Connect with us

Bosznia

Lengyelország kitiltaná Milorad Dodikot

Lengyelország várhatóan a hét végéig hivatalosan is bejelenti a szankciókat a boszniai Szerb Köztársaság elnökének kitiltására – ezek Dodikon kívül kiterjedhetnek más RS-tisztségviselőkre is

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Kik maguk, hogy szankciókat rójanak ki rám?
Kik maguk, hogy szankciókat rójanak ki rám? - méltatlankodik Dodik a lengyel határon
Cikk meghallgatása

Az EU újabb tagállama csatlakozik a Milorad Dodik elleni szankciókhoz, miután Lengyelország is bejelentette hogy megkezdte a hivatalos eljárást a boszniai Szerb Köztársaság elnöke ellen, amelynek célja Dodik kitiltása. Ezt Lengyelország bosznia-hercegovinai nagykövetsége erősítette meg a Szabad Európa Rádiónak. A tilalom nemcsak az országba történő belépésre, hanem a tranzitra is vonatkozna.

A külügyminiszter kezdeményezte

A lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski kezdeményezésére indított eljárás hátterében az áll, hogy Dodik súlyosan megsértette Bosznia-Hercegovina területi integritását, amelyet a nemzetközi jog önálló jogalanyként ismer el. A szankciók részletes indoklása a hivatalos döntés kihirdetése után válik elérhetővé.


A témával foglalkozó portálok megjegyzik, hogy a Szerb Köztársaság vezetése, Dodikkal az élen, alkotmányellenes törvényhozási kezdeményezések sorát indította el, amelyek következtében a boszniai ügyészség eljárást indított ellenük.

Dodik mellett Nenad Stevandić parlamenti elnök és Radovan Višković miniszterelnök is gyanúsítottként szerepelt az eljárásban az államrend elleni támadás vádjával.

Márciusban körözést is kiadtak ellenük, miután nem jelentek meg egy újabb kihallgatáson. Dodikot közben februárban a bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte, valamint hat évre eltiltotta bármilyen politikai pozíció betöltésétől.

Lengyelország várhatóan a hét végéig hivatalosan is bejelenti a szankciókat – ezek Dodikon kívül kiterjedhetnek más RS-tisztségviselőkre is.

Lengyelország ezzel azoknak az államoknak a sorába lép, amelyek már szankciókat vezettek be Dodik és szövetségesei ellen, ezek pedig Németország, Ausztria, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Amennyiben a tilalom életbe lép, Dodik többé nem használhatja Lengyelországot sem belépési, sem tranzitútvonalként – így például Oroszországba sem juthatna el rajta keresztül.

A boszniai politikai feszültségeket tovább élezte, hogy a Dodik által vezetett SNSD (Független Szociáldemokraták Szövetsége) miniszterei a boszniai Miniszteri Tanácsban politikai blokáddal próbálták meggátolni a lengyel elnökválasztás vasárnapi lebonyolítását Bosznia Hercegovinában. A voksolás azonban így is megvalósul a szarajevói diplomáciai képviselet épületében.

Dodik a szlovénoknak is üzent

Milorad Dodik közben kijelentette, hogy amennyiben Szlovénia netalán szankciókat vezetne be a boszniai szerb entitás vezetése ellen, az RS válaszlépéseket tesz a reciprocitás elve alapján.

A boszniai sajtó értesülései szerint több uniós ország – Lengyelország mellett Észtország, Csehország és Szlovénia – is szankciók bevezetését fontolgatja Milorad Dodik, valamint az RS Nemzetgyűlésének elnöke, Nenad Stevandić és a miniszterelnök, Radovan Višković ellen.

A boszniai ügyészség szerint ezek a vezetők alkotmányos rend elleni támadást követtek el azáltal, hogy olyan törvényeket fogadtak el, amelyek megtiltják bizonyos igazságügyi intézmények, illetve a Bosznia-Hercegovinai Nyomozó- és Védelmi Ügynökség (SIPA) működését az RS területén.

Németország és Ausztria április elején már beutazási tilalmat rendelt el az érintett tisztségviselők ellen.

Egy moszkvai interjúban, amelyet a boszniai szerb „közszolgálati” televízió (Radio Televizija RS, RTRS), a Srna hírügynökség és a szintén a Dodikot kiszolgáló Alternativna Televizija (ATV) közösen készített vele, a boszniai szerb entitás vezetője úgy fogalmazott, hogy „ha Szlovénia szankciópolitikát folytat, akkor megtalálják a módját, hogy válaszoljanak neki”.

Dodiki öntudat: Kik maguk, hogy szankciókat rójanak ki rám?

Szerinte a szlovénoknak tudniuk kell, hogy a szerb entitás a reciprocitás elve alapján intézkedéseket vezet be ellenük – bármit is jelentsen ez. Hozzátette, hogy „a szlovén miniszterek lehet, hogy nem használhatják majd tranzitként a boszniai Szerb Köztársaságot”.

– Egyesek ezt talán nevetségesnek találják, de ez a valóság. Anna Lührmann miniszternek (Anna Lührmann) például távoznia kellett a Szerb Köztársaságból. Nevethetnek rajta Szarajevóban, de látni fogják, hogy ez működőképes

– jelentette ki Dodik. Szerinte az RS elkötelezett a szlovén üzletemberek iránt, akiknek meg kell érteniük, hogy a politika árt nekik.

– Sok szlovén vállalkozó dolgozik a Szerb Köztársaságban, akiket nagyra becsülünk, és támogatást kapnak tőlünk. Szlovénia miért vezetne be szankciókat, amikor az RS nem ássa alá Bosznia-Hercegovinát, csupán alkotmányos státuszának tiszteletét követeli? Kik maguk, hogy szankciókat rójanak ki rám? Mit védenek tulajdonképpen?

– tette fel a kérdést Dodik, és hozzátette, hogy tiszteli a szlovén államot, annak ellenére, hogy egy olyan generációhoz tartozik, amely tanúja volt Jugoszlávia rendkívül nehéz szétesésének, és egyúttal arra figyelmeztette a szlovénokat, hogy „ne legyenek kétszínűek”.

– Mi nem okozunk problémákat a Nyugatnak. Nem mentünk Franciaországba, Németországba vagy Ausztriába, hogy bármiféle mozgalmat szervezzünk – ezek az országok viszont tömegesen fogadnak be migránsokat, akik közül egyesek az Iszlám Államhoz vagy más bűnszervezetekhez tartoznak, és akikkel ma Európa kénytelen megküzdeni. Az ő problémájuk azonban Milorad Dodik, és versengenek azon, ki tilthatja meg először a belépésemet

– zárta gondolatait Dodik, aki ezek szerint úgy gondolja, hogy ő mégiscsak jobb, mint egy iszlám terrorista.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap