DUPLANULLA: Törökországot aggasztják a görög szigetek

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Miközben a NATO a kibontakozóban lévő orosz-ukrán konfliktusra figyel, s tagállamok vezetői egymás után utaznak Putyinhoz, addig a szövetség délkeleti szárnyán újfent egymásnak feszül a jószomszédi kapcsolatokkal nem vádolható Törökország és Görögország. Annak ellenére, hogy a 2021-es év a két fél közötti közeledéssel kezdődött – újraindultak az évekkel ezelőtt leállított „tapogatózó tárgyalások”, illetve több magas rangú találkozóra is sor került, a korábbi évekhez képest már-már barátságos vagy inkább kevésbé ellenséges légkörben -, 2022-ben Ankara ismét felvette a kesztyűt azok megelégedésére, akik nem a két állam közötti détente tartósságára fogadtak.

Levelező tagozat

A török külügyminiszter, Mevlüt Cavusoğlu egy török tv-csatornának adott interjúban jelezte, hogy az Anatólia közelében lévő görög szigetek demilitarizáltságának megsértése miatt országa diplomáciai kampányba kezd, illetve nem fogadja el azok görög szuverenitását, hiszen Athén szembe megy a szigetek státuszát rendező lausanne-i (1923) és párizsi békeszerződésekkel (1947).

Ezzel kapcsolatban már tavaly júliusban és szeptemberben is levelet írt a törökök ENSZ-hez delegált állandó követe Feridun Sinirlioğlu Antonio Gutieres főtitkárnak, amire a görögök ENSZ-nél lévő nagykövete reagált egy terjedelmes, athéni álláspontot bemutató levélben. A dolgok jelenlegi állása miatt nem valószínű, hogy a levelezés abbamaradna.

A törökök szerint a kérdéses szigetek így például Imnosz, Lezbosz, Számosz, Híosz stb. esetében a békeszerződések megtiltották Athénnak, hogy katonai erődítményeket építsen vagy jelentős számú csapatokat telepítsen rájuk.

Athén ugyanakkor úgy látja, hogy az 1923-as lausanne-i béke passzusait felülírta a Montreux-i konvenció (1936) a szorosok és a közelében lévő szigetek demilitarizálásáról, ráadásul akkoriban a török fél jelezte is, hogy elismeri Athén jogát a szigeteken katonai erő telepítésére (hiába, voltak szebb időszakok is a görög-török viszonyban!).

Ami a Dodekanészosz szigeteit illeti, azt 1947-ben Olaszországtól kapta meg Görögország, a törököknek pedig semmi joguk nincs bármit is követelni; arról nem is beszélve, hogy a NATO-tagság és a Varsói Szerződés létrehozása zárójelbe tette a különböző szigetek demilitarizálását, ahogy például Olaszország is militarizálta pár szigetét.

Olaj a vízre

Ezek a változások ugyan az 1950-es évekig nem különösebben zavarták Ankarát, a ciprusi kérdés eszkalálódása azonban egyre terheltebbé tette a görög-török viszonyt. Erre olajat öntött szó szerint az 1970-es eleje az égei határzónában lévő olajmezők feltárása. De az igazán nagy változást az 1974-es év hozta, ami tovább rontotta a viszonyt a ciprusi Görögország által támogatott puccs majd török katonai intervenció miatt.

Ekkor Athén mégis jobbnak látta csapatok állomásoztatását a szigeteken, a török határ közvetlen közelében. Ezt Ankara évtizedek óta nehezményezi, s újra és újra előveszi a demilitarizált zóna kártyát, érdemi fejlemények nélkül. Persze, ez csak egy, a két ország közötti, Égei-tengert érintő vita pontjai közül.

Cavusoğlu azt is jelezte, hogy ellenzi azt a görög törekvést, amely alapján Görögország a jelenleg 6 tengeri mérföldről 9 mérföldre emelné a felségvizeit, mivel ez jelentős mértékben korlátozná a törökök mozgásterét. Athén azzal védekezik, hogy aláírta az 1982-es Tengerjogi Egyezményt (UNCLOS), amire a török válasz az, hogy ők viszont nem, s ők a kontinentális talapzatot alapul véve az Égei-tenger keleti részére is jogalapot formálnak.

Így egyfajta duplanulla megoldáshoz jutunk: mindkét fél ragaszkodik az igazához, azonban előrelépés nincs, csak a diplomáciai nyomásgyakorlás, vagy inkább kötélhúzás.

Ankara felbátorodása mögött az is állhat, hogy az Egyesült Államok január közepén jelezte, nem támogatja az EastMed gázvezetéket, amely izraeli és ciprusi földgázt hozna Európába – ami úgy tűnik, hogy igazolta a törökök (hadi) fellépésének sikerességét az (el)vitatott görög és ciprusi felségvizek kapcsán.

De ezt az aspektust nem kell túldimenzionálni: a görög kártya elővétele mögött talán még fontosabb érvként állhat a közel 50 százalékos infláció és a növekvő elégedetlenség a török lakosság körében. Az amúgy is problémás viszony felemlegetése pedig elteri a mindenkit érintő problémákról a figyelmet.

Míg az égei-tengeri határok kapcsán újfent megindult a két hatalom közötti üzengetés, az illegális migráció továbbra is zajlik; igaz a számok az időjárás és a parti őrségek fellépésének köszönhetően relatíve alacsony szinten maradnak. Ebben az évben február elejéig a tengeren 292 ember érte el illegálisan a görög szigeteket, miközben 196 fő jutott át a szárazföldi határon, a Marica (Evrosz) folyó térségében.