Szerbia
A választási bizottságok elutasították az összes ellenzéki panaszt
A zaječari Városi Választási Bizottság elutasította az ellenzék által a 2024. június 8-i önkormányzati választásokkal kapcsolatban benyújtott mind a 78 kifogást. A választási bizottság Kosjerićben is ugyanígy tett az egyetlen panasz esetében, ezért az „Egyesültek Kosjerićért” jogi képviselője fellebbezést nyújt be az illetékes bírósághoz, akárcsak a zaječariak
A zaječari választási bizottság elutasította az ellenzék által a 2024. június 8-i önkormányzati választásokkal kapcsolatban benyújtott mind a 78 kifogást – közölte Nenad Dinulović, a testület elnöke.
A választási bizottság Kosjerićben is elutasította az ellenzék egyetlen panaszát, ezért az „Egyesültek Kosjerićért” jogi képviselője fellebbezést nyújt be az illetékes bírósághoz a helyi választási bizottság döntése ellen.
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke, volt miniszterelnök, Vučić elnök több alkalommal tojással „megtisztelt” regionális ügyekért felelős tanácsadója, a Pink Televízió „Új reggel” (Novo jutro) című műsorában azt nyilatkozta, hogy 1945 óta nem történt olyasmi Szerbiában, amit a kosjerići és zaječari polgárok a helyhatósági választások napján átéltek.
Zaječarban 78 panaszt utasítottak el
Dinulović tájékoztatása szerint a „Hiszünk a változásban” nevű választási lista 71 panaszt nyújtott be, amelyeket formai és jogi hiányosságokra hivatkozva utasítottak el. Az „Egyesültek Zaječar Megmentéséért” lista által benyújtott további hét kifogást a bizottság alaptalannak minősítette.
A választási bizottságnak 72 órája volt a beadványok elbírálására, és Dinulović hangsúlyozta, hogy az ellenzék most további 72 órán belül fellebbezhet a döntés ellen.
Emlékeztetett, hogy a kifogások mind a 69 szavazókört érintették, és a panaszok benyújtásának határideje szerda este 20 órakor járt le. Az ellenzéki képviselők előzőleg, szerdán betekinthettek a választási anyagokba a városi képviselő-testület épületében.

A választások napja Zajecarban, a felirat: „figyelünk benneteket”
A helyi választások előzetes eredményei szerint a legtöbb szavazatot a Szerb Haladó Párt „Nem adjuk Szerbiát – Aleksandar Vučić” elnevezésű listája kapta, 47,13%-kal, ami 27 mandátumot jelent.
A „Hiszünk a változásban” lista 10.312 szavazattal (34,23%) 19 mandátumot szerzett, míg az „Egyesültek Zaječar Megmentéséért” 2.284 szavazattal (7,58%) négy képviselői helyhez jutott.
A Szerbiai Szocialista Párt listája nem érte el a képviselő-testületbe jutáshoz szükséges küszöböt.
Az ellenzék bírósághoz fordul
Jelena Milošević, a Szabadság és Igazságosság Pártjának (SSP) képviselője bejelentette, hogy az ellenzék fellebbezéseket és büntetőfeljelentéseket nyújt be a zaječari választásokkal kapcsolatban.
A lépést azt követően jelentették be, hogy a GIK mind a 78 kifogást elutasította, jóllehet – állítása szerint – valamennyi szavazókörben történtek szabálytalanságok.
Milošević hangsúlyozta, hogy a fellebbezéseket a Felsőbb Bírósághoz nyújtják be a törvény által megszabott 72 órás határidőn belül, mivel – mint fogalmazott – helyhatósági választásokon nem szavazhatnak olyan személyek, akik csak ideiglenes lakcímmel rendelkeznek, de állandó lakóhelyük nincs.
Panaszt nyújtanak be amiatt is, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy aláírás nélküli igazolások alapján lehessen voksolni nem a kijelölt szavazóhelyen, valamint tiltakoznak a szavazatok pénzzel, liszttel vagy mosógépekkel való „ösztönzése” ellen.
