Connect with us

Labdarúgás

GÓLVONAL: A bíró mentette meg a szerb válogatottat, Ronaldo dühében lement a pályáról

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

gol mitrovic
A cikk meghallgatása


Áll a bál a Szerbia és Portugália közötti meccset követően, mert a bíró nem adott meg a portugáloknak egy szabályos gólt, és ezzel elvette tőlük a győzelmet. Ronaldo dühében elhagyta a pályát. A portugálok panaszt tettek az UEFA-nál.

Döntetlen lett

A szerbek és a portugálok világbajnoki selejtező mérkőzést játszottak Belgrádban, amelynek a végeredménye a bírónak köszönhetően 2:2, vagyis döntetlent lett.

A meccs egyik főszereplője Cristiano Ronaldo, a másik pedig Aleksandar Mitrović, a Fulham csatára volt, ő kétszeresen is.

A portugálok az első félidőben már két góllal vezettek Diogo Jotának köszönhetően, a fordulás után azonban a szerbek negyed óra alatt ledolgozták a hátrányt, előbb Mitrović fejelt a hálóba, majd egy látványos támadás végén Kostić volt eredményes.

Mitrovićnak ez volt a 39-dik gólja a válogatottban, amivel abszolút csúcstartó lett, de a mérkőzés nem erről marad emlékezetes.

A szerbek a második gól után egyre inkább elfáradtak, és a három perces hosszabbítás utolsó percében Ronaldo rúgott egy gólt, amit a bíró nem adott meg.

Kétségtelen, hogy Mitrović a gólvonal mögül kotorta ki a labdát, amiből lehet, hogy nem is lett volna ekkora ügy, ha a kipattanó labdát az érkező portugál játékos bevágja a szerb kapuba, de Mitrović ezt is meghiúsította.

A téves bírói döntést követően Ronaldo dühében levette és földhöz vágta a csapatkapitányi szalagot, miközben demonstratívan levonult a pályáról.

Ronaldo még be sem ért az öltözőbe, a bíró lefújta a mérkőzést.

A portugálok panaszt emelnek

Utólagosan nem lehet módosítani az eredményt, ezért a portugálok azt szeretnék, hogy többé ne forduljon elő hasonló eset.

Ennek szellemében követelik az UEFA-tól a játékvezető Dani McKelly felfüggesztését, valamint a góltechnológia és a VAR bevezetését a hátramaradt mérkőzéseken.

Fernando Santos, a portugál csapat szövetségi kapitánya szerint a mérkőzés után a bíró bocsánatot kért Cristiano Ronaldótól azért, mert nem adta meg a gólt.

Dragan Stojković Piksi, újonnan kinevezett szerb szövetségi kapitány nem volt hajlandó nyilatkozni a bírói ítéletről, csak annyit mondott az esettel kapcsolatban, hogy a hibák a sport részét képezik, és ezt így kell felfogni.

Mitrović kijelentette: a meccs után megpróbálta meggyőzni Ronaldót, hogy a labda nem volt bent, de mindhiába, a portugál támadó másképp látja az esetet.

A szerb csatár még hozzátette, hogy nem elégedettek az eredménnyel, mert győzni szerettek volna a portugálok ellen.
________________
Forrás: YouTube

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava