A cikk meghallgatása

December 20-án, pénteken este mutatták be Szabadkán Somogyi Gyula, Eisemann Mihály és Zágon István zenés vígjátékát, a Fekete Pétert. A bemutató után Mezei Zoltán rendező arról beszélt a BALK-nak, hogy a börleszk világának megidézése jól illik Fekete Péter karakteréhez. A nézők még nem is látták, de már most nagyon szeretik a darabot, a következő előadásokra ugyanis minden jegy elkelt. Szabadka azonban kis “nézőpotenciállal” rendelkezik, ezért kérdés, hogy meddig megy a darab. A bátortalanabb nézőket elriaszthatják azok az áldatlan körülmények, amelyek között a Szabadkai Népszínház kénytelen működni.

Rajzolt világ

Fekete Péter a világ legpechesebb embere, aki mindenhol csak bajt okoz. Kéményseprőként botlik be a színpadra, de hiába tartja a hiedelem úgy, hogy a kéményseprők szerencsés emberek, neki még így sem nagyon sikerül megtalálni a szerencséjét.

A szerelmet viszont nem kerülheti el, amitől váratlan fordulatot vesz az élete, ha akarja, ha nem.

ELSŐ NYERSINTERJÚ: Amikor a riporter nem tudja eldönteni, hogy tegeződjön, vagy magázódjon

– Fekete Péter amihez nyúl, az borul. Jön, kíséri a baj. Ez tulajdonképpen a börleszknek a világa, ahogy megfordul, lelöki, a másik megfogja, és elindul egy láncolat: így jutottunk el a börleszkes világhoz, a rajzolt világhoz

– mutatott rá a rendező a Fekete Péter “börleszkesítésének” a lényegére.

Mivel a börleszk leginkább a filmtörténet “fekete-fehér” korszakához tartozik, ezért nem véletlen, hogy a díszleteket is ez a két szín uralja.

– Van egy fekete doboz, mint egy varázsdoboz, ahonnan előjön a régi világ, majd a végén vissza is húzódik oda, és tulajdonképpen a díszlet sem egy reális díszlet, ami nincs meg élőben a színpadon, az krétával fel van rajzolva

– tette hozzá a rendező.

A darab apolitikus ugyan – ezért direkt politizálás nincs benne – de Mezei Zoltán egyik tanárát idézve azt mondta, hogy ha egy színész felmegy a színpadra, és tesz valamit – abban már van politika.

Erre edzettünk

A Pierre Lenoirt, vagyis a Fekete Pétert alakító Hajdú Tamás úgy véli, hogy a saját életében nem illik rá a címszereplőt jellemző ügyetlenség.

MÁSODIK NYERSINTERJÚ: Amikor a zenészek elbontják a fél hátteret

– Egyáltalán nem, egyáltalán nem. Sőt én igyekszem mindent pontosan és precízen elvégezni. Távol áll tőlem a csetlés-botlás és az ügyetlenség, de nagyon szeretem ezt a darabot

– mondta a címszereplő.

A Fekete Péter valójában sokszereplős nagyszínpadi darab, a szabadkai előadásban azonban mindössze hat színész van a deszkákon, ezért van aki öt személyt is alakít. Igaz néha a zenekar tagjait is bevonják a játékba.

A kevés szereplős darabokban nagy teher hárul a színészekre, a szabadkai Fekete Péterre ez fokozottan igaz.

– Fizikailag ez igen megterhelő, ezt aláírom. Kimondottan nagy kondíciót igényel, nem lehet minden felkészülés nélkül belevágni. Erre edzettünk, sokat énekeltünk, sokat táncoltunk.

Szabadkán nem túl nagy a nézőtábor, de Hajdú Tamás szerint a zenés darabok kivételek, mert azokat sokan többször is megnézik. Ha egy évadban nincs egyetlen zenés darab sem, akkor a közönség megfogyatkozik.

Színházi “workshop”

A Colette szerepét játszó Fülöp Tímeát az egyetemi évekre emlékeztette a bemutatóra való felkészülés.

HARMADIK NYERSINTERJÚ: Amikor a riporter kifogy a kérdésekből

– Volt egy csomó olyan próba, ahol mindenki ötletelt, mindenki tett hozzá valamit. Mindenki belekóstolt egy kicsit a díszletépítésbe és a díszletrajzolásba is.

A fiatal színésznő úgy érzi, hogy a rendező által már említett börleszk felidézése nagyon jót tett a darabnak.

– Egy csomó előadást megnéztünk, de alapból úgy terveztük, hogy mi egy kicsit más világot teremtünk ennek az egésznek.

A jelek arra utalnak, hogy a Fekete Péter sikerre van ítélve. A színészek is szeretik, a közönségnek is tetszik. A rendező azonban reméli, hogy a darabra nemcsak Szabadkán vagy a Vajdaságban, hanem Magyarországon is sokan kiváncsiak lesznek.

Ez nem színház, hanem légópince

Lehangoló azonban, hogy a Szabadkai Népszínháznak otthont adó egykori Jadran mozi ma már egy “elhanyagolt légópincére” hasonlít, aminél a közönség és a színészek is többet érdemelnek.

A BALK a szabadkai városházán úgy értesült, hogy a tervek szerint a Szabadkai Népszínház “új épületet” kap.

Az igazság az, hogy ígéretek eddig is voltak, ám azok több évtizede nem teljesültek.

A magyar színházi kultúra pedig továbbra is mostohagyermek Szabadkán. Vagy talán nem?