Connect with us

Magyarország

Elhunyt Pásztor István

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Pásztor István
Cikk meghallgatása

Rövid, súlyos betegség után hatvanhét éves korában elhunyt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi parlament elnöke. Halálhírét fia, Pásztor Bálint jelentette be a Facebookon.

Nyugodjon békében!



Pásztor István több mint 16 éven át, 2007-től mostanáig vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot. Legutóbb idén májusban választották meg ismét pártelnöknek. Szabadkai városi képviselő, belgrádi parlamenti képviselő, valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke is volt.

Tavalyelőtt a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki, egy évvel később pedig a szerb köztársasági elnök a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát adományozta a VMSZ elnökének.

Pásztor István 1956-ban született Törökkanizsán. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, majd 1980-ban szerzett egyetemi oklevelet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. A VMSZ-nek 1994 óta volt a tagja.

Pásztor István temetésének időpontjáról családja később tájékoztatja a közvéleményt.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap