Szerbia
Az ellenzék a szavazás megismétlését követeli Zaječarban
Az ellenzék szerint a kormányzat teljes mértékben elcsalta a helyhatósági választásokat Zaječarban, ezért nem hajlandók elfogadni a választások részleges megismétlését, és követelik a vasárnapi voksolás érvénytelenítését, valamint az új választások kiírását minden körzetben, tisztességes és átlátható feltételek mellett
Az ellenzéki „Változás, amiben hiszünk” (Promena u koju verujemo) lista polgármesterjelöltje, Uglješa Đuričković kijelentette: betekintést nyertek a választói névjegyzékbe, és felfedték azokat a módszereket, amelyek révén – állítása szerint – a kormányzat elcsalta az önkormányzati választásokat Zaječarban. Mint mondta, az ellenzék nem hajlandó elfogadni a választások részleges megismétlését, és követeli a teljes voksolás érvénytelenítését, valamint az új választások kiírását minden körzetben, tisztességes és átlátható feltételek mellett.
A teljes választás megismétlését követelik
A zaječari két ellenzéki koalíció képviselői a választási anyagok áttekintése után egységesen közölte: az eddigi szabálytalanságok mértéke olyan súlyos, hogy kizárja a helyhatósági választások részleges megismétlését, nem úgy, mint Kosjerićben, ahol az ellenzék csak egyetlen körzetre fókuszál.
A helyi „Za media” portál szerint az ellenzék az összes – szám szerint 69 – szavazókörben visszaéléseket észlelt.
Előfordult például, hogy olyanok is szavaztak, akiknek csak ideiglenes tartózkodási engedélyük van Zaječarban, vagy éppen nem is élnek ott, sőt halottak nevei is szerepeltek a névjegyzékben. A koalíció szerint ezekkel a visszaélésekkel legalább 1600 szavazatot „lopott el” a kormányzat.
Az ellenzéki jogászok szerdán este (június 11-én) 20 óráig nyújtották be a panaszokat, amelyekre a városi választási bizottságnak 72 órán belül válaszolnia kell.
Ezzel párhuzamosan az ellenzék büntetőfeljelentéseket is előkészített azokkal szemben, akik a kampány és a választási nap során törvénytelenségeket követtek el. Mint mondták, az ügyészségnek hivatalból el kellene járnia a nyilvánosságra hozott információk alapján.
Holtak is szavaztak
Đuričković szerint az ellenzék világos bizonyítékokat talált. Állítása szerint a választási csalás kulcsa az volt, hogy a Szerb Haladó Párthoz (SNS) köthető bizottsági tagok „házról házra járva” szavaztattak, sőt a szavazólapokat maguk töltötték ki az érintettek helyett. A „szavazók” között voltak mozgásképtelen emberek, és olyanok is, akik már elhunytak.
Az ellenzéki jelölt szerint a bizottsági tagok az esetek 90 százalékában maguk írták alá a listákat, ujjlenyomattal látták el, vagy egyáltalán nem volt aláírás”, és az így leadott szavazatokat az szerb elnök listájának javára számolták el.
„Ma megállapítottuk, hogy a választói névjegyzékben olyan személyek is szerepelnek, akik csak ideiglenes lakcímmel rendelkeznek – ami törvényellenes. Nekik nincs állandó lakcímük Zaječarban, tehát nincs joguk a szavazásra. Minden egyes szavazókörben találtunk ilyen eseteket” – mondta az ellenzéki politikus.
A legsúlyosabb visszaélésnek azt nevezte, hogy Milan Stanković, a Szerb Haladó Párt egyik magas beosztású vezetője rendelkezett a teljes választói névjegyzékkel, amelyet később egy szemetes konténerben találtak meg.
Đuričković úgy fogalmazott: „Az Szerb Haladó Párt semmibe vette az emberi méltóságot. A szavazóikat egy kiló cukorral, liszttel, egy üveg olajjal, vagy éppen egy mosógéppel vették meg.” Hozzátette: „15 000 becsületes ember szavazott a változásra, az SNS viszont csak csalással, megfélemlítéssel, külső szavazókkal és halottak nevének felhasználásával jutott 14 000 szavazathoz.”
Miladin Krstić, a „Zaječar megmentéséért egyesültek” (Ujedinjeni za spas Zaječara) koalíció képviselője megerősítette: a választási bizottsághoz hivatalos panaszokat nyújtottak be, és a teljes választás megismétlését követelik.
Ahogy Nenad Dinulović, a zaječari Városi Választási Bizottság elnöke közölte a helyi sajtóval, az ellenzék 78 kifogást nyújtott be a választási anyagok áttekintése után. A választási bizottság tagjai a törvényes 72 órás határidőn belül döntenek a kifogásokról.
Vučić megnyertnek nyilvánította a zaječari választást
Aleksandar Vučić a választások estéjén úgy nyilatkozott, hogy a Szerb Haladó Párt „óriási és meggyőző” sikert aratott Zaječarban, ahol a nép az államot választotta, és azt mondta: „nem adjuk nektek Szerbiát, hogy elpusztítsátok.”
A szerb elnök az Ukrajna–Délkelet-Európa csúcstalálkozón, Odesszában reagált az ellenzéki vádakra. Mint mondta, „nem találtak semmit, csupán egy szavazásra jogosító igazolást egyetlen helyen.”
Vučić szerint „ez teljesen értelmetlen, a városi és köztársasági választási bizottságok válaszolni fognak”. A választási bizottságok viszont – ezt már most borítékoljuk – ellenzéki szempontból minden kétséget kizáróan kedvezőtlen döntést hoznak, ezt követeli meg ugyanis a diktatúrák logikája. Hetvenkét óra múlva minden kiderül.

