Horvátország
Nem csak Szerbiában van verbális deliktum, hanem Horvátországban is
A vád 30 napos börtönbüntetést és 1000 eurós pénzbírságot javasolt. Végül azonban a bíróság feltételes, 60 napos börtönbüntetést szabott ki, egyéves próbaidővel, valamint 150 eurós bírósági költség megtérítésére kötelezte a színészt, ami helyzetismerők szerint enyhe ítéletnek számít
Nemrég a szerb határon feltartóztatták Severina Vučković horvát énekesnőt, az esettel kapcsolatban a szerb belügyminiszter akkor azt mondta a Pink Televízióban, hogy erre a “verbális deliktummal” kapcsolatban készült listák alapján került sor. Ivica Dačić ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy fontolóra veszik a verbális deliktumokra vonatkozó listák megszüntetését. A fontolgatás nem jelent eleve megszüntetést, de ezzel most nem foglalkoznánk, inkább arra térnénk ki, hogy ezúttal Horvátország bizonyította, hogy ők is tudják szankcionálni a verbális deliktumot, főleg hogy ha szerb elkövetőről van szó, hétfőn este ugyanis a bajakovói határátkelőnél letartóztatták az excentrikus megnyilvánulásairól ismert Sergej Trifunović szerb színészt, aki korábban a Szabad Polgárok Mozgalmának (Pokret slobodnih građana, PSG) vezetője volt, és Aleksandar Vučić szerb elnök egyik leghevesebb ellenfelének számított jóideig, leginkább verbálisan.
A horvátok revansot vettek
A horvátok a jelek szerint szeretik megutaztatni a szerb határon őrizetbe vett személyeket, a csetnikféle nótázgatásáról elhíresült Nemanja Berićet Šibenikben ítélték tizenöt nap börtönre, a most őrizetbe vett Sergej Trifunovićot pedig Splitbe vitték, lehet, hogy ezzel is bosszantani szeretnék a szerbeket, hogy nekik nincs tengerük, ami miatt sokan közülük igencsak frusztráltak. A tenger nélküli népek frusztrációját egyébként mi is ismerjük.
Trifunovićot akkor vették őrizetbe, amikor a közismert szerb színész szeptember 16-án az esti órákban Szerbiából be akart lépni Horvátországba. A horvát rendőrök azért fejezték ki a Trifunović iránti vendégszeretetüket, mert szímész a közösségi médiában korábban durván sértegette őket.
Ezek a posztok azt követően születtek, hogy Trifunovićot 2023 szeptemberében feljelentették, mert bevitte, más források szerint felügyelet nélkül hagyta a kutyáját egy horvátországi strandon, ami miatt egy évre kitiltották az országból.
A szerb színész a közösségi médiában zsarolással vádolta meg a horvát rendőröket, és több sértő megjegyzést tett rájuk a horvátok usztasa múltjára utalva. “Több mint ezer eurót gomboltatok le rólam, varrjatok belőle magatoknak fekete egyenruhát Francetić mintájára, ti primitív köcsögök!” – írta a szerb színész az interneten. (Jure Francetić a második világháború alatt az usztasa Független Horvát Állam (NDH) biztosa volt Bosznia-Hercegovinában.)
A horvát rendőrség szerint Trifunović ezzel megsértette a törvényt és a közrendet, és egyértelműen szabálysértést követett el, ezért került sor az eljárásra a spliti szabálysértési bíróságon, és most – miután az egy évre szóló kitiltás lejártát követően belépett Horvátországba – bíróság elé citálták.
A vád 30 napos börtönbüntetést és 1000 eurós pénzbírságot javasolt. Végül azonban a bíróság feltételes, 60 napos börtönbüntetést szabott ki, egyéves próbaidővel, valamint 150 eurós bírósági költség megtérítésére kötelezte a színészt, ami helyzetismerők szerint enyhe ítéletnek számít.
Trifunović nem kívánt fellebbezni az ítélet ellen, így az útlevelét visszaadták, a tárgyalóterem elhagyása közben azonban megjegyezte, hogy hamarosan úgyis horvát állampolgár lesz, mert hogy a felesége fiumei származású.
Amint arról a Slobodna Dalmaacija spliti lap beszámolt, ekkor egy rendőr ellenőrizni szerette volna, hogy vajon a szerb színész legálisan tartózkodik-e Horvátországban, amire Trifunović megjegyezte, hogy hogyne lenne legális az ott-tartózkodása, amikor maguk a horvát rendőrök hurcolták Splitbe.
Néhány órával az események után újabb információk érkeztek, kiderült ugyanis, hogy a szerb színésznek el kell hagynia Horvátországot, mert közben kiutasították, bár a split-dalmáciai rendőrkapitányság ezt nem erősítette meg, de a média úgy értesült, hogy ottani tartózkodását “törölték”.
Politikai ügy lett belőle
Miután a testvérnépi undor erősen buzog a szerbekben és a horvátokban egyaránt, az egyébként általában visszafogott belgrádi Vreme hetilap internetes oldalán megjegyezte, hogy a horvátok megbosszulták Severina augusztus végi zaklatását. Itt még az a párhuzam is fellelhető, hogy a horvát énekesnő gyermekének apja, és volt férje is szerb, más-más személyről van szó.
Aleksandar Vučić szerb elnök természetesen kihasználta az adódó alkalmat, hogy belerúgjon a horvátokba, és megválasztása óta először viselkedett úgy, mint ahogy az minden szerbiai állampolgár elnökéhez illik, azonnal követelte ugyanis, hogy Trifunovićot mihamarabb engedjék szabadon, de nehezen hihető, hogy ezt nem önös szándékból tette.
Vučić, ugyan hangsúlyozta, hogy Trifunović a politikai ellenfele, de ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy minden szerb állampolgár jogát védelmezi, ezért diplomáciai csatornákon keresztül biztosítani kell a színésszel szembeni tisztességes bánásmódot.
A szerb elnök ugyanakkor megjegyezte, “általános hadjárat” folyik Szerbia ellen azt követően, hogy feltartóztatták Severinát a szerb határon, és egyúttal felszólította a horvát hatóságokat: fogják már fel, hogy a szerbek bebörtönzése nem járul hozzá a jobb kapcsolatok kialakításához.
Erre reagálva Davor Božinović horvát belügyminiszter, aki a nyugodtabb és kimértebb fajtából származik, megjegyezte, hogy semmiféle bebörtönzés nem történt (ez alkalommal – BALK), ami pedig a ítéletet illeti, azt a spliti szabálysértési bíróság hozta meg.
Božinović hozzátette, hogy csak a spliti rendőrségnek idén 210 ilyen szabálysértése volt, országos szinten pedig 1400 esetben indult eljárás hivatali személy sértegetése vagy lekicsinylése miatt, vagyis Horvátországban sem lehet büntetlenül “hülye rendőrözni”, pedig a jelek szerint van rá igény.
A horvát belügyminiszter szerint a bíróságok a törvények szerint ítélkeznek, és Horvátországban nincsenek külön törvények a híres emberek és kevésbé híres emberek számára, hanem vannak “a törvények”, amelyek alapján a bíróságok döntenek.
Vulin módszerének térhódítása
Ezzel a csattanóval elégedetten be is fejezhetnénk ezt a kis “szösszenetet”, mint ahogy azt egyik kedvenc vágónk, Baráti Ibike mondaná, de hát van itt még valami.
Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Mozgalmának jelenlegi elnöke szerint lesújtó, hogy elődjét azért fosztották meg a szabadságától, mert nem helyénvaló kijelentéseket tett, ami szerinte Aleksandar Vulin szerb miniszterelnök-helyettes módszereinek térnyerésére utal a térségben.
Kapcsolódó cikk
Vulin készítette a listákat, és sajnálja, hogy nem került fel rájuk, még több “szemét
A szerb liberális politikus szerint ha a mérce az internetes megnyilvánulás lenne, akkor ezrével tartóztathatnák le az embereket Szerbiában és Horvátországban.
Ha ezt a kijelentést Magyarországra konvertáljuk, akkor errefelé aligha lennének közlekedési dugók, ha csak az léphetne ki reggel az utcára, aki előző este nem anyázott a Facebookon.
Grbović képmutatásnak nevezte Vučić elnök megnyilvánulását, szerinte ugyanis a szerb államfő nem Trifunovićért aggódott, hanem a Horvátország elleni támadás vágya motiválta.
A Szabad Polgárok Mozgalmának elnöke szerint Trifunović akkor is szerb állampolgár volt, amikor pénzt gyűjtött a beteg gyermekek kezelésének finanszírozására, Vučić pedig rendőröket küldött rá, hogy zavarja a munkáját.
Grbović szerint Horvátország azért élt vissza a jelenlegi helyzettel, hogy bosszút álljon Szerbián a Severinával kapcsolatban kialakult helyzetért. A liberális politikus annak a reményének adott hangot, hogy az “őrület spirálja” egyszer csak megáll, és nem okoz további károkat az embereknek.
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia4 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)