Szerbia
Lövöldözés a szerb parlament előtt, az államfő terrorcselekményről beszélNem világos, hogy a támadó beteg volt-e, de az biztos, hogy nem egészséges
Egy 70 éves férfi fegyveres és gyújtogatási támadást hajtott végre a szerb parlament előtt felállított sátrak ellen, súlyosan megsebesítve egy kétgyermekes családapát. A szerb elnök terrorcselekményről beszélt, az ellenzék ugyanakkor azt állítja, hogy a támadást a hatalom szervezte meg, hogy elterelje a figyelmet a Szerbiát érő kritikákról az Európai Parlamentben. A történtek újabb szintre emelték a politikai feszültséget Szerbiában
Egy hetvenéves férfi állítólag azzal a céllal ment szerdán a szerb parlament épülete előtt felállított fehér sátrakhoz, hogy felgyújtsa azokat, mert idegesíti, hogy hónapok óta ott állnak. Pisztolyt is vitt magával, lőtt is párat, hogy a szétlocsolt benzin meggyulladjon, majd súlyosan megsebesített egy ott „táborozó” kétgyermekes családapát. Vučić szerint terrorcselekmény történt, az ellenzék szerint a hatalom rendezte meg a támadást.
Sűrű füst, lövések, lángoló sátrak
Nem sokkal tíz óra után lövések hallatszottak a szerb parlament előtt felállított sátrak felől. A Ćacilend (ejtsd: tyacilend) nevet viselő táborban azok a hatalmat támogató (kvázi) egyetemisták tartózkodnak március óta, akik „tanulni szeretnének”, és akik táborukat a Pionír parkból kiterjesztették a parlament előtti térre. A lövéseket követően sűrű füst kezdett gomolyogni az egyik sátorból, amely gyorsan ki is gyulladt.
A közzétett felvételeken látszik, ahogy egy férfi egy ballonnal besétál a sátorba, amelyben egyébként nem tartózkodott senki, azt – a gyanúsított elmondása szerint – körbelocsolta benzinnel, majd azzal a céllal, hogy azt meggyújtsa, a nála lévő pisztolyból néhány alkalommal a földbe lőtt.
Miután a zajra egy férfi benézett a sátorba, a gyanúsított, a 70 éves Dragan A., felé is leadott néhány lövést, a férfi a földre esett, majd felpattant, és a lábát húzva elsietett a helyszínről. Ezt követően a sátor kigyulladt, és a tűz átterjedt két másik sátorra is, a rendőrség pedig azonnal letartóztatta az elkövetőt.
A történteket több kamera is rögzítette, a parlamenten lévő biztonsági kamerák, de az ellenzék képviselők asszisztensei is a Szkupstina ablakából, a lángoló sátrakról számos felvétel kering a neten.
Súlyosan sérült egy csaknem hatvanéves férfi
Az egészségügyi miniszter a déli órákban még nem tudta megerősíteni, hogy a Ćacilendben meglőtt személy nincs életveszélyben. Zlatibor Lončar még az államfő sajtótájékoztatója előtt sejtette, hogy a támadásnak politikai indítéka lehetett.
– Most beszéltem a meglőtt férfival, akit meg is próbáltak felgyújtani. Eszméleténél van, de nem mondhatom, hogy nincs életveszélyben, mivel a golyó áthaladt a jobb ágyékán, súlyosan megsértett egy nagyobb ért, és nagy vérömleny alakult ki a testében. Most viszik a műtőbe, a golyó nem jött ki, ki kell operálni, vagyis egy rendkívül összetett műtét vár rá – mondta Lončar az újságíróknak a sürgősségi Központban.
A miniszter hozzátette, hogy a sérült férfi megkérte őt: tolmácsolja a nyilvánosságnak, hogy soha korábban nem látta azt az embert, aki rálőtt.
– Nem ismeri, sosem találkozott vele, és a jelenlévők közül sem ismerte senki – tette hozzá Lončar, majd azzal a feltételezéssel élt, hogy a támadásnak politikai indítékai vannak – monda az egészségügyi miniszter, aki rögtön meg is ideologizálta a történetet.
– Ma azt látjuk, hogy valaki odament azokhoz az emberekhez, akik a véleményüket békésen fejezik ki, akik azt akarják, hogy Szerbia ne legyen blokád alatt, hogy az ország működjön, dolgozzon és haladjon előre – és valaki, aki ezzel nem ért egyet, odament, és rálőtt az egyikükre – mondta Lončar.
A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy ez „az utolsó figyelmeztetés mindannyiuk számára”, és „ilyesminek soha többé nem szabad megtörténnie.
Vučić terrorcselekményről beszélt, és nyugalomra intett
A falusi házak vásárlását támogató szerződések ünnepélyes aláírását kellett otthagynia az államfőnek, szavai szerint azért, mert „terrorcselekmény” történt a parlament épülete előtt. Az államfő szerint régen várható volt, hogy valami történik, a rengeteg gyűlöletkeltés után, amit az ellenzék művel.
Vučić a sajtótájékoztatón elárulta a támadó teljes nevét, sőt, videófelvételeket közölt a letartóztatásról, és az első vallomástételről is, amit egy rendőrnek adott az 1955-ös születésű támadó, aki Belgrádban él.
A szerb államfő többször hangsúlyozta, hogy a férfi szörnyű terrorista cselekményt követett el, elmondta milyen fegyver volt nála, azt is, hogy ki az a kétgyermekes családapa, aki súlyosan megsérült.
Vučić szerint a támadó 1993-ig a belbiztonságnál dolgozott, nagyon jól tudta, hogyan kell viselkednie, amikor letartóztatták, azonnal eldobta a fegyvert, ami szerinte cáfolja azt, amit a gyanúsított később állított, miszerint azért támadta meg a tábort, hogy a rendőrség lelője őt.
A felvételeken hallatszik, ahogy a rendőr ismétli, hogy mit mondott az idős férfi, aki helyeselt, s megismételte, amit a rendőr mondott. Érthetetlen hogy az első vallomástételről készült videófelvételt a rendőrség az az egész ország elé tárta, mielőtt a férfit egyáltalán ügyvédi védelmet kapott volna.

A támadó a Francia utcában vett egy kanna benzint, és elsétált vele a parlamentig, volt ideje, hogy megfontolja a szándékát (Forrás: Google-térkép)
A gyanúsított férfi egyébként a felvételen azt állította, hogy taxival érkezett a belvárosba, a Francia utcában vásárolta a benzint, azzal a céllal, hogy felgyújtsa a fehér sátrakat, mert idegesítette, hogy elfoglalják a városközpontot.
A férfi azt is elmondta, hogy pisztollyal gyújtotta meg benzint, amit a sátorban kiöntött, – nyilván hozzá még nem jutott el a hír, hogy Irinyi János feltalálta a gyufát – majd az őt tetten érő férfi felé lőtt néhányszor. A rendőröknek azt mondta, azért tette mindezt, hogy a rendőrök megölje, ezt többször is hallatszik a felvételen.
Vučić kiemelte, várható volt, hogy ilyesmi történik, hiszen az ellenzék és a blokádolók (a blokadérók) “folyamatosan hergelik az embereket, és erőszakra buzdítanak”.
– Csoda, hogy az elmúlt 11 hónapban nem halt meg senki. Csak a gyűlöletet terjesztik, Valjevóban egy állítólag agyonvert fiúról írtak, majd azt terjesztették, hogy egy egyetemistát megvertek a rendőrök, miközben a rendőrállomás közelében sem járt, a hangágyúról ne is beszéljek. A támadót, és amennyiben voltak segítői a mai akciónak, azokat is legszigorúbban megbüntetjük”, mondta az államfő.
Hozzátette, hogy ugyanakkor arra kéri a blokádellenes polgárokat, és azokat, akik őt támogatják, ne szervezzenek tüntetést, mert a “bosszú nem old meg semmit”.
Végül megjegyezte, hogy Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke egy perccel a mai terrorcselekmény előtt közösségi oldalain éppen erről a területről tett közzé fotót. Biztosan a szép őszi leveleket fotózta – tette hozzá az elnök, azt sejtetve, az ellenzéknek köze lehet a támadás megszervezéséhez.
Az ellenzék kétségei
Az ellenzék a hatalmat gyanúsította meg a támadás megszervezésével, s azt kérdezi, ha valóban terrortámadás történt, miért nem kerítették körbe az egész területet, miért nem ürítették ki a parlament épületét, ahol éppen ülés zajlott. Még a szavazást sem szakították félbe, miközben lángokban álltak a sátrak, és lövöldözés történt a parlament előtt.
Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke az N1-nek azt mondta, azért voltak felvételei az egész eseményről, mert a Ćacilendben sok gyanús személy tartózkodik, az asszisztensek pedig az ablakból szoktak figyelni, hogy azonnal reagáljanak, ha bármi történik. Így történt, hogy a tanácsadója is felvételt készített.
A politikusnő elmondta, hogy azonnal odalépett az elnöklő asztalához, és szünetet kért, mondván, lövéseket hallani, és mindenki veszélyben van. Ennek ellenére semmi nem történt – a szavazás ugyanúgy folytatódott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Szerinte és több ellenzéki képviselő véleménye is ez, a rendőrségnek el kell távolítania a sátortábort, mert biztonsági problémákat vet fel. Jogászok és igazságügyi szakértők szerint problémás az is, hogy az esetről ismét az államfő beszélt, terrorcselekményre utalva, miközben az ügyészség gyilkossági kísérletként kezeli az ügyet.
Amennyiben terrorcselekmény gyanúja áll fenn, érthetetlen, miért nem ürítették ki az egész tábort, és miért nincs legmagasabb fokú készültség, és miért nem került védelem alá a szerb parlament épülete és az elnöki palota.

