Iván szerint a Balkán

Moszkva nem mondott le a Balkánról, főleg nem engedné ki a kezéből Szerbiát: jócskán egybe is esik a szerb és az orosz narratíva

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Az utóbbi időben sűrűn megfeledkezünk róla, hogy a Balkán részben orosz „vadászterület” is. Főleg a jenki mozgásokról volt szó, illetve a kínaiakról, akik fű alatt nyomulnak, s kissé olyanok, mint a talajvíz, amelyről mindenki tudja, hogy ott van, de csak ritkán kerül felszínre.

Nyilván Zelenszkij szerbiai látogatása, illetve az egyre erőteljesebb nyugat-európai édesgetés nyomán, az orosz külügyminisztérium, illetve ennek második európai ügyosztálya úgy találta, hogy ideje kicsit belekavarni a dolgokba.

Zágráb-Priština-Tirana, a gonosz tengelye

A jelzett ügyosztály – amelynek hatáskörébe a balkáni ügyek is beletartoznak – vezetője, Jurij Pilipson annak a véleményének adott hangot, hogy Horvátország, Albánia és Koszovó katonai kvázi-blokkot és zárt tengelyt hoznak létre Zágráb –Tirana– Priština között, ami destabilizáló tényező, és mint olyan, elkerülhetetlenül eszkalációhoz vezet a Balkánon.

Nyilatkozatában Pilipson szélesebb képet ad arról, hogyan értelmezi a hivatalos Oroszország Délkelet-Európát. Meglátásuk szerint ez olyan térség, ahol geopolitikai átrendeződés zajlik és ezért nagyon sebezhető: ki kötődik jobban az euroatlanti térhez, és hol tarthatja meg vagy hol újíthatja meg Moszkva a befolyását.

Különösen feltűnő az orosz külügyminisztérium fellépése az olyan narratíva ellen, amely szerint Szerbia geopolitikailag eltávolodik Oroszországtól. Moszkva a Belgráddal való kapcsolatokat stabil partnerségnek, az Oroszországgal való együttműködést pedig „ősi szerb érdekeknek” nevezi.

Pilipson szerint az orosz-szerb kapcsolatok nem „konjunkturális kombinációk”, hanem egyenrangú és kölcsönösen előnyös partnerség, amely ellenáll a rendszerszintű változásoknak.

Az Oroszországgal való együttműködés megfelel a szerb érdekeknek, és az Európai Unió és a nyugati államok „szó szerint lerohanták Belgrádot”, annak érdekében, hogy eltávolítsák Moszkvától.

Bosznia-Hercegovina

Oroszország ellenzi az állami intézmények és a Főképviselői Hivatal hatáskörének kiterjesztését az eredeti Daytoni megállapodáson túl. Pilipson korábban Oroszország Bosznia-Hercegovinával kapcsolatos politikáját úgy magyarázta, hogy ezzel igyekszik megvédeni az alkotmányos alapokat, az államalkotó népek egyenlőségét és a két entitás fennállását.

Kapcsolódó cikk

A boszniai főképviselő lelép, de bevárja az utódját

Nemrég a vita új fordulattal gazdagodott. Christian Schmidt június végi távozása után a főképviselői posztot ideiglenesen átvette Louis J. Crishock amerikai diplomata, de Oroszország július közepén közölte, hogy kinevezésének nincs jogi alapja.

Pilipson nyilatkozatában most azonban még ennél tovább megy: szerinte Moszkva számára a probléma nemcsak az Iroda vezetőjének személye, hanem maga az Iroda is. Ezt „külső protektorátusnak” nevezte, és a Bosznia-Hercegovinán belüli instabilitás fő forrásaként jelölte meg meg, amely „önállóan teremt válsághelyzeteket, hogy igazolja saját jelenlétét”.

Oroszország – mondta, – követeli ennek felszámolását, mint „a nyugati neokoloniális elnyomás eszközét egy szuverén állam felett”.

Montenegró és Észak-Macedónia

Oroszország Montenegró és Észak-Macedónia ellen irányuló bírálata az ellenkező irányba irányul – az euroatlanti választásuk árára fókuszál. 2026 végére Podgoricának harmonizálnia kell az EU-val való vízumrendszert, ami magában foglalja az orosz állampolgárok vízumainak bevezetését is.

Kapcsolódó cikk

Montenegró becsapja a balkáni kaput az oroszok előtt

Pilipson arra figyelmeztet, hogy „Montenegró ezzel lábon lövi magát”, mert erősen függ a turizmustól, így az orosz turistáktól is. Moszkva azonban nem fog arányosan reagálni, és nem vezet be vízumot a montenegróiak számára. Merthogy ugye, annyira szeretik őket. Meg szívjóság, meg minden.

Észak-Macedónia felé a hangnem jóval szigorúbb. Pilipson felidézi, hogy az ukrajnai háború kitörése után az ország lezárta légterét az orosz légitársaságok elől, és megszüntette a vízummentes rendszert.

Észak-Macedónia politikáját úgy írta le, mint az Európai Unió és a NATO oroszellenes irányelveinek feltétel nélküli követését, amelyekben állítása szerint a polgárok véleményét és „az ország nemzeti érdekeit tudatosan figyelmen kívül hagyják”.

Szlovénia és Bulgária

Szlovéniában Pilipson józan megközelítésnek nevezte, hogy néhány politikus az Oroszországgal való párbeszéd újraindítására hívot fel, a NATO-tagságról szóló esetleges népszavazás megvitatását pedig „a Szövetségen belüli súlyos válság” jelének tekintette.

Kapcsolódó cikk

Két napig várt Vučićra a szlovén házelnök, harminc percet kapott

Aki ezt a józan politikát folytatja Pilipson szerint Zoran Stevanović, szerb származású szlovén házelnök, aki éppen moszkvai látogatásra készül.

Bulgáriában, az új kormány Oroszországgal kapcsolatos, illetve az ukrajnai háborúval szembeni retorikájában, ahogy mondja, „már most is talál racionális elemet”.

Szófia nemzeti érdekekre való felhívása és a Hajlandók Koalíciójában való részvétel megtagadása Pilipson szerint teljesen ésszerű. Ugyanakkor nem számít jelentős változásra: elmondása szerint, ezt Szófia Brüsszeltől való magas szintű politikai függősége akadályozza meg.

Görögország

Az Ukrajnának nyújtott katonai segély továbbra is vörös posztó Moszkva szemében. Pilipson kiemeli Görögországot és a fegyverszállítások folytatását Kijevbe, és azt állítja, hogy a görög arzenálokból származó fegyverek a csatatérre kerülnek.

Ugyanakkor szorosan figyelemmel kíséri azoknak a görög politikusoknak a nyilatkozatait, akik ellenzik az Oroszország elleni szankciókat, és helyet hagynak a kapcsolatok javulására, ha Athén elhagyja azt az irányt, amit Moszkva konfrontatív útnak nevez.

Ez a régió értelmezése nem véletlen: Délkelet-Európa az egyik olyan terület Európában, ahol Oroszországnak még mindig valódi politikai befolyása van.

Az orosz és nyugati érdekek itt évtizedek óta ütköznek, de újabban az ukrajnai háború nyomán kérdésessé vált, mennyi reális lehetőség maradt az orosz befolyás megőrzése számára.

English Summary

Russia has once again made it clear that it still regards the Balkans as an important arena of geopolitical competition and has no intention of abandoning its influence in Southeast Europe. Yuri Pilipson, head of the Russian Foreign Ministry’s Second European Department, presented Moscow’s view of a region increasingly divided between Euro-Atlantic integration and countries or political forces that remain open to cooperation with Russia.

Moscow has been particularly critical of the growing military cooperation between Croatia, Albania and Kosovo. Pilipson described the emerging Zagreb–Tirana–Pristina axis as a military “quasi-bloc” and a destabilising factor that could contribute to further escalation in the Balkans. At the same time, Russia strongly rejects suggestions that Serbia is gradually moving away from Moscow. Russian officials continue to portray relations with Belgrade as a stable, mutually beneficial partnership rooted in long-term Serbian interests, while accusing the European Union and Western countries of exerting increasing pressure on Serbia to distance itself from Russia.

Bosnia and Herzegovina remains another major point of confrontation. Moscow not only disputes the legitimacy and expanding powers of the Office of the High Representative but increasingly questions the existence of the institution itself. Russia portrays the OHR as an instrument of Western “neo-colonial” influence and argues that it has become a source of instability rather than a mechanism for preserving the Dayton settlement.

Russia’s message toward Montenegro and North Macedonia is considerably more critical. Podgorica is moving toward introducing visas for Russian citizens as part of its alignment with EU policy, a decision Moscow warns could damage Montenegro’s tourism-dependent economy. North Macedonia, meanwhile, is accused of unconditionally following what Russia describes as the anti-Russian policies of the EU and NATO.

Moscow takes a somewhat different approach toward Slovenia and Bulgaria, welcoming political voices that question confrontation with Russia or call for renewed dialogue. Greece, however, continues to face Russian criticism over military assistance to Ukraine, although Moscow is closely watching Greek politicians who oppose sanctions and advocate improved relations.

Taken together, these statements reveal a broader Russian strategy. Despite the war in Ukraine and the steady expansion of Euro-Atlantic influence across Southeast Europe, Moscow still sees the Balkans as one of the few regions in Europe where it retains meaningful political leverage. The central question is therefore no longer whether Russia wants to preserve its Balkan influence, but how much room it still has to do so as the geopolitical competition for the region intensifies.

English Tags

Russia, Balkans, Russian influence, Serbia, Croatia, Albania, Kosovo, Bosnia and Herzegovina, Montenegro, North Macedonia, geopolitics, Yuri Pilipson