Connect with us

B A Balkanac

A Mester és az Indián

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

indian
sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Olvasási idő: 4 perc


Lehet, kalapács alá kerül, de nem úgy, hogy elárverezik: a híres Ivan Meštrović indiánszobra Chicagóban. Jó, ha nem is épp azon a módon bánnak el vele az ottani illetékesek, ahogy a mi nem kis mértékben pszichés „szakink”, Tóth Laci bánt el Rómában Michelangelo Pietájával, de fennáll a lehetősége annak, hogy eltávolítják a helyéről. Mégpedig Chicago egyik forgalmas teréről. – Legalábbis így adta hírül nemrég a Chicago Monuments Project szaklap. És hogy ennek mi lehet az oka? A rövidke magyarázat szerint nem a törzsfőnök meztelensége, hanem az Indián túlságosan romantikus, erősen egyoldalú ábrázolása.

Pesten valószínűleg Marxék társaságának örvendhetne, de amott?

Hogy utána esetleg mi lesz vele? Jó kérdés. Nem tudunk olyan szoborparkról Amerikában, ahová a kiselejtezett, egyoldalúan ábrázolt indiánok kerülnének. Pesten valószínűleg Marxék társaságának örvendhetne, de amott? Lehet, épp a híres mozibeli indiánölő John Wayne mellé állítaná furcsa sorsa. Hogy aztán pár dollárért meg lehessen nézni őket, ahogy megpróbálván agyonütni az örökkévalóság nehezen múló idejét, egymásnak adogatják a békepipát. Mindenesetre Horvátországban eléggé nagy felháborodást váltott ki a hír, és akadt olyan is, aki a neten azt üzente az agyilag lerobbant amerikaiaknak, hogy pakolják csak össze nyugodtan azt a szobrot, küldjék el a horvátoknak, esetleg neki személyesen.

Ugyanis ő bármikor szívesen látná emitt bármelyik téren. Ráadásul büszke is lenne rá.

Sokak szerint az egész akkor kezdődött – vagy hát, ugye, kapott újabb löketet –, amikor az az ehíresült amerikai rendőr oly brutálisan térdelt rá annak a kisstílű fekete bűnözőnek a fejére tavaly, ahogy tényleg nem kellett volna. Talán csak valamiféle végszükségletben, de itt nem arról volt szó. Mindenesetre tudjuk, hogy az életért való könyörgés nem hatott, hogy lett belőle: a férfi belehalt ebbe a szadista rendőri intézkedésbe. Azt is tudjuk, hogy aztán nagyméretű megmozdulásokra került sor, amelyekben meglepő módon eléggé gyorsan kirajzolódott az események hatása a köztéri szobrászatra.

Nemegyszer, észrevehetően, a roppant hiányos történelmi ismereteknek köszönhetően tarolt a plebs. – Ezt a folyamatot ugyan egyelőre lefékezte nem annyira a rendőri hatalom, mint inkább a Covid-19, azonban nehéz lenne megjósolni, esetleg mikor kap újfent szárnyra.

Most talán annak az elszabadult újabb szoborcsonkítási és döntögetési hullámnak próbálja valahogy elejét venni (ki)nevezett chicagói bizottság, amelyben egész furcsa válogatási elvek látszottak érvényesülni. Még a sajátjainál is furcsábbak. Így a fellázadt nép haragjának nem csak a gyarmatosítási idők nagy csillagai, hódító „celebjei” estek áldozatul, hanem válogatás nélkül szinte mindenki, aki valamiféle emlékmű formájában a feldühödött tömeg útjába került. Amennyiben épp az örök pártján álló indiai Mahatma Gandhi, aki bőven levezekelte volt a bűneit – ha egyáltalán voltak neki –, akkor ő. Meg hát sokan mások. Nemegyszer, észrevehetően, a roppant hiányos történelmi ismereteknek köszönhetően tarolt a plebs. – Ezt a folyamatot ugyan egyelőre lefékezte nem annyira a rendőri hatalom, mint inkább a Covid-19, azonban nehéz lenne megjósolni, esetleg mikor kap újfent szárnyra. (Nem mellékesen: annak előtte az eléggé foghíjasnak látszó történelemtanítás is szárnyra kaphatna.)

Visszatérve a Mester és az Indián esetére, nem csak a horvát, hanem a szerb kommentelők túlnyomó része sem lát logikát a dologban. (Végre egy kis egyetértés.) Így az egyik hölgy például úgy értetlenkedik Belgrádban – a szobor képét tanulmányozva, miközben kísérletet tesz megfejteni a fentieknél kissé bővebb chicagói indoklást –, hogy szerinte így az jön ki, hogy az indiánok voltak azok az elvetemült gazfickók, a „bedbojszok”, akik bestiális módon terrorizálták a szerencsétlen betolakodókat. Nem értették meg az új idők új üzenetét, és annak eredményeképp nem hajtottak rögtön, szégyenükben lesütött szemmel fejet a történelem bajt felismerő kerékkötőiként. Az a sok értelmetlen vérontás és skalpolás nélkül, persze,.

Mindehhez már a Mester egy szót se szól. Nem csak a szoborirtáshoz, hanem ahhoz a virtuális városrendészeti elképzeléshez sem, amely szerint Tamás bátyja kunyhóját is sürgősen le kéne dózerolni, mert túl sok benne a „néger”. Az 1883-as vrpoljei születésű Ivan Meštrović 1962 januárjától némán fekszik az indianai South Bend temetőjében, nem messze az ottani Notre Dame egyetemtől, ahol nyugdíjazásáig tanított, és nem nyilatkozik. Portréja ott lóg az iskolai folyosó falán, mindenki megnézheti, aki arra jár. Egyébként úgy tudni, hogy a chicagói indiánszobor modelljéül a lázadó, majd végül átmenetileg sorsába beletörődő Ülő Bika sziú törzsfőnök szolgált. Mégpedig bizonyos Edward S. Curtis etnológus fotói nyomán, aki az ezerkilencszázas évek elején készített sok-sok képet róla, meg egyáltalán az őslakosok mindennapjairól.

https://www.youtube.com/watch?v=UMxTbSKfomI

Nem sokan tudják egyébként, hogy az élete delén túl jócskán meghasonlott, egykor a Little Bighorn-i csatában az amerikai katonaságot megverő Ülő Bika utóbb csatlakozott a valamikori bölényvadász, ugyancsak legendás Buffalo Bill cirkuszához, amely az első világháború előtt bejárta Európát. William Cody indián harcosokat is felvonultató produkciója, mielőtt folytatta volna útját sátorostul Romániába, nagy sikerrel mutatkozott be az akkori Nagybecskereken. Egyesek ugyan az eredeti indiánok némelyikében felismerni véltek egy-egy arcot a közeli cigánysorról, azonban a sziúk igazi sziúk voltak, csalás és ámítás nélkül. Nekik is egy kis pénzre volt szükségük, cserébe melózni kellett. Buffalo Billnek semmit nem jelentett a halott indián, neki az élők kellettek, ezért viszonylag jól megfizette őket. Ülő Bikának azonban elege lett, kimerítette a show-business. Visszatért az Egyesült Államokba, hogy ott csakhamar eltegye láb alól a karhatalom. És most sorra kerülni látszik a szobor is.

Hiába, a dialektika hal meg utoljára, mondom. És kérem, aki tud, tényleg, találjon logikát mindebben. Munkára fel, hát társaim, esetleg:

Húzd rá, roma, megittad az árát!
____________________
Kép, videó: internet

?c=5941&m=425288&a=438898&r=&t=html




B A Balkanac

Isten háta mögött (Visky András: Kitelepítés)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Visky András: Kitelepítés
Ha választhatna, András, a hét közül legifjabb testvér, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná
tolnai otto szemeremekszerek 3 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=TolnaiOtt%C3%B3%3ASzem%C3%A9rem%C3%A9kszerek3
Olvasási idő: 3 perc

Ha választhatna – vallja szóban forgó regényben (Jelenkor, Pécs, 2022) András, a hét közül legifjabb testvér –, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná. Mert annak látja ott a telepen a legnagyobb hasznát. Föl-alá járkálna a vízszínen, miközben nem tévesztené szem elől a parti füzesben és sűrű nádasban ólálkodó lágerlakókat, akik mind a megfelelő pillanatra várnak, hogy vízbe öljék magukat. Ő bizony visszakergetne minden öngyilkost a lágerbe. Átadná őket a papnak, hogy a szívükre beszéljen.

visky andras kitelepites
?c=4784&m=0&a=438898&r=ViskyAndr%C3%A1s%3AKitelep%C3%ADt%C3%A9s&t=pi

Ám az a gond, hogy vízen járni nem tud, halászni meg anyjuk nem engedi, nehogy belelőjék a Dunába a körlet őrei. – Hiszen a Duna erre van kitalálva, hogy ártatlan embereket lőjenek bele – inti az édesanyja, aki viszont a folyó budapesti szakaszáról tudja pontosabban azt, amit tud.

Ugyebár arról van szó dióhéjban, hogy a szerző református lelkész édesapját az ötvenhatos magyar forradalmat követően Romániában huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik a nagyváradi bíróság messze vöröslő ítélkezői. Méghozzá a népi demokrácia ellen irányuló ellenséges tevékenysége miatt, amelyben szerintük – osztrák származású, Júlia nevű felesége mellett – gyermekei is – Ferenc (11 éves), István (10), Pál (9) Lídia (9), Máriamagdolna (6), Péter (3), nem utolsósorban már néven nevevezett András (2) – mind-mind derekasan a segítségére voltak/vannak. Ezek a kis átkozott bozgorok! Ez a gyütt-ment bagázs! Apjuké tehát a súlyos rabgolyó, a többiek sorsa pedig a kitelepítés a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.

Abba a lírai Rekettyésbe, ha jól értjük.

Kérdés: látják-e még egymást valaha is?

Visky András: Kitelepítés

Eláruljuk, látják, azonban az még nem jelenti a történet végét. A könyv több száz oldala megrendítő, tragikus, azzal együtt gyakran tragikomikus, sőt egyenest abszurd bemutatása a történteknek. Egy szovjet mintára létrehozott és üzemeltetett romániai munkatábor mindennapjairól olvashatunk az apa nélkül maradt família küzdelmes útját követve, amely a földbe vájt gödröktől – egy elnéptelenedett ház pincéjén át – a legalább bemázolt falú barakkig terjed a kiűzetésben. A legkisebb gyermek gyakorta bájos humorú nézőpontjából ismerhetjük meg a mindenféle nemzetiséghez tartozó táborlakók színes históriáit. Illetve mindazt, amit formálódó világképében a hol erősen jelenlevő, hol valahová elkallódott, a dolgok alakulását befolyásolni képtelen, szórakozott Gondviselőről gondol ez az isteni látkörből kikerült, cseperedő kisfiú.

Visky András: Kitelepítés

Nota bene! A felcsillanó humor néhol akár Kertész Imre „sorstalan” főhősének emlékezetes megállapítását is eszünkbe juttathatja, amelyben az ifjú főhőst a haláltáborban kapott leves aggasztja legjobban: ugyanis az bosszantóan hideg. Az omnipotenciáját termékeny és hatékony módon gyakorolni képtelen, hátat fordító Úr szövegkörnyezetében megjelenő hereproblematika pedig számunkra kiváltképp azért is érdekes emebben a könyvben emitt, mert bizonyos maica Vida „hereszakértő” személyéhez és művéhez fűződik. Természetesen a vérbeli szekusok sorából, akik azt állítják szilárd meggyőződéssel, hogy ha az ő Vidájuk kezébe kerülsz, azt is bevallod, amiről álmodni se mertél. Bizonyos Aurél, aki átesett Vida kezelésén, szerb perditának nevezi a nőt, de végül is a dolog nem a hölgy szerbségére fut ki, hanem Aurél képtelen állítására, hogy román ember semmiképp sem lehet kommunista. Akkor mégis honnan az a több millió párttag? – Jó kérdés.

Visky András: Kitelepítés

– Ne aggódj, mindent megjegyzek, és megírok majd – mondja édesanyjuknak a legkisebbik gyerek, mintha a megírás a megbosszulással lenne egyenlő. A szavaiból rendre kitetszik, csakugyan mindent megtenne a szenvedő-gürcölő-aggódó Anya vigasztalásáért, akibe egész kisfiúi lényével valósággal szerelmes. Nem csoda, hogy a később tényleg megírásra kerülő mű középpontjában ez a törékeny, mégis eltökélt, a férjéhez körömszakadtáig ragaszkodó, gyermekeiért harcoló nő áll. És nem csak úgy, mint Anya, hanem maga a tetőtől-talpig Nő, akinek a kezét sokan megkérik a táborban – ez is minő abszurdum –, azonban nem hajlandó férjhez menni. Legalábbis addig nem, amíg abban reménykedhet, hogy a férje életben van. Kisfia titokban tudni véli, mikor és hogyan történhetett némely orgazmusa szeretett anyukájuknak, amelyek közül kétségtelenül messze kimagasló érdekességgel bírhat az, amelyet az egyik fejezetben a magyar–román határ tiltott átlépésének óriási izgalmában élhetett át a fiatalasszony. Midőn kénytelen volt lerogyni a mezsgyén (senki-földjén?), amíg valahogy el nem intéződött ez a hirtelen rátörő, halaszthatatlan és kényes dolog.

Okvetlenül meg kell még említeni a főszereplők között Márikát, ezt az odaadó lánykát, aki árvaként került a családhoz, hogy mindenfelé kövesse őket. Úgy tűnik, akár a halálba is. Nényu, ahogy a gyerekek becézik, rendíthetetlen abbéli elhatározásában, hogy ő bizony nem tágít, még ha kisbalták esnek is az égből, holott nem tartozik az elítéltek közé. Így aztán szabadabban járhat-kelhet, létfontosságú élelmiszereket és gyógyszereket szerezhet be azért a kevéske pénzért, amit Júlia a végtelen robotolásért kap. – A kitelepítésnek onnan még nem látszik a vége, amikor valamelyik lapról elhangzik, hogy hát nyugalom: semmi ok elkapkodniuk ezt a szabadulás dolgot, mert nekik aztán van idejük. Ha nem is a világ összes ideje.

P. S. Akkoriban, úgy tudni, még nem létezett olyan nemzetközi szerv, amely a legfelsőbb politikai szinten keresett volna bűnösöket gyermekek deportálásáért. Még ha mégoly meddő módon is, de legalább megpróbálta volna szankcionálni.

?c=5941&m=425288&a=438898&r=&t=html




Az olvasás folytatása

B A Balkanac

Kard és tollforgatás, szaporodó szigetekkel (avagy midőn a tök virágzott Japánban)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Japán szigetek és tök
A Dragoslav Mihailovićnak szentelt falfestmény szűlővárosa, Ćuprija bejáratánál (Forrás: Mondo)
sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Olvasási idő: 4 perc

Egy régi kedves belgrádi barátunk szintúgy régi meséje szerint – ő úgy tudta, mi viszont így jegyeztük meg: – Dragoslav Mihailović szerb író egyszer valahol a nagyvilágban találkozott Nobel-díjas japán kollégájával, a szamuráj-leszármazott Óe Kenzaburóval. Valamely többnapos irodalmi rendezvényen történt ez az emlékezetes dolog. Mégpedig úgy, hogy a díszebéd helyszínére robogó kisbuszon, ahol alig hallották egymást a motor zúgásától – nem kevésbé az éhes írógyomrok egetverő korgásától –, beszédbe elegyedtek az emberi lét tünékenysége révén test és lélek lényegi mivoltáról.

Kissé egymáshoz préselődve néztek ki közben az ablakon, amelyen keresztül tündöklő szigeteket láttak a távolban, ugyanis a tenger közelében voltak, valahol. – Lám, lám, az is meglehet, hogy az akkor még jugoszláv tengerparton, tehát nem is olyan messze. Persze, melyiküknek hogy esik útjába, ám nem ez a lényeg. (Mert nehogy ez a szokásos remek fordulat kimaradjon az elbeszélésünkből: NEM EZ A LÉNYEG!)

Japán szigetek helyett Goli otok

Japán szigetek helyett Goli otok (Forrás: YouTube, screenshot)

Lényeg az, hogy Óe elárulta Draginak: ifi korában imádott filozofálni, és a maga részéről azt a Rubik-kocka gyanánt elforgatható metaforikus szerkezetet, amely embert és szigetet hasonlít egymáshoz, ő úgy képzelte el, illetve hát annak nyomán úgy találta gondolni, hogy minden ember egy sziget.

– Csak azt nem érti – mondta nevetve –, hogy van az, hogy pontosan számon tartja a japán evidencia, hány japán lélek van az országban, viszont a szigeteket… Nem sikerült kifejtenie Kenzaburónak, pontosan mire gondol, mi van itt a szigetekkel, mert megérkeztek a lakoma színhelyére, aztán az előre kifundált ülésrend szétválasztotta őket. Bizonyos idő múltával Mihailovićnak otthon, Belgrádban eszébe jutott ez az eset. Írt egy levelet Kenzaburónak, amelyben az állt, hogy igazából nem ismeri a japán szigetvilágot, abban azonban biztos, hogy ott nincs és nem is volt olyan, mint amilyen őt emitt a maga szépségével hosszan: valósággal rabul ejtette. Ehhez mellékelte a keserű személyes tapasztalatokra épített, GOLI OTOK című könyvét (valamely fordításban), majd kíváncsian várta a fejleményeket.

Japán szigetek

Vajon ki számolja meg Óe Kenzaburó helyett, hogy hányan vannak a japán szigetek? (Forrás: Internet)

Telt-múlt az idő, Kenzaburó nem válaszolt. Aztán egyszer csak megérkezett a felkelő nap országából az „illatos levélke”. Abban feltételezhetően franciául vagy angolul az állt, hogy ha volt is, esetleg van is Japánban olyan sziget, mint az a Goli, ő nem tud róla. Persze, nem annyira szubjektív idealista, hogy azt higgye, akkor nincs is, meg nem is volt soha. A dolog feltárásra vár, ő pedig a maga részéről már szorgalmazni is kezdte, miként az atomerőművek (pl. Fukusima) átvilágítását ugyancsak. Ám őszintén: nem tudja, mi lesz belőle. Egyikből sem, másikból sem. – Viszont a tök – közölte vidáman –, szépen elkezdett bimbózni Japánban, ha még nem is indult virágzásnak. De ő személyesen is öntözi nap, mint nap, hát majd kiderül.

Lehet, fejezte be viccesen, a szerb tök rövidesen legalább olyan népszerű lesz náluk, mint amilyen népszerű a japán kacsa amott. Az a pompás kacsacomb, oh, amilyet közös obedálásukon ettek. (!) Soha nem futott össze olyan finommal odahaza, gyűlik a nyál a szájában, amikor visszaemlékezik rá. Mikor lesz megint olyan fenséges élményben része, vajh? (Honyiiii! Hah-hah!)

Japán szigetek

Igazság szerint nem tudjuk, megismétlődött-e Óe Kenzaburónak az a ropogós, netán tényleg dalmát japánkacsa-comb. Volt-e rá újbóli alkalom, vagy nem? Aztán meg hol volt, hol nem volt, eljött-e az idő, amikor a balkáni tök arrafele náluk is pompásan kivirágzott? Ezt innen nem látjuk. Legalábbis nem látjuk pontosan mi, akik ezt a cikket írjuk (vállvetett munkában, ugyanabban a koponyában), azonban valamikor mi is olvastuk Mihailović KAD SU CVETALE TIKVE (Mikor virágzott a tök) c. nagysikerű regényét, amellyel a szerző sokfelé visszhangos sikert aratott. Szerte e világon, csak odahaza, szigorú pártberkekben nem, mert a mű öklöző főhőse, akinek már félig kiverték az agyát, meg az összes fogát, szóban forgó hendikep ellenére nagyon is érthetően vall arról, miért kell kimennie örökre Svédországba. Mi nem stimmel neki Jugóban. Lajstroma eléggé meggyőző és hosszú, miként a szerző listája is arról, hogy miért nem tudott soha rendesen besorolni a pártvonalba. Még ha majdnem ki is taposták a belét anno azon a mára turisztikai zarándokhellyé vált kopár szigeten, amelyen a fű sem nő rendesen, nem hogy a tök.

A tök, amely végül mégiscsak egy kényes jószág, és tkp. akkor is le lehet ütni, ha nem mászott fel virágozni a fára. Ha meg igen, akkor pedig főképp: különösebb nehézség nélkül.

Japán szigetek + Goli otok

Dragoslav Mihailović szerb író csak egy szigetet ismert igazán (Forrás: Internet, N.Skenderija)

A szerb Szolzsenyicinnek becézett Dragoslav Mihailović és Óe Kenzaburó – vélhetően anélkül, hogy tollforgató kettősük egyeztetett volna – most halt meg, tavaszba hajló márciusunkban. A két halál között annyi idő telt el cirka, mint kissé régebben egy hajóút Japánba, vagy vissza. A hírek pedig mindig is röpködtek, ennél sokkal gyorsabban. Közöttük például az, hogy a legújabb digitális technikával készült felmérések szerint Japánnak legalább dupla annyi szigete van, mint gondolták. Hogy ez pontosan miként történhetett meg, számunkra itt a végén már nem fontos. Nyilvánvaló, hogy az eddig ismeretlenség ködébe veszett szigetek közül – legalábbis a nagyobbak – feltárásra várnak.

És akkor kérdés lehet, nincs-e véletlenül pár múltból ottragadt arc, mondjuk Hirohito császár idejéből, akik még nem értesültek a változásokról, és időtlenségükben, „bezombultan” mind a mai napig szorgosan törik a követ. Vagy ha már nem törik, nehogy elfogyjon a sziget alóluk, akkor azt teszik, amit állítólag a Goli otokon tettek a rabok. Nevezetesen azt, hogy a délelőtti váltás a sziget egyik végéből cipelte a szikladarabokat át a másikba, a délutáni meg vissza. Ez már csak kellően fejlett (írói) fantázia kérdése. Mármint ez a kőtörő matuzsálem zombi-csapat, összes viselt dolgával együtt.

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi




Az olvasás folytatása

Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

Letöltések

Könyvek a Lírától

Vámos Miklós: Visz a vonat

Utazás

Hirdetés

Mihail Hodorkovszkij: Az Oroszország-feladvány

A BALK a világban

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: