Connect with us

Horvátország

IVANIŠEVIĆ VERZIÓJA: Sohasem mondtam, hogy szerbeket ölnék

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

Goran Ivanišević, volt horvát teniszező a wimbledoni torna kezdetével szinte egyidőben csatlakozott a szerb világelső, Novak Đoković csapatához. A szerb sajtó ezzel kapcsolatban arra emlékeztett, hogy Ivanišević a kilencvenes években szerbek leölésére vágyott. Az egykori horvát teniszcsillag most cáfolta ezeket a híreszteléseket, és előadta saját verzióját.

A sajtó felelőssége

A kilencvenes években éppen háború dúlt Horvátország és Szerbia között. Az egymás elleni uszításból jócskán kivette részét a szerb és a horvát sajtó is.



Az újságírók nagy része a szó erejével támadt a másik nemzetre.

Ebben a légkörben hangzott el az utóbbi időben gyakran idézett nyilatkozat, amelyet a szerb sajtó Ivaniševićnek tulajdonított.

– Megmutatták, hogyan kell lőni, csak szórakozásból. Megengedték, hogy meghúzzam egy géppuska ravaszát. Nehéz volt kontrollálni, de jó érzés volt – a golyók jöttek kifelé belőle. Azon gondolkodtam, hogy milyen szép lenne, ha néhány szerb állna előttem.

A kompromitáló kijelentés

A volt horvát teniszező több mint húsz év távlatából most azt mondta egy interjúban, hogy soha nem beszélt arról, hogy szerbeket szeretett volna ölni.

A B-verzió: az újságírók a hibásak

Ivanišević elmondása szerint a kilencvenes években a tenisztornákon rendőri védelem alatt állt, és a szállodai szobát sem hagyhatta el a vele kapcsolatos fenyegetések miatt.

Az 1992-ben Adelaide-ben tartott tornán mintegy tíz szerb szurkoló halálosan megfenyegette. A lelátokról azt kiabálták be, hogy megölik, és a legdurvább módon sértegették az édesanyját.

A volt horvát teniszező szerint az őrzésére kirendelt rendőrök magukkal vitték a lőtérre, mivel sehova sem mehetett ki a szállodából nélkülük.

– Elvittek a lőtérre, ahol gyakoroltak, és én velük lőhettem a céltáblákba

– mondta Ivanišević, akinek a szavai szerint ezt megtudták az újságírók, akik kérdezősködni kezdtek.

– Azt mondtam nekik, hogy szuper volt, de jobb lett volna, ha a céltáblák helyén a lelátókon hangoskodók lettek volna. Az újságíró úgy fordította le a szavaimat, ahogy akarta. Én valóban ezt mondtam, és a szavaim csak azokra a szurkolókra vonatkoztak. Már az őrületbe kergettek a sértegetéseikkel, és az édesanyámra szórt legdurvább szitkokkal.

Nehéz idők jártak

Ivanišević hozzátette, hogy a szavait az indulatok vezérelték, akkortájt ugyanis nehéz idők jártak, amelyeket nem volt könnyű kibírni.

– Egyáltalán nem volt könnyű dolog, hogy napokig nem hagyhattam el a szállodát, miközben óriási nyomás volt rajtam. Mindenkit tisztelek, de leginkább azt becsülöm, és azt szeretem, ahonnan származom. Senkit sem öltem meg, és nem gondoltam arra, hogy bárkit is megöljek.

A horvát teniszező beszélt arról is, hogy Szerbiában sokan elítélik Novak Đokovićot, mert beválasztotta őt a stábjába.

Szavai szerint Szerbiában és Horvátországban mindig vannak elégedetlen emberek, de neki személy szerint „különösen nagy megtiszteltetés”, hogy Đoković meghívta a stábjába.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap