Az Iszlám Együttműködési Szervezet külügyminiszterei egy külön, 13 pontból álló határozatban elítélték „mind az izraeli, mind az amerikai csapásokat az iráni nukleáris létesítmények ellen”, megerősítve szolidaritásukat...
Lengyelország várhatóan a hét végéig hivatalosan is bejelenti a szankciókat a boszniai Szerb Köztársaság elnökének kitiltására – ezek Dodikon kívül kiterjedhetnek más RS-tisztségviselőkre is
A horvát miniszterelnök hozzátette, hogy "a béke, a stabilitás és Bosznia-Hercegovina európai útja stratégiai jelentőségű Horvátország számára, mert biztosítja a horvátoknak, mint államalkotó népnek a teljes...
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke újabb megosztó javaslattal állt elő: a Szerb Köztársaság csatlakozna Szerbia és Magyarország katonai szövetségéhez – annak ellenére, hogy a...
Milorad Dodik az X platformon azt írta, hogy Oroszország továbbra is fontos partner a Szerb Köztársaság számára, különösen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol Moszkva rendszeresen kiáll...
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke megállapította, hogy a bíróságokat azok használják fel eszközként, akik félnek a demokráciától, mert nem tudják legyőzni az ellenfeleiket "tisztességes választásokon"
A szerbek és a zsidók együtt szenvedtek. Megértjük, mit jelent, ha valaki célkeresztbe kerül, ha átírják a történelmét, ha mindenért őt hibáztatják - mondta Dodik, aki...
Huszonnyolc EP-képviselő levelet küldött Kaja Kallasnak, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, sürgetve, hogy indítson el szankciókat a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik ellen
Christian Schmidt, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője úgy véli, hogy jelenleg nem reális az alkotmányjogi és politikai természetű válság katonai eszkalációja. Megítélése szerint az erőszak alkalmazására...
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke bejelentette, hogy idézést kapott a bosznia-hercegovinai ügyészségétől az alkotmányos rend megsértése miatt. A kihallgatásra 2025. március 7-én, 11 órakor...
Dodik nemrégiben úgy vélte, hogy az USAID egy bűnszervezet, amely az amerikai nagykövet, Michael Murphy irányítása alatt működött. Három évvel ezelőtt a boszniai főszerb még hálálkodott...
Dodik hangsúlyozta, hogy a béke elsődleges szempont, és határozottan elutasít minden olyan tevékenységet, amely a bosnyák vagy a horvát közösség ellen irányulna. Ugyanakkor leszögezte, hogy nem...
Egyelőre nem ismert, hogyan jutottak be a magyar rendőrök Bosznia-Hercegovinába, de a boszniai külügyminisztériumnak – Elmedin Konaković vezetésével – minden ilyen jellegű bejelentést el kellett fogadnia....
Az ítélethirdetés február 26-án lesz, a bíróság döntése nemcsak Dodik politikai jövőjét határozhatja meg, hanem hatással lehet Bosznia-Hercegovina belső stabilitására is, tekintettel a per körüli erőteljes...
A tárgyaláson Milorad Dodik többször is az egészségügyi problémákra panaszkodott. Elmondta, hogy egy korábbi műtéte miatt az orvosok megtiltották neki, hogy ilyen hosszú ideig üljön. Ha...
Milorad Dodik boszniai szerb elnök szerint ahhoz, hogy egy olyan Borac jöjjön létre, amely az Európa-ligában játszik, európai szintű stadionra van szükség
Bár az elemzők szerint a Balkán egyelőre nem szerepel Trump figyelmének központjában – az elnök most a Közel-Keletre és Ukrajnára, valamint az USA-ba törő bevándorlókra koncentrál...
Milorad Dodik szerint a rajta végrehajtott műtét hozzásegíti ahhoz, hogy a következő tíz évben szembeszállni az ellenségeivel, különösen Szarajevóban vagy az ellenzék köreiben
Az orosz nagykövet emlékeztetett arra, hogy az energiabiztonság és az energetikai stabilitás kulcsfontosságú Szerbia számára. Úgy fogalmazott, hogy Oroszország ezen a téren továbbra is megbízható partner...