Nem fog elhallgatni dolgokat a Magyar Szó új főszerkesztője

Amikor Pesevszki Evelyn 2008 őszén belépett a szerkesztőségbe, azt mondja, meg volt szeppenve, remegett, bár bennem, aki akkor fogadtam, nem ezt a benyomást keltette. Magabiztosnak és szépnek láttam, olyannak, aki tudja mit akar. Arra is emlékszik, hogy kiküldtem a piacra. Ez volt az első munkafeladata. Pesevszki Evelynnel több mint hét éven át dolgoztunk együtt a Magyar Szó szerkesztőségében.

Számára szerelem volt, hogy a Magyar Szóban dolgozhat, ami minden nap ott volt a családi asztalnál, mondja. Gondolkodás nélkül igent mondott az interjúra, pedig biztos lehetett benne, hogy komoly kérdéseket szegezek majd neki.

Pártlap-e a Magyar Szó? Mit kezd majd a szerkesztőséggel? Működik-e az öncenzúra? Tizennégy év és három hónap után váltja Varjú Mártát, aki – és ez most az interjú szerzőjének a megjegyzése – tulajdonképpen túlzott szorgalmával igazi pártlappá degradálta a vajdasági magyarság egyetlen napilapját.

“Véletlenül” került a laphoz

Kishegyesen nőttem fel, falusi környezetben, a középiskolát Topolyán, a gimnáziumban fejeztem. Minden érdekelt, sok minden akartam lenni: legkisebb koromban régész, utána történész később pszichológus, meg még ki tudja mi nem. Mindig párhuzamosan több dolog érdekelt – mondja Pesevszki Evelyn, az újvidéki Magyar Szó új főszerkesztője.

Gimnázium után viszont rossz döntést hoztam. Nagyon rosszul beszéltem szerbül, ez nagyban befolyásolta a döntésem, és emellett két dolgot tudtam: nem akartam Magyarországra menni, és nem akartam a Magyar Tanszékre menni. Tehát kellett valami olyasmit találni, ami magyarul van, de nem Magyarországon, és nem a Magyar Tanszék, és ez akkoriban a Gábor Dénes Főiskola volt.

Szövegszerkesztés főszerkesztői útmutatással (Fotó: Tómó Margaréta)

Tehát számítástechnika, programozási informatika. Azt tudni kell rólam, hogy katasztrofális voltam matekból. Nagyon jó tanuló voltam, de a matekon alig tudtak átnyomni. A főiskolán a harmadik évig, amíg azok a tantárgyak voltak, amiket be lehetett magolni, nagyjából ment is, utána egyre nehezebbé vált, közben elkezdtem dolgozni egy magyarországi cégnek, ügyvivői feladatok, pénzkeresés, és a végén nem bírtam tovább csinálni, és félbehagytam a tanulmányaimat.

Több éven át dolgoztam a magyarországi cégnél, utána másik magáncégnél. A Magyar Szóba egy véletlen folytán kerültem.

A Magyar Szó “családtag” volt

Tudni kell rólam, mindig szerettem írni. Gyerekkoromban is nagyon sokat játszottam anyukám írógépén, ütöttem-vertem, és az volt a vágyam, hogy majd írok egy nagyregényt, de ahhoz nem volt tehetségem. A Magyar Szóban dolgozott az egyik nagyon jó barátom, a belpolitikai rovaton, de aki szeretett volna átmenni az egyik regionális rovatra, és az akkori főszerkesztőnek az volt a feltétele, hogy találj magad helyett egy épkézláb, írástudó, politika iránt érdeklődő személyt, és hogyha ő megfelel, te mehetsz a regionális rovatra. Így kerültem a Magyar Szóba.

Szerelem volt, mert a lap, és erről már többször beszéltem, nálunk mindig is a család része volt, rendszeresen vásároltuk. Mindig, mindenki olvasta, a dédanyám, aki egy tanyasi asszony volt, akármikor bement a faluba, mindig megvette.

Emlékszik az első napra

2008. november 11-én léptem be a szerkesztőségbe, remegve, lámpalázasan. A szerkesztőségben mindenki hangos, mindenki ott volt, inkább extrovertált emberek, én pedig inkább introvertált voltam. Már az hatalmas feladat volt, hogy leküzdjem a félénkségemet, a zárkózottságomat.

Emlékszem rá, hogy te fogadtál, mert akkor hagyomány volt, hogy mindig a helyi rovatnál kezdi a kezdő újságíró, és kiküldtél tejpiacra, nézzük meg mit tud, akkor mindenki hasonló feladatot kapott. Megírtam, mondtad, hogy kicsit fogalmazásszagú, de hogy lehet ezzel mit kezdeni. Az első hónapban a te kezed alatt fejlődtem.

A Magyar Szó szabadkai szerkesztősége

Ha az újságírást nézzük, akkor mi az, ami neked a leginkább testhezálló?

Az interjú és a véleményközlő műfajok, a kommentár, jegyzet abszolút az én terepem, ezeket szeretem írni a legjobban.

Van olyan szöveg, interjú, vagy olyan ember, akire tényleg büszke vagy, hogy leülhettél vele szemtől szembe, hogy te kérdezhetted?

Nagyon sok ilyen van. Olyan, hogy megbántam, vagy szégyellem, vagy nem kellett volna, nincs. Persze amikor az ember utólag visszaolvassa, mindig valamit változtatna. A 80. évünk alkalmából, a Magyar Szó születésnapja apropóján mindegyik szerzőnek ki kellett választania egy meghatározó írást, és én a Pásztor Bálinttal készített interjút választottam, ami azután készült, miután formálisan is megválasztották teljes elnöki mandátumban. Az egész közéleti hangulat, körülmények miatt fontosnak érzem ezt a beszélgetést.

Ebben voltak keményebb, provokatívabb kérdések, amiktől a Magyar Szó olvasói már elszoktak…

Újságírói kérdések ezek. Erre egyébként mindig törekedtem. Tehát, aki visszaolvassa a megboldogult Pásztor Istvánnal készült interjúkat, Pásztor Bálinttal közölt beszélgeteseket, láthatja. Tudom, hogy a Magyar Szót milyen vádak érik, de én úgy érzem, hogy személy szerint mindig sikerült érdemi kérdéseket föltennem, olyan kérdéseket, amik a közérdeklődésnek örvendő aspektusokra próbálnak rámutatni, reflektálni.

Egy introvertált ember miért dönt úgy, hogy pályázik a főszerkesztői posztra?

Sokat változtam azóta. Sokat segített az újságírás, emberek közé kell menni, meg kell szólalni. És nagyon sokat segítettek később az egyetemi tanulmányaim. 2016-ban írtam be a Jogtudományi Kart magánúton Szabadkán és le is diplomáztam 4 év alatt.

Teljesen önálló döntés volt, vagy azért politikai körökből szugerálták, hogy pályáznod kellene?

Szakmai körökből céloztak rá. Volt, aki próbált puhatolózni, hogy megfordult-e a fejemben, hogyha nem, hát akkor mi lenne, hogyha elkezdenék erről gondolkodni. A politikumtól nem érkezett utalás. Körülbelül egy éven át fontolgattam, hogy én erre képes lennék-e. Sokan nem hitték, amikor 2024 szeptemberében a Magyar Nemzeti Tanács Varjú Mártának meghosszabbította még egy évre megbízott státuszban a posztját, hogy valóban lesz pályázat. Szerintem egyértelmű volt, hogy lesz. Egyértelmű volt, hogy kell a váltás.

Milyennek látod most a lapot és mit akarsz kihozni belőle?

A belső viszonyok meghatározzák, hogy milyen lapot csinálunk. Ha belülről mi, akik csináljuk a lapot, a mi rendszerünk nincs rendben, és ezt már elmondtam egy másik interjú alkalmával, úgy fejben, mint lélekben, akkor nem tudunk jó lapot csinálni. Én mindig csak a szabadkai szerkesztőség tagja voltam. Tehát ez most még abszolút az ismerkedés fázisa.

Kapcsolódó cikk

Hogyan kebelezte be „a párt” a vajdasági magyar sajtót?

Meg kell ismernem, hogy a szerkesztők hogy működnek, nekik mi a gondjaik, van-e, ami esetleg megbénítja őket, valami, ami miatt nem a maximálisat nyújtják. Én úgy érzem, hogy vannak ilyen dolgok.

Ezért nem lehet elválasztani a végterméket a belső rendszertől, és ezzel kezdeni kell valamit. Ezért lesz ez egy hosszas folyamat, és most nem magamat mentegetem, hogy miért nem lehet gyorsan látható eredményekre számítani.

Varjú Márta 14 év és 3 hónapon át irányította a Magyar Szót, és mindig hangsúlyozom, ezzel a megjegyzéssel nem értékítéletet mondok, se jót, se rosszat nem mondok Márta főszerkesztőségéről, de ez egy hosszú idő. Ez meghatározta a munkarendszerét, a munkamenetét, a felfogást, a hozzáállást. Ha szerintem ez nem minden szempontból célravezető a szakmaiság terén, akkor hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ezzel tudjunk valamit kezdeni, hogy át tudjuk fordítani.

Mik a fő célkitűzéseid?

Színvonal, igényesség. A munkatársaim, a szerkesztők, újságírók szakmai kompetenciáit erősíteni, hogy mindenki legyen rendben a műfajok tekintetében, hogy minél inkább erősítsük a kompetenciákat a véleményközlő műfajokban. Minél több újságírónk legyen, aki kiváló kommentátor, jegyzetíró. Ehhez az is kell, hogy minél inkább háttérbe szoruljanak a hírügynökségi hírek, és minél több szerzői szöveg jelenjen meg alapban.

Hírügynökségi híreket bárki, bárhol megtalál. Tehát nekünk ahhoz képest valami pluszt kell adnunk. Épp ezért fontos a hírháttér magyarázat is, megmagyarázni, körbejárni, rámutatni az összefüggésekre. Az online kiadásunk is fontos, itt nem állunk rosszul, a gyorsaságon még lehet javítani.

Már történt vizuális változás a nyomtatott lapban: visszatért a fekete fejléc, tavaly egész évben piros volt a 80. év apropóján, az megmaradt valamiért idén is, ezzel nem értek egyet, mert nem élhetünk meg minden napot úgy, mintha ünnepnap lenne, mert akkor nem értékelnénk az ünnepnapokat. Tehát a jövőben ugyanúgy lesz, mint korábban. Hétköznap fekete a fejléc, hétvégenként vagy ünnepnapokon pedig piros.

Feltüntettük az alapítás évét, mert azt fontosnak tartom, hogy hangsúlyozzuk, és megkezdtük a vizuális átalakítást, de ez még közel sem fejeződött be. Tervezem a vallási rovat visszaállítását. Megtartjuk a mellékleteket, viszont ide is jó lenne minél több szerzői szöveget becsempészni, vagy visszacsempészni, mert vannak mellékletek, amelyekbe korábban több szerzői szöveg volt, mint jelenleg. De egyébként ez is nehéz, mert nehéz egyrészt együttműködő szakembereket találni, másrészt erre pénz kell, humán erőforrás kell.

Mit tartasz még nagy kihívásnak?

A megkezdett utat jónak tartom. Van a Magyar Szó Extra, a Taxi esetében a jövőben fontos lenne minél több fiatalt is megszólaltatni és nen csak hosszú beszélgetéseket, hanem rövid, néhány perces videókat készíteni. Jó kis csapat csinálja az Extrát, de ez is azzal jár, hogy le kellett mondani egy emberünkről, aki egyre kevesebbet dolgozik a nyomtatott lapnak. Ezek is mindig megfontolások egyébként, mert minél több tartalmat gyártunk, ahhoz emberekre van szükség.

A Magyar Szó és a kiadványok (Fotó: Tómó Margaréta)

Nekünk se korlátlanok az anyagi lehetőségeink attól, hogy kapjuk a tartományi támogatást. Tehát nagyon ügyesen kell azzal gazdálkodni. A szerkesztőség tördelőkkel és lektorokkal együtt nagyjából 80 főből áll most. Szükség lenne még újságírókra. Ezt szeretnénk most áthidalni együttműködéssel, magyarországival elsősorban, de szerbiaival is. Vendégszövegekhez, vendégszerzőkhöz tudnánk így jutni.

A közmegítélés szerint a Magyar Szó egy pártlap. Egyetértesz ezzel?

A múltban történtek olyan dolgok, amiknek nem kellett volna megtörténniük. Ezeket nem fogom elemezni, másnak a feladata ez. Viszont azzal a kijelentéssel, hogy jelenleg pártlap lennénk, nem értek egyet. Lehet, hogy úgy hangzik, mintha nagyon leegyszerűsíteném a dolgokat, de: nekem egyszerűbb a helyzetem, hiszen mi lett a vajdasági magyar politikai színtéren? Milyen helyzet állt elő? Talpon egyetlen párt maradt. És ez a VMSZ. Tehát az, hogy a VMSZ megjelenik a Magyar Szóban, ez természetes. Persze nem kell minden nap megjelennie.

Nekünk nem az a feladatunk, egyetértsünk vagy ne értsünk egyet vele. De ha valami megkérdőjelezhető, erre természetesen rá kell kérdezni. Úgy érzem, hogy mindig igyekeztem akár a provokatív kérdéseket is feltenni, vagy legalábbis nem elhallgatni dolgokat. Erre számíthat az olvasó most is.

Akkor elképzelhető, hogy a jövőben a Magyar Szóban esetleg megjelenik olyan írás, ami nem feltétlenül dícséri a hatalmi koalíciót?

Reflektál az esetlegesen visszás tényekre. Igen.

Mi a helyzet az öncenzúrával?

Először fel kell mérnem, hogy valóban jelen van-e ez az öncenzúra, és hogyha igen, akkor ennek milyen a mértéke. Erre egy hét kevés volt.