Connect with us

Szerbia

Megkezdődtek az előállítások és letartóztatások Szerbiában

Délután körülbelül húsz civil ruhás rendőr lépett be a Niši Orvostudományi Kar épületébe, és idézéseket adott át az ott tartózkodó diákoknak, amelyekben a rendőrségen tanúként történő kihallgatásra „invitálták” őket. A „Južne vesti” (Déli Hírek) regionális lap értesülései szerint a feljelentés a kar dékánjától, Aleksandar Mitićtől érkezett déli 12 órakor

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az erősen ellenzéki Nišben a diákok az esti órákig demonstráltak a kihallgatások ellen
Az erősen ellenzéki Nišben a diákok az esti órákig demonstráltak a kihallgatások ellen (Forrás: Južne vesti)
Cikk meghallgatása

Április 10-én, csütörtökön megkezdődtek az intézkedések, amelyeket Aleksandar Vučić szerb elnök egy nappal korábban jelentett be az Instagramon. A Párizsban rögzített üzenet szerint felelősségre vonnak „mindenkit, akinek köze van az országban elharapódzó erőszakhoz”, amivel az elnök elsősorban az immár közel ötödik hónapja tartó blokádokra és tüntetésekre utalt.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A rendőrség csütörtökön négy személyt vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 14–én és 15-én megrongálták a Pionír (Úttörő) park környékén elhelyezett traktorokat.

A még ügyvivő miniszterként fungáló Ivica Dačić belügyminisztériumának közlése szerint A. D. (21), D. M. (27), A. T. (20) és D. C. (34) kerültek letartóztatásra, míg egy ötödik gyanúsított ellen folyik a nyomozás. Mindannyian 48 órás előzetes őrizetbe kerültek, és a „sporteseményen vagy nyilvános gyűlésen tanúsított erőszakos viselkedés” bűntettével vádolják őket.

Az egyik gyanúsított korábban a Belgrádi Műszaki Egyetem hallgatója volt, ezért a diákok tüntetést szerveztek a belvárosi rendőrkapitányság elé.

Rendőri akció a Niši Orvostudományi Karon

Ugyanezen a napon délután körülbelül húsz civil ruhás rendőr lépett be a Niši Orvostudományi Kar épületébe, és idézéseket adott át az ott tartózkodó diákoknak, amelyekben tanúként történő kihallgatásra „invitálták” őket. A „Južne vesti” (Déli Hírek) regionális lap értesülései szerint a feljelentés a kar dékánjától, Aleksandar Mitićtől származik.

Az N1 tudósítója szerint körülbelül száz hallgatót hívtak be kihallgatásra, miután délelőtt egy csoport egyetemista megakadályozta, hogy az oktatók és más alkalmazottak belépjenek az épületbe.

A kar előző nap közzétett közleménye szerint az órák pótlása április 15-én kezdődne meg, ám a hallgatók ezt a plenáris ülésükön visszautasították, és megszavazták a blokád folytatását a követelések teljesítéséig.

A rendőrségi meghallgatások ideje alatt diákok, tanárok és civilek gyűltek össze a niši rendőrkapitányság előtt, és csak akkor távoztak, amikor az utolsó hallgatót is szabadon engedték, ami este nyolc óra után történt meg.

Dejan Ilić letartóztatása és elengedése

Csütörtökön rövid időre őrizetbe vették Dejan Ilićet, a „Peščanik” (Homokóra) portál publicistáját is. A harmadik számú belgrádi ügyészség szerint „pánikkeltés és zavarkeltés” bűncselekménye miatt indult eljárás ellene, mivel március 29-én a „Mozdulj meg” című tévéműsorban elhangzott kijelentései – állítólag hamis állításokon alapulva – társadalmi feszültséget generáltak.

A kifogásolt részben Ilić úgy fogalmazott: „Választani kell – vagy megnyitjuk az ajtót ezeknek az embereknek, hogy visszavonulhassanak, ami az átmeneti kormány felállítását jelentené, vagy pedig beletörődünk, hogy vér fog folyni az utcákon…”

A Peščanik közösségi oldalán azt közölte, hogy Ilićet időközben szabadon engedték. A publicista elmondása szerint előző este és másnap délelőtt is megkereste őt a rendőrség, valószínűleg televíziós szereplése miatt. Állítása szerint szavait kiragadták a kontextusból, és a „Politika” napilap szenzációhajhász címmel közölte: „Átmeneti kormány vagy vérontás”.

A Szerb Független Újságírók Egyesülete (NUNS) aggodalmát fejezte ki az eset miatt, hangsúlyozva, hogy a politikai vélemények kriminalizálása súlyos precedenst teremt, és fenyegetést jelent a véleménynyilvánítás szabadságára.

Közleményük szerint az újságíróknak és az elemzőknek joguk és kötelességük felhívni a figyelmet a társadalmi problémákra, míg az állami intézményeknek kötelességük biztosítani a véleménynyilvánítás szabadságát és biztonságát. Ezzel szemben, állítják, egyre gyakoribbak a politikai nyomásgyakorlások, beleértve a jogi eljárásokkal történő elhallgattatást is.

A szervezet felszólította az illetékeseket, hogy azonnal szüntessék be azokat az eljárásokat, amelyek sérthetik a szabad véleménynyilvánítást, és szolidaritásáról biztosította Ilićet.

Eljárás Zoran Đajić ellen

A nap folyamán a belgrádi ügyészség elrendelte Zoran Đajić mérnök letartóztatását, aki az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlását követően elsőként cáfolta Goran Vesić volt közlekedési miniszter és Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentését, miszerint az újvidéki vasútállomáson mindent felújítottak, csak az előtetőt nem.

A belgrádi főügyészség csütörtökön utasítást adott a kiberbűnözés elleni különleges ügyésznek, hogy intézkedjen Đajić előállításáról, mivel – közlésük szerint – megalapozott a gyanú, hogy a mérnök a közösségi médiában halálos fenyegetést intézett Vučić elnök ellen.

Ez majdnem pontban délben történt, és tekintettel a bejegyzés súlyosságára a rendőrök a nap folyamán már mentek is érte.

A kifogásolt bejegyzésben Đajić azt üzente a dezinformátoroknak, – ezeken nyilván a kormányközeli médiát kell érteni – hogy álláspontja világos, „a népnek meg kell szavaznia a halálbüntetést Vučić számára. Nem szeretném, ha később valaki kiengedné az elmegyógyintézetből, és újra nácikat meg bűnözőket gyűjtene maga köré. A szerbeknek rövid a memóriájuk, szóval a biztonság kedvéért – egy galagonyakaró is járna hozzá!”

Zoran Đajic bejegyzése az X platformon

Zoran Đajić bejegyzése az X platformon

Már a bejegyzés első mondata is elegendő lenne ahhoz, hogy bevigyék a szerzőt, a galagonya karóra történő utalás azonban végképp „betette az ajtót”, a szerb néphagyomány szerint ugyanis a galagonyakarót (GLOGOV kolac) a vámpír szívébe kell döfni, hogy elpusztítsák, vagy megakadályozzák, hogy újra felébredjen a sírjában.

Az ügyészség szerint a bejegyzésével Đajić a köztársasági elnök veszélyeztetésének bűncselekményét követte el. A közlés annyira súlyos, hogy ebből aligha lehet jól kijönni, ráadásul a magáról megfeledkező mérnök internetes megnyilvánulásával a diákmozgalomnak is ártott, miután több tüntetésen is a szerb elnök eltávolítását követelte a hatalomból – csak nem ilyen durva formában.

Ez a történet azonban itt valószínűleg nem ér véget, mert egyrészt a bejegyzéshez hozzászólók közül többen is még durvább eljárást javasoltak a szerb elnök kiiktatására, másrészt az ellenzéki politikusok egy része – például (a boszniai születésű) Miran Pogačar, az újvidéki Bravo mozgalom aktivistája, „legendának” nevezte Đajićot, akit arra kért, hogy „vezessen lassan, mert akkor ezek a köcsögök nem tehetnek semmit, a nép ugyanis vele van!”

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7