Connect with us

Balkán

Robotok, robotok, világít az orrotok – robotika a Balkánon
Az én robotomat – attól függően, hogy kisfiú lesz-e, vagy kislány – Janikának vagy Mariskának fogják hívni

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Miközben Szerbiában már idén robotok ezreit gyártanák, és a Nagyfőnök vízióiban humanoid hadseregek masíroznak a dísztribün előtt, addig Horvátországban csendben, minden felhajtás nélkül szoftvert írnak a megvásárolt robotokra. Az egyik oldalon grandiózus ígéretek és Terminátor-álmok, a másikon józan digitális számvetés: a Balkánon ugyanazt a jövőt nézik, csak egészen más szemüvegen át

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Csak a fiúrobotoknak világít majd az orruk, úgy hogy a képen Janit láthatjuk
Csak a fiúrobotoknak világít majd az orruk, úgy hogy a képen Janikát láthatjuk (A képet egy robot készítette)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A mostani véletlen egybeesés lehetővé tette, hogy ismét betekintsünk kissé a tudomány és technika világába.

Először Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök vágtatott be az arénába, amikor hétfőn találkozott a kínai Agibot cég képviselőivel, amelynek termékei a robot-kutyák és emberszabású robotok alkalmi cirkuszi mutatványokkal bűvölték el az El Jefe Grande-t.


Vučić, akinek nyilatkozatai előtt nem árt megerősíteni a firmamentumot, lévén félő, hogy a mennyezet leszakad, azonnal belelendült, és arról vizionált, hogy még az idén Szerbiában „robotok ezreit“ gyártják, amivel Szerbia egycsapásra a technológiailag a legfejlettebb európai állammá lép elő. Szerinte ugyanis Európában senki sem gyárt robotot.

Ez körülbelül olyan ólomsúlyú pimaszság/hülyeség, mint amikor valaki azt állítaná, hogy Európában nem gyártanak fagylaltot, de mindegy, Vučićnál ez is belefér.

A robotok is a Nagyfőnököt magasztalják

Miután a kis huncut tudja, mire kapja fel mindenki a fejét – közel és távol -, mintegy mellékesen megemlítette, hogy miután Szerbia lehet az első ország Európában, amely tömegesen gyárt ilyen robotokat, ebből kifolyólag a következő katonai díszfelvonuláson felvonuláson „több ezer robotot” mutathat be.

Azaz, szerinte a Szerbiában gyártott robotoknak katonai alkalmazásuk is lesz.

Attól függetlenül, hogy felszólalása elején még némileg visszatartotta magát, és feltételes módban beszélt az esetleges kínai beruházásról, később már elszaladt vele a szekér, mert olyasmiről vizionált, hogy 2026 és 2030 között összesen 50 gyárat hoznak létre, ahol emberek és robotok együtt dolgoznak.

A tapasztalatok szerint Vučić Terminátor-gyárai, illetve seregei valahol a Holdban vannak, akárcsak a nemrégiben belengetett repülő taxi, azaz ezek valószínűsége valahol a nullához közelít.

Mindeközben Horvátországban

Andrej Plenković miniszterelnök pénteken a Digitális Átalakulás Nemzeti Tanácsának ülését vezette a Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban, ám az ülés előtt nem egy, de két horvát fejlesztésű emberszabású (humanoid) robot fogadta.

Az első Runovićból, egy Imotski közeli faluból származik, a Mario Ljubičić által kifejlesztett RINNO, míg a második a Vandri robotics szlovén/horvát vállalkozás által kifejleszett Tonka.

Plenx kiválóan szórakozott a robotokkal

Plenx kiválóan szórakozott a robotokkal, amit a mellékélt video is bizonyít, de aztán megkomolyodott megállapította, hogy Horvátország előrelépést ért el a digitális átalakulás terén.

Véleménye szerint szinte minden paraméter azt mutatja, hogy eléri az EU átlagát vagy annál is magasabb szintet – emelte ki pénteken a Digitális Átalakulás Nemzeti Tanácsának harmadik ülésén.

A horvát miniszterelnök vezetett összeröffenésen egyben bejelentette a Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Nemzeti Terv (MI) elfogadását 2032-es határidővel.

A horvát elképzelés

A szerbiai mega (megalomániás?) tervekkel ellentétben a horvátok a szoftveres fejlesztésekben érdekeltek. A hardvert – robotokat – megveszik a kínaiaktól, akikkel úgy sem kelhet versenyre senki, mivel már egy ideje komplett gyártási/ellátási láncot alakítottak ki, és mindent országon belül tudnak megvalósítani, teljesen önállóan.

Viszont amivel esetleg kereshetnének némi pénzt, az a meglévő robotok képességeinek fejlesztése, úgy a mesterséges intelligencia, mind a szoftveres megoldások alkalmazásával. Ezen a téren a pálya még nyitott, mert az emberszabású (humanoid) robotok csak első lépéseiket teszik a világban.

Nem sci-fi, nem a jövő zenéje

A robotok bevonulása mindennapi életünkbe tulajdonképpen már megkezdődött, csak ezt még nem vettük észre. Jelenleg úgy tűnik, hogy egy öt éves időszakban jócskán elterjednek, de nemcsak az iparban kiváltva a hiányzó munkaerőt, hanem az öregedő lakosság istápolóiként is, ugyanakkor megjelennek a vendéglátó iparban, szállodákban, kórházakban, stb. Meg persze katonai célú fejlesztések formájában is.

Hogy milyen és mekkora válság lesz a munkaerőpiacon az még majd kiderül. Mindenesetre, mielőtt még azzal vádolnának, hogy elragadtatom magam, mint a szerb elnök, szavaimat azzal a hírrel támasztom alá, amely szerint a közelmúltban az Airbus megvásárolta Kínában emberszabású robotjainak első csoportját, amelyek az Airbus üzemeiben dolgoznak majd.

Airbus: A nap 24 órájában, a hét minden napján dolgozni képes humanoid robotok érkeznek a gyárakba

Airbus: A nap 24 órájában, a hét minden napján dolgozni képes humanoid robotok érkeznek a gyárakba (Forrás: La Dépêche)

A Mennyei Birodalomból szállingózó hírek szerint, a sorozatgyártásnak köszönhetően egyre olcsóbban lehet robotot venni. Ha nagyon fogadnom kellen, arra fogadnék, hogy rövidesen a háztartási robot olyan megszokott látvány lesz, mint a mosógép, vagy a mikró. Az enyémet – attól függően, hogy kisfiú lesz-e, vagy kislány – Janikának vagy Mariskának fogják hívni.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Milorad Dodik és Dragan Čović hétfői találkozójukon Banja Lukában megerősítették, hogy rendszeres és nyílt párbeszédet folytatnak, és hogy továbbra is együtt kívánnak működni
Bosznia20 óra telt el azóta

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában
Az egymással szövetkező Dodik és Čović a nagyköveti posztoktól a titkosszolgálatokig átbútorozná a hatalmat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap