Szerbia
Öreg Anna: Ki rendelte el a lehallgatásomat, Orbán vagy Vučić?Öreg Anna reális lehetőségnek látja, hogy Orbán és Vučić együtt bukjanak
Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági képviselője nyíltan követeli, hogy hozzák nyilvánosságra: ki és milyen indokkal rendelte el a hónapokon át tartó megfigyelését, amely – állítása szerint – nem csupán személye ellen irányuló támadás, hanem a parlament intézményét és a demokratikus elveket sértő hatalmi visszaélés. A politikus úgy véli, a megfigyelés hátterében a magyar és szerb kormányhoz fűződő érdekek állhatnak, és nem tartja kizártnak, hogy Orbán Viktor és Aleksandar Vučić akár egyszerre, vagy egymást követve veszítsék el hatalmukat
Továbbra is követeli Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági képviselője, hogy mondják meg nyíltan, ki rendelte el a lehallgatását, és miért követték. Szavai szerint, amit vele tettek, az nem csupán személyes támadás – az a parlament intézménye elleni támadás, valamint minden olyan polgár elleni fellépés, aki hisz a demokráciában. Öreg a BALK.hu-nak elmondta, szerinte van esély arra, hogy Orbán Viktor és Aleksandar Vučić “együtt, vagy legalábbis egymás után bukjanak”.
Semmi sem indokolja, hogy lehallgassák
Öreg szerint semmi ok nincs, ami indokolttá tehette volna az ilyen mértékű megfigyelési intézkedéseket – különösen nem a titkos felvételkészítést, a fizikai követést vagy azt, hogy lehallgatóeszközöket helyezzenek el az otthonában vagy az autójában.
Öreg a Vreme hetilapnak nyilatkozta azt, hogy amikor a pártja újvidéki irodájában készült beszélgetés felvétele megjelent a rezsimhez kötődő televíziókban, elmondása szerint egy pillanatig sem gondolta, hogy az – ahogy később kiderült – az ő megfigyelésének következménye.
– Azt mondtam magamnak: semmi esetre sem lehetek én! Annak ellenére, hogy ebben az időszakban valóban történtek velem furcsa dolgok, amelyeket annak a paranoiának tulajdonítottam, amelyben mindannyian élünk. A telefonvonal visszhangzása régóta nem szokatlan számomra, szinte mindenki panaszkodik rá – mondta a szerbiai ellenzéki politikus, majd kiemelte, biztos abban, hogy nem ő az egyetlen, akit lehallgatnak vagy követnek.
– Most már hivatalos dokumentumunk is van arról, mivel is foglalkozik valójában a BIA, és ez megerősíti, hogy visszatértünk a kilencvenes évekbe.
A Danas cikke szerint a Szabad Polgárok Mozgalma tagjaira alkalmazott intézkedések igen kiterjedtek voltak. Tíz hónapig álltak megfigyelés alatt, és valószínűleg fizikailag is követték őket. Arra a kérdésre, észrevett-e bármi gyanúsat, igennel válaszolt.
– De ezt a saját paranoiámnak tulajdonítottam. Volt egy férfi, aki folyamatosan felbukkant furcsa körülmények között. A lakásom körül is lófrált. Az Újtelepen élek egy olyan negyedben, ahol mindenki ismer mindenkit, ezért is tűnt fel. Különösen furcsa volt, hogy mindig késő este futottam bele, amikor a kutyákat vittem ki. Ráadásul nem kedveli a kutyákat – ezért jegyeztem meg – mesélte Öreg.
Öreg Anna gerenda a magyar hatalom és a VMSZ szemében?
A Danas nem hivatalos értesülése szerint a megfigyelés oka az volt, hogy állítólag kapcsolatban álltak bizonyos magyarországi mozgalmakkal.
– Nem zárható ki, hogy féltek az esetleges kapcsolatoktól, hiszen az anyanyelvem magyar és kapcsolatban álltam a vajdasági magyar közösséggel és civil szervezetekkel. A Vajdasági Magyar Szövetségnek klasszikus értelemben nincs ellenzéki konkurenciája, ezért a magyar közösségben bennem látták azt, aki képes és hajlandó velük szembeszállni – mondta a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági képviselője.
Egyébként kétszer is lett volna alkalom vitába szállni Öreggel a Vajdasági RTV magyar nyelvű műsoraiban, de egyszer Kovács Elvira a VMSZ parlamenti képviselője, második alkalommal Pásztor Bálint a párt elnöke mondott nemet.
– A VMSZ azt állítja, hogy a magyarok érdekeiért harcol, én pedig mindig megkérdezem: hogyan, miközben ezt a hatalmat támogatják? Ez tiszta demagógia, hiszen amíg Szerbia polgárainak összességében nem lesz jobb, addig a magyaroknak sem lesz. Másrészt nemcsak Vučić politikáját hajtják végre, hanem Orbán Viktor utasításait is. Ezt bizonyítja a REM (szerb médiahatóság) tanácsának tagválasztása is.
– Orbán 2024-ben – éppen akkor, amikor az én megfigyelésem is kezdődött – komoly ellenfelet kapott Magyar Péter személyében. Tavasszal parlamenti választás lesz Magyarországon, és úgy tűnik, ott is, akárcsak Szerbiában, közeleg a hatalomváltás. Orbán a vajdasági magyarok szavazataira számít a VMSZ-en keresztül, én viszont ellenzéki képviselőként munkámmal ebben potenciális problémát jelentek számára. Így egyáltalán nem kizárt, hogy emiatt indult ellenem a megfigyelés – ha így van, akkor egy hatalmas nemzetközi botránynak vagyunk tanúi – mondta a szerbiai ellenzéki politikus.
Öreg levelet küldött a Biztonsági Szolgálatok Ellenőrzési Bizottságának, amelyben kéri, közöljék vele, pontosan mikor állt megfigyelés alatt, és hogy a parancsot törvényesen adták-e ki. Várja az Európai Bizottság válaszát is.
Kirázza a hideg – teszi hozzá – attól, hogy „két európai autokrata esetleges botrányának kellős közepén találta magát”.
Elmaradt újvidéki nagygyűlés, Ćacilend
Öreg a BALK.hu-nak azt mondta, számára nem volt világos miért is akar Aleksandar Vučić nagygyűlést tartani Újvidéken, nyilván itt arról van szó, hogy a saját szavazótestének akarja megmutatni, hogy ő igenis Újvidéken össze tud hozni ennyi embert.
Ez viszont nem sikerült. Legalábbis egyelőre. Ćacilend viszont továbbra is áll, botrány lett belőle, hogy állítólag egy 30.000 eurót érő áramfejlesztőt is odavittek a parlament elé, hogy a tél folyamán ezzel fűtsék a sátrakat. Hogy ezt ki fogja fizetni, hivatalosan nem derült ki, de találgatni lehet. Öreg szerint Ćacilend addig áll majd, amíg Aleksandar Vučić ki nem írja a választásokat.
– Nekem olyan érzésem van, mintha az összes szociopatát és pszichopatát összehozták volna most egy helyre. Teljesen eszméletlen, amit most már művelnek – mondta a politikus.
Lesz-e a VMSZ-nek kihívója, és együtt bukhat Orbán és Vučić?
Öreg Anna azt mondja, lát arra esélyt, hogy Vajdaságban kialakuljon egy másik magyar párt, tömörülés főként, hogy ha Orbán elveszíti a választásokat áprilisban.
– Orbánnak és Vučićnak is csökken a népszerűsége, a VMSZ pedig mindkettejükhöz nagyon szorosan kötődik. Hogy itt lesz-e feloszlás a párton belül, meglátjuk. Én személy szerint meg vagyok lepődve, hogy ez eddig nem történt meg. Az, hogy nem alakult semmilyen ellenzéki, kisebbségi magyar párt, erről is csak a VMSZ tehet, mert mindent igyekeztek letiporni teljesen. Reális forgatókönyvnek látom, hogy Orbán és Vučić együtt bukjanak, mert ha a szomszédos országokban változás történik, akkor általában a lakosság elkezd hinni abban, hogy nálunk is lehetséges hasonló – nyilatkozta a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági képviselője a BALK kérdésére válaszolva.