Milošević kiemelte, hogy az öt fennmaradó lista képviselői egyhangúlag elutasították az ellenzék kifogásait, míg az egyik párt egyáltalán nem delegált tagot a választási bizottságba. „Hogyan lehet úgy választásokat tartani, hogy valaki nem delegál képviselőt abba a testületbe, amely kulcsszerepet játszik a folyamatban?” – tette fel a kérdést.
Szerinte ez is annak a bizonyítéka, hogy a hatalom mesterséges listákat gyárt a bizottsági többség biztosítására, míg az ún. „ellenzéki” szereplők valójában nem valós alternatívát képviselnek.
„Ezek a választások megmutatták, ki az igazi és ki a hamis ellenzék – legalábbis Zaječarban –, és sorsdöntőnek bizonyultak a Szerbiai Szocialista Párt számára is. Ők kiestek Zaječarban – de ki fognak esni egész Szerbiában is” – fogalmazott Milošević.
Kosjerićben is elutasították az ellenzék panaszát
Kosjerićben az „Egyesültek Kosjerićért” lista csak egyetlen szavazókörre, a 25-ös számúra nyújtott be panaszt, amit a választási bizottság szintén elutasított.
Stefan Janjić, a lista jogi képviselője, a „Szerbia Központ” (SRCE) főtitkára bejelentette, hogy az užicei Felsőbb Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Janjić reményét fejezte ki, hogy a bíróság elfogadja a fellebbezést, és új választást rendel el, mert – mint mondta – „súlyos jogsértés történt”.
Elmondása szerint egy választó olyan szavazókörben adta le voksát, amelyhez nem tartozott – amit az illető maga is elismert. A bizottság – állítja – könnyen ellenőrizhette volna ezt a választói névjegyzékben. „Mivel ezt nem tették meg, a szavazást hivatalból kellett volna megsemmisíteniük.”
Arra a kérdésre, hogy utcára vonulnak-e, ha a fellebbezést elutasítják, Janjić így válaszolt: „Az emberek folyamatosan az utcán vannak, de senki sem akar erőszakot. Küzdeni fogunk a végsőkig, és meglátjuk, hová vezet ez az egész.”
A Köztársasági Választási Bizottság hivatalos adatai szerint – 100%-os feldolgozottság mellett – a „Nem adjuk Szerbiát – Aleksandar Vučić” lista 3.686 szavazatot szerzett (49,23%), ezzel 14 mandátumot nyert. A második helyezett az „Egyesültek Kosjerićért” lista lett, 51 szavazattal kevesebbel (3.635), és 13 mandátummal.
A CRTA (Kutatás, Átláthatóság és Felelősség Központ) értékelése szerint a választásokat „különösen tisztességtelen és szabadsághiányos körülmények között” tartották, a választási nap légköre pedig „ostromállapotra” emlékeztetett.
Miloš Vučević „megszállásról” beszélt
Miloš Vučević a Pink Televízióban úgy nyilatkozott: „Amit Kosjerićben és Zaječarban átéltünk, olyan nem történt 1945 óta.”
Elmondása szerint a „blokádot szervezők” – ahogy a kormánypárti nyelv gúnyosan nevezi őket: blokaderi – külföldi motorosokat hoztak, bekerítették a választási irodákat, félrevezették az embereket – és végül vereséget szenvedtek.

Miloš Vučević pártelnök elégedett a Szerb Haladó Párt eredményeivel (Forrás: Screenshot)
„Zaječarban meggyőző vereséget szenvedtek, ami nagy siker volt a mi listánknak. Kosjerićben ötezer blokádolóval megszállták az önkormányzatot, de így is vesztettek.
Ráadásul mindkét településen javítottunk: Kosjerićben, szinte megszállási körülmények között, majdnem 700 szavazattal többet kaptunk. Elégedett vagyok a győzelmeinkkel” – mondta.
A pártelnök az ellenzék belső vitáira is kitért, szerinte „önmagukkal sincsenek tisztában”. Kiemelte: „Több ezer aktivistájuk volt a terepen, mégis vesztettek. Egyetlen jegyzőkönyv sem tartalmazott kifogást a választási napra – tehát minden a törvény szerint zajlott” – legalábbis a radikálisból haladóvá átvedlett Vučević szerint.
