Szerbia
Ismét fegyveres leszámolás a Palics közeli erdőkben
A szabadkai régióban ismét nő a feszültség az illegális migráció miatt, miután két migráns holttestét találták meg a Palics melletti erdőben – a helyiek szerint lőtt és szúrt sérülésekkel
Újabb aggodalomra ad okot az illegális migráció és az ahhoz köthető erőszak a szabadkai régióban, miután két migráns holttestét találták meg a Palics melletti erdőkben. Erről számolt be a kormányközeli belgrádi Politika.
A helyiek szerint az áldozatok testén lőtt sebeket és késszúrásokat fedeztek fel, a hatóságok embercsempész-bandák közötti konfliktusra gyanakodnak.
Az egyik holttestre két héttel ezelőtt bukkantak egy vendéglőhöz vezető út mentén. Szemtanúk szerint a testen négy-öt lőtt sérülés és több késszúrás nyoma volt látható.
Egy nappal később újabb holttestet találtak – ezúttal mélyen az erdő sűrűjében, ahol a földi maradványokat levelekkel takarták le, mintha rejtegetni próbálták volna a holttestet.
Megismétlődik 2022?
A helyiek állítása szerint a migránsok újra tömegesen vannak jelen a környéken, bár most mélyebben húzódnak meg az erdőben.
Kapcsolódó cikk
„Nem jönnek ki a szokásos ösvényekre, inkább nyúlcsapásokon közlekednek. Kombikkal és taxikkal hozzák őket, szabadkai és zombori rendszámiakkal,” – mondta egy férfi, akinek a hétvégi háza a Palics melletti erdőben van.
Többen arról számoltak be, hogy sátrakat, hátrahagyott táborhelyeket, sőt földbe ásott „fedezékeket” – földalatti rejtekhelyeket – is találtak, amelyeket a drónos megfigyelés elől is el tudtak rejteni.
Egy szemtanú elmondása szerint egy helyi gazdaság segédmunkását korábban migránsok támadták meg: késsel fenyegették és bottal ütlegelték.
A környéken élők egyre nagyobb félelemben élnek, és úgy érzik, az állapotok visszatértek a 2022-es helyzethez, amikor több erőszakos incidens történt.
A Globális Kezdeményezés (Global Initiative, GI) jelentése szerint, amely az embercsempészet témájával foglalkozik, naponta legalább 150 migráns lépi át illegálisan a határt Szerbia irányába.
Isztambul fő csomópontként szolgál, ahonnan a migránsok elindulnak a Nyugat-Balkán térsége felé.
A kutatás azt is feltárta, milyen összegeket fizetnek a migránsok az embercsempészeknek, hogy eljussanak a nyugati országokba.
A több országon átívelő útvonalak esetében: Törökországból Bulgárián és Szerbián keresztül körülbelül 3,5 ezer eurót, Görögországon, Észak-Macedónián és Szerbián át pedig ezer eurót.
Egy „all inclusive” kirándulás Szíriából Németországba 12,6 ezer euró, miközben az egyedi határátlépések esetén az árak alacsonyabbak: Montenegróból Bosznia-Hercegovinába kb. 300 euró, Szerbiából Boszniába pedig közel 250 euró.
Hivatalos rendőrségi közlemény
A szerb belügyminisztérium kommunikációs osztálya megerősítette, hogy két migráns holttestét találták meg a szabadkai erdőben. A helyszínelést a Szabadkai Főügyészség végezte, és elrendelte az igazságügyi boncolást.
A rendőrség közlése szerint minden hatáskörükbe tartozó intézkedést megtesznek az ügyek kivizsgálása érdekében.
A hatóságok szerint a két haláleset hátterében vélhetően az embercsempész-csoportok közötti erőszak áll.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a régióban jelenlévő migránsok gyakran keverednek konfliktusba a határ illegális átlépésének megszervezése során.
Statisztikák és eljárások
A Szabadkai Rendőrkapitányság adatai szerint 2024 első négy hónapjában 40 migránst fogtak el a magyar határ mentén történő illegális határátlépési kísérlet közben.
Ugyanebben az időszakban 365 személy ellen született kiutasítási határozat, őket befogadó központokba szállították. További tíz személy ellen büntetőeljárás indult embercsempészet és határsértés gyanúja miatt.
A migránsokat a szabadkai rendőrség a regionális határrendészeti központtal, a menekültügyi hivatallal és a helyi önkormányzattal együttműködve a törvényeknek megfelelően befogadó központokba irányítja.
Növekvő nyomás a magyar határon
A magyar rendőrség hivatalos honlapján hetente közlik az illegális határátlépések adatait. Az elmúlt hetekben heti 200–400 ilyen esetet regisztráltak.
A múlt héten több mint 200 személyt akadályoztak meg a határ illegális átlépésében, közülük tizenegyet eljárás alá vontak.
A legtöbb eset január végén és március elején történt, amikor több mint 500 embert fogtak el vagy fordítottak vissza a magyar határkerítésnél.
A Palics melletti erdős területeken kialakult helyzet, az embercsempészet és az illegális migráció ismét biztonsági kockázatot okoz, nemcsak a migránsok, hanem a helyi lakosság számára is.
