Connect with us

Helló, írd be ide, amit keresel

B.A. Balkanac

A titokzatos sziget és a parafakalap

A titokzatos sziget és a parafakalap titokzatos szigaet

Olvasási idő: 4 perc

Nota bene! A minap kürtölődött nagy hangerővel szerte, hogy árverési rekordot döntött egy sokáig kallódó Csontváry-festmény. Magyar viszonyok közt szenzációs négyszázhatvan millió forintért kelt el a Falk Miksa utcai Virág Judit Galéria legutóbbi árverésén, Budapesten, Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című képe, ami új aukciós rekordnak számít a magyar műtárgypiacon.

Hogy éppen Mészáros Lőrinc vette volna meg a kedves feleségének? Nincs benne a hírben.

Lényeg, hogy Tivadar arat, átugorván saját magát, mondhatni, a saját árnyékát, hiszen az eddigi csúcstartó egy másik Csontváry-festmény volt, a Traui tájkép naplemente idején, amelyet kettőszáznegyven millióért vásároltak meg 2012-ben, szintén Virág Juditnál. Mindegy, ki hogyan pattan át a saját árnyékán, a mostani százhatvan milliós kikiáltási ár ugyanúgy rekordnak számít a műért, amelynek startpénzét előzetesen háromszáz-négyszázötven millióra becsülték. Tudnivaló egyébként, hogy az ismert Csontváry-alkotások háromnegyede jelenleg közgyűjteményekben található, ezért a festményei nagyon ritkán bukkannak fel árveréseken, szinte lehetetlen a közelükbe férkőzni. Summázva hát: az ezredforduló óta összesen négyszer szerepeltek – a Traui tájképpel együtt – Csontváry-képek aukción. 2006-ban a Szerelmesek találkozása eladási rekordot döntött a Kieselbachnál a maga kétszázharminc milliójával; a Hídon átvonuló társaság 2006-ban száznyolcvan millióért, az Olasz halász 2017-ben pedig száznegyven millióért cserélt gazdát.

Érdekes, hogy a kép a jelenleg érvényes címét tényleg újabban kapta, nem is akkor rég, mivelhogy a művész által adott eredeti címről fogalmunk sincs (ha egyáltalán elkeresztelte a művét). A skizofréniagyanús zseni fantasztikus alkotását a korabeli sajtó nem is említi, és a megfestett sziget nem is létezik semmilyen térképen, csak olyanon, amit egy rendhagyó elme gyárthat képzeletvilága háborgó tengerén. Még ha Czeizel Endre szerint Csontváry-Kosztka nem is volt skizofrén, a fantázia meg az egész idegrendszer rendhagyó felfokozottsággal működhetett a kis patikusnál, aki a sok gyógyszer között nem találta a sajátját. Elgurult az valahová, ezért inkább a terápiás ecsethez nyúlt. Mindenesetre fantasztikus fordulatú posztumusz fejleménye ez a magyar kortársak meg az örökösök által olyannyira kis kretén idiótának tekintett Maestrónak, illetve szóban forgó opusainak, mert ha valaki nem menti meg a Csontváry-patika padlásán felhalmozott vásznakat, bizony eladják kocsiponyvának: kilóra.

Jó, ez utóbbi ismert történet arról a Csontváry-Kosztka Tivadarról – vélhetően egyik legnagyobb mindenkori festőnkről –, aki az expresszionizmus és a posztimpresszionizmus jegyében olyan remekül örökítette meg például éppen a legutóbbi gyászos történelmi mozzanatként a tekintet szabad szárnyalása elől elrobbantott mostari/mosztári régi hidat, hogy az örök mementóként biztosan megmarad. (Mementóként, még ha építettek is azóta helyette egy „még szebbet és még öregebbet.) Azonban a Csontváry nevű, ecsetekkel és vásznakkal utazó emberünk kalandjairól bővebben majd máskor. Mert tolakszik ide a maga parafakalapjával – meg a bömbölő oroszlánjaival – még egy jeles férfiú, akinek helyet szeretnénk szorítani ebben az év vége felé tartó kis színes írásunkban. A titokzatos sziget és a parafakalap 1parafakalap 500x334

Szerintünk az év egyik legérdekesebb exponátuma Vojnich Oszkár kalandorunk parafakalapja, amely fejfedő maga is kalandos utat tett meg. Ugye tudjuk, hogy a parafakalap, ha nem is véd meg, amikor a dolgok menetével elégedetlen elefánt fejbe kólint a trombitájával, vagy le akarja harapni a fejed az oroszlán, viszont szolid védelmet nyújt a forró afrikai napsugarak ellen. Főképp fehér változatban, egy-két praktikus, szellőztető lyukkal az oldalán.

Idei őszi hír volt – innen a téma –, hogy Vojnich Oszkár vadászkalapja szeptember elsejétől tizenkettedikéig látható a Szabadkai Városi Múzeum (Zsinagóga tér 3.) főbejáratának jobboldali kirakatában. Kapcsolódó cikkek szerint Vojnich – aki 1864-ben született Szabadkán, majd élt 1914-ig, amikor is egy Port Said-i hotelben hirtelen felindulásból szíven lőtte magát – élete kapcsán számos olyan megállapítás született, melyek közül sok már közvetlenül a halála után körbelengte. Nevezték őt rejtélyes nagybirtokosnak, romantikus vadásznak, nyughatatlan vándornak, gyógyíthatatlan szerelmesnek stb. A kutatás kiderítette róla, hogy őt a gazdag Vojnich-család a közös ügyek intézéséből kizárta, ezért inkább a pesti Nemzeti Kaszinó útját egyengette, aztán egyszer csak elege lett a nagyvárosi életből, s útra kelt. Vadászszenvedélye fokozatosan ébredt fel, hogy utána valósággal lángoljon.

Azt is megtudhattuk, hogy a kiállított vadászkalapot viselte, amikor utolsó varacskos disznóját elejtette. Valószínűleg nem a varacskos disznók utolsóját, ahogy egyesek értelmezik, mert tudtunkkal még léteznek varacskos disznók, bár nekik is, úgy tűnik, lassan befellegzik. Mindenesetre megtudhatjuk még V. O.-val kapcsolatban, hogy Kalapis Zoltán írt róla, miként azt is, hogy személyes tárgyai közül több darab a belgrádi Afrikai Múzeumban látható mind a mai napig. A szerb fővárosban, ahol eléggé nagy becsben tarthatják, mert időnként írnak erről a furcsa szerzet Oskar Vojnićról.

Nos, az mindegy, hogy a Mikulás vagy a Télapó hozná-e (maradjunk az előzőnél, közben lehet akár a finn Pukki Papa ugyanúgy), de bizonyára jobban járnánk Csontváry bármelyik festményével, mint evvel a kalappal. Ám ez is csupán nézőpont kérdése, mert vannak valószínűleg olyanok, akiknek inkább a kalap kellene valamely vad, irracionális oknál fogva. Mindenesetre, mit tehetünk alapvetően az ügy érdekében, hogy bármelyiket is megkapjuk? Nos, erősen hinnünk kell, mondjuk hát: a Mikulásban.


Iratkozz fel a napi hírlevélre!

A titokzatos sziget és a parafakalap balkanac nagy

Időjárás

Facebook-követés


Google-válogatás