Horvátország
ZACSKÓS BÁCSI: Drogoznak-e a horvát politikusok, és mire jó egy performansz?

Drogoznak-e a politikusaink? – tette fel a kérdést a hétvégén a zágrábi Večernji list. A lapnak nyilatkozó egyik szakértő felvetette a kérdést, hogy miért nem vezetik be a drogtesztet a politikusok esetében, miután ők nem egyszerűen “magánszemélyek”, és egy kokakin befolyása alatt álló politikus végzetes döntéseket hozhat az egész nemzetre nézve. Ugyanakkor a szakértő úgy fogalmazott, hogy minden nyilvánosan elhangzó gyanúsítást rendőrségi vizsgálatnak kellene követnie.
Az államfő meggyanúsítása
Hrvoje Zekanović független képviselő, aki korábban a Horvát Szuverenisták vezetője volt, nemrég egy fehér porral teli zacskót mutatott fel a parlamenti szószéken, amelyet állítása szerint előző nap talált, miközben átsétált a Pantovčakon (lásd a képet!).
A Pantovčak egy utca a horvát főváros egyik előkelő városrészében, ahol a horvát köztársasági elnök rezidenciája található, a horvát média az elnöki hivatal és a köztársasági elnök szinonimájaként használja a Pantovčak szót.
Zekanović sok mindent hordott össze a szószéken, de a “performansz” mögött rejlő szándék nyilvánvaló volt, miután Zekanović elmondása szerint a köztársasági elnök korábban maga dicsekedett el azzal, hogy füvezett.
– Ez az alak őrült ötletekkel fenyegeti meg Finnországot, amikor az Svédországgal közösen mentené az életét
– hangzott a szószékről jövő megállapítás, a performansz tehát nem csak a köztársasági elnök ellen irányult, hanem nemzetközi éle is volt.
A szuverenisták – akiket a vádaskodó Zekanović korábban vezetett – az a politikai tömörülés, amely a horvát valuta védelmében kezdeményezett euroellenes népszavazáshoz gyűjtötte az aláírásokat, és amely a görögdinnyéhez hasonlította még megválasztása előtt a zöld-balliberális Tomislav Tomašević zágrábi polgármestert, aki véleményük szerint “kívül zöld, belül piros”.
Horvátországban nem Milanović az egyetlen politikus és az egyetlen közéleti személyiség, akit ebben a nem teljesen jó kontextusban emlegetnek. Szó esett már néhány polgármesterről, már elhunytakról is, miniszterekről, sportmenedzserekről, valamint bankok és különféle cégek vezetőiről… Arról nem is beszélve, hogy a parlamenti vécékben is találtak már mindenféle kábítószerre utaló nyomokat.
Most azonban egy performanszról van szó, amelynek egy egész ország volt a nézője, illetve elszenvedője, Zekanović zacskójában ugyanis nem kokain volt – amint állította – hanem liszt, azt lebegtette ország-világ előtt.
A szavak súlya
A Večernji list felvetette, hogy mennyire ártalmas az, ha különböző pletykák vagy célzások kezdenek terjedni az államelnöki tisztséget vagy bármely más közfeladatot betöltő személlyel kapcsolatban, és hogy ez miként érinti maguknak a funkcióknak a megítélését?
Stipe Mesić, volt horvát elnök nem kívánt válaszolni a kérdésre, Ivo Josipović egyköri államfő pedig szemtelenségnek nevezte a szószékről történt vádaskodást.
– Az is szemtelenség, ha ilyesmit emlegetnek a környéken dolgozó postással kapcsolatban. Az ilyen pletykák nem éppen illendők
– mondta Josipović, aki azonban ezt nem fejtette ki bővebben, mert éppen a repülőtérre sietett.
Egy pszichológus szerint az ilyen feltételezés sokféle reakciót válthat ki, amelyek közül kettő különösen jellemző, az egyik szerint a politikusoknak nem lehet hinni, a másik szerint pedig miért ne drogozhatnánk mi is, ha a köztiszteletet élvező emberek ugyancsak ezt teszik.
– Amikor ez felmerült a parlamentben, azt kellett volna mondani, hogy lássuk, mit találtál, és hogy hol találtad. Ne csak színház legyen az egész, ami egyeseket felvidít, másokat meg feldühít
– jelentette ki Mirjana Nazor pszichológus, aki szerint ezek nagyon súlyos vádak, és nem lenne szabad szórakozni velük: mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, amit a szavaival okozhat.
– Mert az embereknek lehetnek félelmeik, és feltehetik maguknak a kérdést, hogy merre is tartunk, ha drogosok állnak az állam élén?
– tette hozzá még Nazor.
Egy szenvedélybetegségekkel foglalkozó pszichiáter szintén úgy vélte, hogy azonnal el kellett volna vinni a rendőrségre a zacskót, elvégre a hatalmi piramis csúcsán álló személyt, vagyis a köztársasági elnököt vádolták meg a parlamentben.
– Zekanović olyan performanszot rendezett, amit nem mindenki fog fel színjátékként, és sokan gondolhatják, hogy ez a valóság. Aztán szóbeszéd tárgya lesz, hogy az államfő erős kábítószerrel él
– mondta Sakoman, aki szerint egy ilyen stigmát akkor is nehéz lemosni, ha hazugságról van szó.
A pszichiáter úgy vélte, hogy a performansz miatt az államfő akár büntetőfeljelentést is tehetett volna az államelnöki intézmény és saját maga jó hírnevének megsértése miatt, csakhogy Milanović elkövette azt a hibát, hogy saját maga ásta alá a saját hírnevét, amikor azt mondta, hogy “ha valaki meghívta volna, akkor ő maga is kért volna egy csíkot”.
– Egy államfőnek nem szabad ezzel viccelődnie, mert nem mindenki érti a tréfát
– mondta a szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakember, aki sajnálatosnak tartotta, hogy az említett politikusok egyike sem indított kampányt a kábítószerfogyasztás ellen. Annál is inkább, mert Horvátországban az utóbbi hat évben ötszáz százalékkal növekedett a szervezett bűnözés kábítószerből származó bevétele, ami a fogyasztás ugyanilyen mértékű megugrását jelenti.

-
Magyarország5 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia6 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Szerbia3 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia2 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki