Forsthoffer Ágnes első szerbiai útja aligha úgy sikeredett, ahogy azt a TISZA vajdasági hívei elképzelték. A magyar házelnök Belgrádból hazafelé ugyanis útba ejtette Szabadkát, ahol mosolyogva...
Pesevszki Evelyn 2008-ban, gyakornokként kezdte pályafutását a Magyar Szóban, most pedig 17 év után ő veszi át a főszerkesztői posztot. A lapot gyerekkora óta „családtagnak” tekintette,...
A vajdasági magyarok, és velük együtt a Vajdasági Magyar Szövetség a kilencvenes években és a rendszerváltáskor egészen más álláspontot képviselt. Milyen következményei lehetnek a mostani tüntetéseknek...
Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke kérdéssel kezdte beszédét: Hol vagy István király? - majd beszédének folytatásából kiderül, édesapjára, a VMSZ tavaly elhunyt elnökére is céloz, aki...