Szerbia
Szijjártó: nincs Fidesz, nincs fejlesztés VajdaságbanVajdaságban kampányolt Szijjártó Péter, aki szerint az ottani magyarság helyzete nyolc évtizede most a legjobb
Szijjártó Péter vajdasági látogatásán kedden ismét a nemzeti egység és a gazdaságfejlesztés sikereiről beszélt, miközben milliárdos támogatásokkal megvalósult beruházásokat adott át. A hivatalos narratíva szerint minden a vajdasági magyar közösség megerősítését szolgálja – a valóság azonban ennél jóval összetettebb
A magyar emberek pénzéből a magyar nemzetet kell fejleszteni, mondta Szijjártó Péter magyar külgazdaság és külügyminiszter Szabadkán, majd átadott egy projektet, amely egy őshonos szabadkai horvát család tulajdonában van. Ne feltételezzünk visszaélést, vagy rögtön rosszat, hátha minden alkalmazottja magyar nemzetiségű az Avgerinos Kft.-nek.
Szijjártó Péter szerint a vajdasági magyarság helyzete nyolc évtized óta most a legjobb és a magyar kormány eddig közel 89 milliárd forinttal támogatott 16 ezer vajdasági beruházást, amelyek tízezres nagyságrendben teremtettek stabil munkahelyeket. Ennél azonban nyilvánvalóan árnyaltabb a kép.
Szijjártó egyébként a Vajdasági Magyar Szövetség székházában kezdte a vajdasági látogatását, ami mindössze néhány órán át tartott, s amíg a települések között, vagyis Szabadka-Oromhegyes-Magyarkanizsa vonalon mozogtak, teljes útzár volt érvényben a közutakon, hogy a miniszter és kísérete haladni tudjon.
Csődeljárás a bácskossuthfalvai Sila ellen
Szijjártó a közösségi oldalán azt írta az egyik találkozó kapcsán, hogy “négy éve és azóta folyamatosan, most is próbálnak éket verni közénk és elválasztani minket egymástól. Márpedig mi így vagyunk egy nemzet: anyaországi és határon túli magyarok együtt!”
Posztját azzal folytatta, hogy a vajdasági magyarok helyzete most a legjobb az elmúlt nyolcvan év tekintetében, ami két okra vezethető vissza: egyrészt most van a valaha volt legjobb kapcsolat Szerbia és Magyarország között, másrészt pedig a kormány azt csinálja a Vajdaság kapcsán, amit a vajdaságiak kérnek.
Részletezte, hogy a kérés az volt, hogy gazdaságilag erősítsék meg a közösséget, és ez meg is történt, a magyar kormány 16 ezer beruházáshoz adott összesen 89 milliárd forint támogatást a vajdasági vállalkozásoknak, melyek így 183 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre és munkahelyek tízezreit tették betonbiztossá az ott élők számára.
Ezeket a mondatokat több alkalommal meg is ismételte a különböző helyszíneken. Hozzá kell tenni, hogy ebben nyilvánvalóan van igazság, de abban is, hogy több Prosperitati Alapítvány által milliókkal támogatott vállalkozás ment tönkre, legutóbb a bácskossuthfalvai Sila gyár ellen indult csődeljárás, miközben 1,2 millió euró támogatást kapott korábban.
Az sem elhanyagolható, hogy nagyon sok támogatott vállalkozásnál nem magyarok – jobb esetben szerbek, rosszabb esetben keletről érkező bevándorlók dolgoznak. Szijjártó hozzátette, ők készen állnak a VMSZ által kidolgozott második terület- és gazdaságfejlesztési stratégiának a végrehajtására.
Az Avgerinos és a Bata-transz fejlesztései
A szabadkai vállalat, ami csonthéjas és szárított gyümölcsök feldolgozási kapacitását bővíti, 307 millió forintos magyar kormányzati támogatást kapott. A vállalat tulajdonosa és Szijjártó angolul beszélgettek egymással, a vállalat ugyanis egy horvát család tulajdona.
A miniszter leszögezte, “csak nemzeti szuverén kormány képes támogatni a vajdasági gazdaságfejlesztést, amely nemet mond Brüsszelnek, biztosítja Magyarország kimaradását a háborúból, és megakadályozza, hogy a magyar emberek pénzét más célokra fordítsák.”
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor Bálint szerint a Gazdaságfejlesztési Stratégiának rengeteg mérhető eredménye van, több mint 16 ezer sikeres pályázó, közel 70 ezer vajdasági magyar ember, aki közvetlen haszonélvezője volt ennek az elmúlt 10 esztendőnek.
Az Avgerinos Kft. esetében egy 1,7 millió eurós beruházásról van szó, amely esetében 775 ezer eurónyi támogatást nyújtott Magyarország kormánya.

Szijjártó Péter már nem csak repülővel járja a világot, a Bata-transz jóvoltából egy-két percre átszállt kamionra? (Forrás: Facebook, Szijjártó Péter)
Az oromhegyesi Bata Kft. szolgáltatóipari fejlesztése egy szervízközpont megnyitását jelentette Oromhegyesen és Törökbecsén. A Bata Trans beruházása 800 millió forint, ebből a magyar állam 320 millió forintos támogatást nyújtott.
Háborúból és riogatásból jutott bőven
“Brüsszel azt akarja, hogy a magyar emberek pénzét vigyék el Ukrajnába, márpedig, ha ez történne, akkor nem lenne pénz gazdaságfejlesztésre sem az anyaországban, sem a határon túl. Mi ezt nem engedjük, a magyar emberek pénzéből a magyar nemzetet kell fejleszteni, nem pedig a korrupt ukrán államot működtetni!” – írta Szijjártó, majd a nap folyamán több alkalommal is hangsúlyozta, ha a háborúpártiak kezébe kerüla hatalom, mindennek vége.
Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke a magyarkanizsai lakossági fórumon a migrációs válságra emlékeztetett, s azt mondta, a vajdaságiak érezték leginkább a saját bőrükön azokat a folyamatokat 2015 és 2023 között, amelyek “a történelmünkből kizárólag a tatárjáráshoz és a törökdúláshoz voltak hasonlíthatóak.”

Egyértelműem a világbéke mellett kötelezte el magát ez a két férfi Magyarkanizsán (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
“Itt Magyarkanizsán, a településen és a községhez tartozó települések szinte mindegyikén, elsősorban Martonoson és még inkább Horgoson, napi szinten érezték a bőrükön a lakosok azt, hogy mit jelent az, amikor az illegális migránsok, vagy az illegális migránsnak álcázott terroristák szabadon garázdálkodhatnak” – fogalmazott a VMSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy abban az időszakban pártja volt az egyetlen szerbiai politikai párt, amely a parlamentben ki merte mondani, hogy a szerbiai kormánynak a szerb állampolgárok vagyoni, személyi és anyagi biztonsága kell, hogy legyen az elsődleges, nem pedig az illegális migránsok simogatása.
„Amin viszont a vajdaságiak keresztülmentek, a Magyarországon élők nem érezték, ők mentesültek ezektől a tapasztalatoktól.”

Pásztor minden megnyilvánulása alkalmával erősen fényezte Orbánt
“Ennek nagyon egyszerű oka volt, mégpedig az, hogy Orbán Viktornak hívták akkor is a miniszterelnököt, aki megvédte Magyarország lakosságát az illegális migránsoknak a garázdálkodásától – mondta Pásztor Bálint, aki szerint Európának is érdeke az, hogy Orbán Viktor legyen Magyarország miniszterelnöke, hogy Fidesz-KDNP-s kormánya legyen Magyarországnak, mert a klasszikus, tradicionális, hagyományos európai értékekért Európában kizárólag Magyarország kormánya küzd.”
„Nulla kilométeres kalandorok”
Szijjártó kitért arra, hogy szerinte a világban olyan nemzetközi környezetben élünk, amikor a nulla kilométeres kalandorok tönkre tehetnek mindent, s szerinte olyan vezetőre van szükség, aki megfelelő tapasztalattal, megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, és tudja navigálni az ország hajóját ezeken a háborgó tengereken.
“Arra kérem önöket nagy tisztelettel, hogy vegyenek részt a parlamenti választáson, ne engedjenek azoknak a hangoknak, amelyek próbálják önöket erről lebeszélni, vagy próbálják elvitatni az önök erre vonatkozó jogát. Arra kérem önöket, hogy szavazzanak bizalmat továbbra is a szuverén nemzeti kormánynak”, mondta Szijjártó, aki ismét azt is hangsúlyozta, hogy ők teljes vállszélességgel támogatják Szerbiát az európai úton, szerintük Szerbiának már régen az EU-tagok között lenne a helye, és ezért harcolnak is.
Az nem teljesen világos, hogy minek, ha egyébként a magyar kormány és a szerb hatalom is folyamatos konfliktusba keveredik az EU-val, Brüsszel pedig mindkét kormány esetében szitokszóvá avanzsált.
