Miközben Aleksandar Vučić szerb elnök hálásan számol be Orbán Viktor támogatásáról, a magyar miniszterelnök diplomáciai bravúrral egyensúlyoz Moszkva és Washington között – amit Vučić legfeljebb kívülről...
Miközben a Pásztor István-díj ünnepélyes átadását homály és meghívók nélküli protokoll övezte, a szabadkai városházán Orbán Viktor és Aleksandar Vučić közös elismerésben részesült a szerb–magyar kapcsolatok...
Ahogyan a kínai kézre került pireuszi kikötő esete is mutatja, az Egyesült Államok újra érdeklődéssel fordul a Nyugat-Balkán felé – csak immár más eszközökkel, más hangsúlyokkal....
Szerbia energiaellátásának biztosításához nyújtott magyar támogatás jegyében a Mol decemberben 2,5-szeresére növeli a kőolaj és a kőolajtermékek szállítását a szomszédos országba – jelentette be Szijjártó Péter...
Diplomáciai vihart kavart a boszniai szerb vezetők budapesti látogatása, ahol a hivatalos találkozón a boszniai állami szimbólumokat teljesen mellőzték. Zukan Helez védelmi miniszter válaszul megtiltotta a...
Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági képviselője nyíltan követeli, hogy hozzák nyilvánosságra: ki és milyen indokkal rendelte el a hónapokon át tartó megfigyelését, amely –...
Kisebbségi nap, diplomáciai szócsaták, és egy kis Zoki Bond-féle geopolitikai villanás Budapesten. Zoran Milanović kétnapos látogatása Magyarországon nemcsak a horvát kisebbségről szól – a háttérben súlyos...
Bár korábban mindenféle lehetőségről folytak megbeszélések, az orosz-magyar tárgyalások drasztikus felgyorsulása Orbán Viktor miniszterelnök amerikai látogatása után következett be. Donald Trump biztosítékai, miszerint Magyarország egy évig...
A lehető legrosszabb pillanatban vezették be az Európai Unió új beléptető és regisztrációs rendszerét, az EES-t a magyar-szerb határon: november 11-én, amikor Szerbiában állami ünnep és...
Ünnepélyes keretek között adták át a fiumei Zágrábi Rakpart új konténerterminálját, amely Horvátország tengeri, közúti és vasúti logisztikájának stratégiai központjává léphet elő. A nyitóeseményen részt vett...
Egy nagyszabású rendőrségi akció során több rendőrt is őrizetbe vettek Bosznia-Hercegovinában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kiskorú lányokat – köztük gyermekotthon lakóit – ösztönöztek prostitúcióra a Tuzlai...
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke Minszkben arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin a béke embere, miközben élesen bírálta az Európai Uniót, amely szerinte képtelen a...
Montenegró új államközi megállapodásai lehetővé teszik, hogy magyar és francia vállalatok közbeszerzési eljárás nélkül részt vegyenek stratégiai fejlesztésekben, mint az autópályák, vasútvonalak és egészségügyi létesítmények építése....
A belgrádi Vreme hetilap éles hangvételű publicisztikában bírálta a Pásztor István-díj idei kitüntetettjeit, Orbán Viktort és Aleksandar Vučićot, akiket – mint írja – a demokrácia felszámolásában...
A zágrábi Večernji list elemzése szerint Magyarország Horvátországgal szembeni kritikái nem csupán gazdasági és energetikai érdekeket tükröznek, hanem a mélyebb ideológiai és geopolitikai szembenállásra is rámutatnak....
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő kapte idén a Pásztor István-díjat, amelyet a vajdasági magyar politikus emlékére alapítottak. A döntés nem meglepő, ugyanakkor...
Több tízezer támogató részvételével zajlott csütörtökön a Fidesz „Békemenete” és a budapesti parlament előtti tüntetés az 1956-os forradalom 69. évfordulója alkalmából — az eseményen a résztvevők...
Két magyar állampolgárt tartóztattak le Bosznia-Hercegovinában kémkedés gyanújával, akiknél állítólag sapkába rejtett kamerákat találtak. A letartóztatottak egyike korábban a magyar katonai elhárító szolgálatnál dolgozott, majd később...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar és Ivan Anušić horvát védelmi miniszter találkozója a kölcsönös tisztelet jegyében zajlott, ám a baráti jelző tudatos mellőzése hűen tükrözi a horvát–magyar kapcsolatok...