A horvát kormány a Vihar hadművelet 30. évfordulóján a nemzeti büszkeséget és az összetartozás fontosságát hangsúlyozta, míg civil szervezetek – többek közt a Documenta – békés...
Ivo Sanader, Horvátország egykori miniszterelnöke és a HDZ korábbi vezetője 11 év börtön után feltételesen szabadlábra került, ám az ellene hozott jogerős ítéletekben megállapított vagyonelkobzás nyomán...
A zágrábi díszszemle a horvát nemzeti büszkeség és háborús múlt látványos ünnepe volt, ahol veteránok és kadétok együtt idézték meg a haza védelmének emlékét. A sereg...
Horvátország holnap katonai parádéval ünnepli a Vihar hadművelet 30. évfordulóját, miközben a gazdasági mutatók is ünneplésre adnak okot. Az INA, a Đuro Đaković és a Končar...
A szerb külügyminisztérium figyelmeztette állampolgárait, hogy augusztus 1-e és 10-e között ne utazzanak Horvátországba, és kerüljék a nyilvános rendezvényeket, mivel ebben az időszakban zajlanak az „Oluja”...
Az airsoft egyre népszerűbb katonai szerepjáték, melyben főként fiatal férfiak (néhány női résztvevővel) szimulálnak harci helyzeteket élethű replikafegyverekkel és valódi felszerelésekkel. A játék a hidegháborúból megmaradt...
A horvát Hazafias Mozgalom új plakátkampánya a nyelvhasználat és a nemzeti identitás kérdését helyezte reflektorfénybe. A horvát, tagalog és nepáli nyelvű óriásplakátok a külföldi munkavállalók integrációjára...
Bár az elmúlt hetekben sem volt teljesen stabil az időjárás Horvátország egyes részein, a hétvégén egy kifejezetten markáns időjárás-változásra számíthatunk, amely helyenként intenzív csapadékot és erős...
Várdaróc kis falu, nagy stadionnal – ez lett a legújabb botránykő a magyar médiában. Pedig csak egy futballakadémiáról, némi jó szándékról, és talán egy kis szerencséről...
Horvátország külpolitikája harminc év után is inkább próbálkozás, mint sikertörténet – a hőskor lelkesedését mára felváltotta a belpolitikai alkudozás és a kádermutyi. A diplomácia „elevickél”, miközben...
Jelenleg szigorú ellenőrző intézkedések vannak érvényben a helyszínen: tilos az állatállomány mozgatása, a vágás, a fűnyírás és a hús értékesítése, amíg fennáll a betegség terjedésének kockázata
Felvonulással ünnepli Horvátország a Vihar hadművelet 30. évfordulóját, de a hadsereg helyzete korántsem fényes – figyelmeztetett Zoran Milanović köztársasági elnök. Mindeközben a horvát haditengerészet évek óta...
Folytatódik a feszültség a MOL és a horvát JANAF között: a magyar olajcég szerint a horvát vezetékrendszer nem tudja garantálni a térség biztonságos ellátását, míg a...
A bolgár elnök arról is beszélt, hogy Szófia három éve vár arra, hogy Szkopje "egyetlen feltételt fogadjon el", ez pedig a bolgár kisebbség felvétele Észak-Macedónia alkotmányába
A srebrenicai népirtás 30-dik évfordulójáról zajlott megemlékezések keretében a potočari emlékkomplexumban még hét áldozat földi maradványait helyezték örök nyugalomra.
A horvát usztasa mozgalom kialakulása és történelmi szerepe, a két világháború közötti radikalizálódástól kezdve a háborús bűnökön át a mai politikai és társadalmi vitákig. Miközben a...
A horvátok felettébb büszkék arra, hogy horvátok, szeretik a hazájukat és szeretnek horvátok lenni. Thompson pontosan erre játszik rá, megerősítve a nemzeti pátoszt a szabadságért vívott...
A futballfinanszírozáson keresztül a magyar kormány egyfajta "soft power" eszközt alkalmaz: kulturális és politikai kötődést épít a határon túli magyar közösségekkel. Orbán Viktor a labdarúgást a...
Horvátországban kifejezetten jó élni. A mindensz@rizmust terjesztő médiák által festett képpel éles ellentétben áll, hogy a megkérdezett horvát állampolgárok több mint kétharmada (67,6 százalék) elégedett vagy...