai háború kezdete óta.

Vučić és Putyin legutóbb 2021 novemberében találkozott Szocsiban, amikor a megbeszélésük fő témája az orosz gázszállítás volt.

A két elnök ezt követően tavaly májusban telefonon értekezett egymással. Vučić idén júniusban olasz újságíróknak azt mondta, hogy már több, mint egy éve nem beszélt az orosz elnökkel.

A Putyinnal történő találkozó kétségtelenül jó pontokat hozna Vučićnak a december közepén várható parlamenti választások előtti kampányban, de nem lenne jó üzenet a Nyugatnak, különösen miután még nem világos, hogy az orosz tényező milyen szerepet játszott a legutóbbi koszovói eseményekben.

A szerb elnök már augusztusban bejelentette kínai útját és találkozóját Hszi Csin-pinggel, és “nagy kérdésnek” nevezte, hogy mi fog történni, merthogy Putyin jelenléte is számít a “selyemutas” csúcson.

A szeptember 20-án a Kreml pozitívan igazolta vissza a kínai elnök meghívását, tehát az orosz elnök valóban elmegy a csúcsra.

Putyin Selyemút

A kép illusztráció (Forrás: Screenshot, Szputnyik)

Az orosz kártya

A Demostat megjegyezte, hogy nem ez lenne az első eset, hogy az választási kampányban Vučić kijátssza az orosz elnökkel kapcsolatos kártyát, vagyis nem először találkozna vele közvetlenül a választások előtt.

A portál szerint Putyin továbbra is a legnépszerűbb külföldi politikus Szerbiában, és tavaly is csak egy százalékponttal maradt el Vučićétól.

A Demostat azonban megjegyzi, hogy a Putyinnal történő találkozót a Nyugat nem nézné jó szemmel az ukrajnai háború kellős közepén, és közvetlenül a legutóbbi észak-koszovói incidenst követő spekulációk fényében, miszerint a banjskai akcióban akár orosz tényezők is érintettek lehettek.

A nyugati politikai elit egy része az utóbbi időben helytelenítette a Szerbiával kapcsolatos “stratégiai türelmet”, amit követően Vučić úgy nyilatkozott, hogy a nemzetközi közösség részéről a legnagyobb nyomásra számít annak érdekében, hogy Szerbia vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben.

Az utóbbi napokban az amerikai külügyminiszter, Anthony Blinken a szerb elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyeket akkor hajtanak végre, ha Szerbia “nem a megfelelő módon viselkedik”.

Erre Vučić saját szavai szerint azt válaszolta, hogy az Egyesült Államok nagy ország, egy szuperhatalom, és azt tesz, amit jónak lát, de ezt ő abszolút ellenzi, és azt gondolja, hogy ez nagyon rossz lenne.

A nyilatkozatból nem derült ki, hogy mi az amit a szerb elnök ellenez, és amit nagyon rossznak lát, viszont elmondta hogy a szerbeknek több dologhoz kell tartaniuk magukat, ezek közül első helyen az igazságot említette.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava