Connect with us

Horvátország

Zoki Bond másnak ásott vermet, de maga esett bele
Milanović kormányzása idején a katonai csoportok étkeztetéséből a levest és a salátát is törölték

Egy megásott verbális csapda, némi politikai búvópatak, és sok-sok kérdés a horvát nemzeti büszkeség és a francia haditechnika határán: Milanović elnök ismét ásót ragadott, hogy csapdát ásson. A Rafale-vásárlás ügyében elindított áskálódás végül visszacsapott: nemcsak a védelmi minisztériumtól, hanem a miniszterelnöktől is kapott egy-egy kommunikációs taslit

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az első tasli a védelmi minisztériumból érkezett, a másodikat a miniszterelnök adta Zoki Bondnak
Az első tasli a védelmi minisztériumból érkezett, a másodikat a miniszterelnök adta Őzokiságának
Cikk meghallgatása

Mai történetünk kissé olyan, mint a karsztvidéki búvópatak, mely helyenként eltűnik, hogy máshol törjön elő a föld alól. Minden azzal kezdődött, hogy 2024 augusztusában aláírták Franciaország és Szerbia között a szerződést a Rafale vadászbombázók eladásáról.

Mint annakidején megírtuk, ez nem váltotta ki a horvátok osztatlan lelkesedését, sőt mondhatni azt is, hogy megorroltak némiképpen „stratégiai szöveségesükre”. Azóta a téma kósza újságcikkekben, parlamenti civakodások formájában kerül ismét napvilágra, de csak ideig óráig. Azután ismét eltűnik és XY tangabugyija, buja torzója felé terelődik a figyelem.


Zoki Bond, a kubikos

Azután, a múlt pénteken Benjamin Haddad francia európaügyi megbízott miniszter horvátországi látogatása előtt interjút adott a Večernji listnek, amelyben elmagyarázta, hogy „Franciaország, Horvátország és más európai uniós, valamint NATO-partnerek stratégiai érdeket osztanak abban, hogy fokozatos megszabadítsák a régiót, különösen Szerbiát az Oroszországtól való függőségtől, és erősítsék kapcsolatait a nyugati országokkal.

Benjamin Haddad horvátországi látogatása során találkozott az Infobip csapatával is, a céget az európai digitális technológia egyik meghatározó szereplőjének számító unikornis cégnek nevezett. Erről maga számot be az X-platformon

Benjamin Haddad horvátországi látogatása során találkozott az Infobip csapatával, amelyet az európai digitális technológia egyik meghatározó szereplőjének számító unikornis cégnek nevezett. Erről maga számot be az X-platformon

Horvátországnak hasznos szerepe van ebben a kontextusban, például alternatív olaj- és gázellátási útvonalakat biztosítva szomszédainak, köztük Szerbiának. A védelmi felszerelések beszerzése Franciaországból vagy más nyugati országokból, például az Egyesült Államokból a nem NATO-tag országok számára ugyanezt a logikát követi.”

Zoránunk itt vette elő az ásót, csákányt és veselkedett neki buzgón a veremásásnak. A csapdát egyértelműen régi ellenségének, Plenković miniszterelnöknek szánta, de a továbbiakban minden úgy történt ahogy a rajzfilmben szokott: Plenković azt mondta, hogy bi-bipp, és elrohant, míg Zoki Bond szétkenődött a kanyon alján.

Ugyanis, a milanovići konstrukció úgy hangzott, hogy végre a francia fél elmondta, miért adott el vadi új Rafale-okat a szerbeknek, amíg a horvátokra levetett, használt cuccot tukmált rá. Milanović szerint a franciák, illetve a Nyugat a horvát érdekek kárára igyekszik Szerbiát a Nyugathoz vonzani, s eközben Horvátország szerepe a hasznos idióta szerepére korlátozódik.

A Rafale-üzlet során Horvátország naivnak és ostobának bizonyult – ugyanis így lehet a legjobban körülírni azt a horvát szlenget, amit a köztársasági elnök használt, ti. „ispali smo papci”. Ez egyszerűen lefordíthatatlan, mert a „papak” az szó szerint „patást” jelent, de átvitt értelemben valahol a „gyökér” és az „ökör” között áll. Ha már ennyire belemásztunk, Zoki Bond magyarul olyasmit mondhatott, hogy „gyökörnek estünk ki”.

Akárhogy is, a verbális verem a következőképpen formálódott:

„Mindenesetre Horvátországot nem kellett volna „hasznos idióta szerepbe” redukálni, hogy Szerbiát a nyugatra vonzza – egy olyan szerepre, amelyet Franciaország Horvátországnak szánt, és amelyet a horvát kormány is nyilvánvalóan elfogadott! A kulcskérdés az, hogyan jött ez létre:

1. Ha a horvát kormány nem tudott vagy nem kérdezett volna a jövőbeli francia tervekről a Rafale-val kapcsolatban, nyilvánvalóan amatőr és felelőtlen módon cselekedett.

2. Ha a horvát kormány tudta, hogy a franciák fejlettebb repülőgép-modellt adnak el Szerbiának, akkor engedelmességgel cselekedett, ami a horvát nemzeti és biztonsági érdekek kárára szolgált.

A horvát kormány 18 francia CAESAR MK2 önjáró tarackot szerez be

A horvát kormány 18 francia CAESAR MK2 önjáró tarackot szerez be

Ezért megkérdezem a miniszterelnököt – tudja-e egyáltalán, mit adtak el valójában Szerbiának, és ha igen, mit tesz ez ellen?

Mivel a horvát kormány 18 francia CAESAR MK2 önjáró tarack beszerzésével is megbízta, felmerül a kérdés, hogy Andrej Plenković miniszterelnök kérte-e Franciaországot, mint Horvátország „stratégiai partnerét”, hogy ne adja el ugyanazokat vagy még fejlettebb tarackokat a szomszédságban lévő nem NATO-tagországoknak?” – fogalmazott a horvát köztársasági elnök közleményében.

Bi-bipp és puff

Az első tasli a védelmi minisztériumból érkezett. Anušićék kínos pedantériával elmagyarázták, hogy Milanović megfeledkezett néhány apróságról.

Első helyen mindeképpen az áll, hogy Horvátországnak sürgősen szüksége volt repülőgépekre, mert a horvát légierő MIG-21-eseinek élettartama végérvényesen lejárt, nemkülönben azért is, mert a Milanović-kormány idején történő ukrajnai felújításból rosszabb állapotban kerültek vissza, mint addig voltak.

Szemben a szerb Rafale-okkal, amelyek majd valahol a 30-as években érkeznek meg, ha megérkeznek egyáltalán, a horvát gépek csatasorba álltak és átvették a horvát légtér ellenőrzését a szövetséges magyar és olasz gépektől.

Továbbá a Rafale-ok az F4-es szabványra való átalakítása a szerződött csomag része volt és jobbára szoftveres jellegű. A szerb Rafale-ok lényegében ugyanazok a csupasz gépek, mint az egyiptomiak, számos olyan képesség hiányzik belőlük, amelyek csak Franciaország és a NATO-szövetségesek számára vannak fenntartva, többek között ide tartozik a fokozott lopakodó képesség is.

Ám ha már a témánál tartunk, a védelmi miniszter emlékeztette a hadsereg sorsát szívén viselő Milanović „főparancsnokot“, hogy éppen az ő kormányzása idején történt a horvát hadsereg legnagyobb leépítése.

„Milanović megbízatási ideje alatt a védelmi minisztérium költségvetését akár 17 százalékkal csökkentették – 641 millió euróról, 534 millió euróra ami máig is a legalacsonyabb szintnek számít. Ezzel szemben, ennek a kormánynak köszönhetően a védelmi költségvetés egymilliárd és 571 millió eurót tesz ki“ – áll a védelmi minisztérium közleményében.

Ehhez hozzátették még azt is, hogy Zoran Milanović kormánya leginkább a horvát fegyveres erők anyagi jogainak brutális csökkentéséről emlékezetes – olyannyira, hogy bizonyos katonai csoportok étkeztetéséből a levest és a salátát is törölték.“

Nem a fal, Plenki adta a másikat

A másik pofont a miniszterelnök adta, amennyiben elmagyarázta, hogy „igazán ügyesnek kellett lenni a repülőgép vásárlással, mert nagyon ügyelniük kellett arra, hogy ne kerüljünk olyan költségvetési hiányba, amely de facto megkérdőjelezte volna az eurózóna tagságot.“

A kormányfő hozzáfűzte, hogy „Milanović tézise, amit felvet, megkésett és teljesen irreális. Elvileg ez csak kavarás, mert semmit sem változtat. Csak összezavarja a horvát politikai és médiatérben a véleményeket arról, hogy valami „paták” vagyunk-e, vagy valami történik a hátunk mögött.

„Azt válaszolnám, hogy ő volt az, aki négy évig volt miniszterelnök, és semmit sem tett a horvát légierőért, kivéve a MiG-ek sikertelen felújítását” – mondta Plenković.

Egyúttal a miniszterelnök azt is hozzáfűzte, hogy egyfajta írigységet érez a köztársasági elnök szavai mögött munkálni:

„Ezért ismételten a kormány vagy a minisztérium hibáit igyekszik feltárni, teljesen alaptalanul. Véleményem szerint akkor nem védenénk a nemzeti érdekeket, ha mi, akárcsak mások előttünk, úgy döntöttünk volna, hogy semmit sem teszünk e téren.“ – mondta Plenković.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap