Dr. Đuro Macut orvosi végzettségét és szakterületi képzettségét endokrinológusként szerezte meg, ám az évek során nemcsak klinikai tapasztalatával, hanem tudományos munkásságával is nemzetközi hírnevet szerzett
Karácsony Gergely szerint a magyar és szerb kormány együttműködésének ellensúlyozására a demokratikus erőknek is szövetségre kell lépniük a térségben. Karácsony úgy vélte, hogy a diákok bátor...
Közben a belgrádi egyetemek blokádját fenntartó hallgatók megfogalmazták ötödik követelésüket is. Ebben részletes nyomozást kérnek az illetékes hatóságoktól annak kiderítésére, hogy a március 15-i belgrádi tüntetésen...
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke újabb megosztó javaslattal állt elő: a Szerb Köztársaság csatlakozna Szerbia és Magyarország katonai szövetségéhez – annak ellenére, hogy a...
Akárhogyan is van, Thompsont a horvátok szeretik, kivétel nélkül teltházas koncertjein nemritkán ötvenezer látogató is összecsődül, - most ez ötszázezer lesz - és elragadtatással üvölti a...
A betegség jellemző tünetei közé tartozik a láz, a tejtermelés csökkenése vagy megszűnése, fokozott nyálzás, sántaság, valamint hólyagok és fekélyek megjelenése a száj- és orrnyálkahártyán, a...
Szerb szakértők szerint a döntés geopolitikai töltetű – Szerbia Kína és Oroszország irányába történő külgazdasági nyitása az elmúlt években fokozott amerikai figyelmet váltott ki
Pásztor elmondta: nem látják akadályát új kormány alakításának, hiszen egyértelmű többség van a parlamentben, de hozzátette, hogy egy esetleges választásoktól sem zárkóznak el, bár nem tartják...
Dodik különösen kiemelte Vlagyimir Putyin szerepét, akit szerinte méltán tekintenek történelmi és világszintű vezetőnek, ugyanakkor arról nem beszélt, hogy találkozik-e vele
2025. április 1-jétől minden 18 év alatti gyermek és fiatal díjmentesen használhatja a város teljes tömegközlekedési hálózatát, beleértve a villamosokat, autóbuszokat és a város jelképévé vált...
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke megállapította, hogy a bíróságokat azok használják fel eszközként, akik félnek a demokráciától, mert nem tudják legyőzni az ellenfeleiket "tisztességes választásokon"
The Croats have formed an alliance with the Albanians, the Kosovar 'skipetars' (Kosovar Albanians) – creating an openly anti-Serbian coalition. We, on the other hand, are...
A horvátok szövetségre léptek az albánokkal, a koszovói 'szkipetárokkal' (koszovói albánok) – és egy nyíltan szerbellenes szövetséget hoztak létre. Mi viszont védelmi szövetséget kötünk a testvéri...
Szemtanúk szerint a támadó először egy konzervdobozt hajított a tömeg felé, majd egy konyhakéssel rontott a dékánra. A védekezni próbáló Jovanović asszony a kezével próbálta elhárítani...
Miután ez szinte évtizedek óta megszokott jelenség - Šešelj már a szerb folklór része - az ottani média nem is igen regisztrálja az ilyen kijelentéseket. Tudjuk...
A következő 30 nap kulcsfontosságú lesz: vagy sikerül diplomáciai úton megoldani a válságot, vagy Szerbiának komoly gazdasági lépéseket kell tennie a NIS jövője érdekében – kérdés...
2025. március 27-én, 84 éves korában elhunyt Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő, műfordító, a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő alakja, a magyar irodalom korszakos jelentőségű alkotója –...
Dodik technikailag továbbra is utazhat olyan országokba, mint Szerbia, Magyarország vagy Izrael. Hogy ott őrizetbe veszik-e, az kizárólag az adott állam rendvédelmi szerveinek döntésétől függ. Amennyiben...
Összességében a „Jadar” projekt jövője még nem dőlt el – az Európai Bizottság döntése a harmadik országok projektjeinek listájáról még várat magára