A bosszú módozatai – a szélnek eresztések nem túl bonyolult összefüggései

Megszámlálhatatlanul sok híres-hírhedt bosszúállója van az emberiség történetének, ahogy színházi ágon például Shakespeare drámáinak, plusz a többinek. A legmegszállottabbak között szerepel – úgy az élbolyban – Nero császár, aki sok szép műben felbukkan, mert egyszerűen képtelen meghalni. Így például újabban a Sztárcsinálók című magyar rockoperában jeleskedik Nero.

Ami magát a bosszúálló figuráját illeti: neki gyakorta jut rendkívül hálás szerep, így természetesen nem egy filmet „visz el a hátán”, például a Marvel Studios Bosszúállóit, ahogy más jellegű műveket úgyszintén: irodalmit, képzőművészetit stb.

Ugyancsak nehéz lenne mind felsorolni a bosszúvágy kialakulásához, majd további manifesztálódásához vezető okokat és indokokat, túl azon a leegyszerűsítésen, hogy EMBER EMBERNEK FARKASA. (!) Vagy azzal együtt. Mindenesetre színes a paletta, sokfelé ágazók a gyökerek. A háttérben persze általában valamiféle sérelem húzódik. Gyakran a vásári HIÚSÁG rovására elkövetett sérelem, illetve annak megtorlása a fő hajtóerő. S amikor ez, mondjuk így: a hatalomvágy és hatalomélvezet elefantiázisával párosul, csakugyan figyelemreméltó eredményekhez vezethet. – Még ha például Nero császáréhoz képest szerényebb is a használható eszköztár. Kisebb a szufla meg a cufla.

A főhős szenvedélye a karrierért, és nem a művészetért lángol

Nem szabadul el annyira a pokol, bár ki tudja… van, hogy igen. (Kísértetiesen hasonló dolog történik, mint amitől égett rég Róma.)

Item. Manapság mindenfelé bosszúállásról számol be a szerb független sajtó. Leváltásokról, feldobásokról, ledorongolásokról, pályázatok megsemmisítéséről, mindenféle retorzióról, természetesen a Hatalom részéről. Csak hogy nyomhassa tovább a magáét ugyanő, és hogy ezt zavartalanul megtehesse, nyomja, de nyomja, nyomatja a saját embereit befelé rendre a fontosabb helyekre. Főleg azok helyébe, akik támogatták a teljhatalmi rendszer megdöntését céljául kitűző egyetemista lázadást. A jelképessé vált pumpálást.

Amúgy semmi új a nap alatt, mégis örökkön örökké kínos jelenség ez. Sőt, növekvő méreteiben egyenest aggasztó. Pontosabban: rémisztő.

– A bosszúállás immár kezd csakugyan drámai méreteket ölteni – mondja stílszerűen Jovana Karaulić ismert szerb producer, drámapedagógus, egyetemi docens, aki néhai Jugoszlávia kulturális szerkezeti felépítésével is foglalkozott tudományosan; mondja ő az N1 újságírónőjének:

Jovana Karaulić: A bosszúállás immár kezd csakugyan drámai méreteket ölteni

– Manapság mi a kultúra szerepének gyökeres átértelmezését élhetjük meg. Abból kiviláglik, hogy magát az egész kultúrát is legelébb jól meg kell fenyíteni. Nem csupán azért, mert létezik, hanem azért, mert felcseperedésében önállósulni igyekszik, független hangokat hallatni. Tulajdonképpen nem is csak büntetni kell a meglévő kultúrát, hanem egyenest megsemmisíteni.

– Lesz helyette másik… Vagy ha nem lesz, az se baj, sebaj! – fűzzük hozzá mi, nagy adag „egészséges” cinizmussal, persze.

Karaulić professzornő szerint ugyanakkor egyre inkább lesz ez, hogy a rezsimhez hű elemek gyártják egyre hangsúlyosabban és hangosabban a kultúrát, mint a spanyolviaszt. Vagyis hát azt, amit ők annak néznek. Egymás közt osztva szét pénzt és posztót, posztot és drosztot egyaránt. – Így van. Most, hogy rájöttek, nekik nem kell senki más az elvárásoknak megfelelő szabványkultúra gyártásához, más itt bajosan fog gyártani bármit is. Vagy fogalmazzunk így: labdába rúgni – fűzi hozzá Nikola Jović filmkritikus. – Megcsinálják majd a saját fesztiváljaikat úgy, ahogy azt egyedül csak ők képzelik.

– A saját CSINÁLTSZTÁR-jaikkal a saját csinált történelmi filmjeikben, persze… Levetítik majd a saját filmjeiket a saját zsűrijeik előtt, kiosztják a saját díjaikat. Pénzt is osztanak esetleg, ami nem csupán az övéké amúgy, főleg nem az övéké, de oda se4 neki! Hát nem? Ismerős dolog – nyomnánk el mi meg emitt a mi kis keserű sóhajunkat.

– Mindenesetre – szögezi le a maga részéről Jovana Karaulić – ránk ennek a forrongásnak inkább ösztönzően kellene hatnia, ha nem akarunk belepusztulni. Olyan helyzetet kell teremteni, amelyben új modellek, új elképzelések és újonnan ötvöződő megoldások születnek.

Mi meg, ugye mondanánk – miután tömörítés céljából kissé átmeséltük, mintegy dramatizáltuk nyilatkozó emberek szövegét, de véleményünk szerint mindennemű másítás nélkül –, mondanánk: optimistán hangzik mindez, aztán így legyen. Kívánnánk nekik oda őszintét innen, majd mindkét még meglévő karunkat fellendítve édes, tüdőszellőztető, kulturáltan léleknyugtató légzésgyakorlatba kezdenénk.

Mert komisszárok helyett inkább jógik lennénk (a híres SÖTÉTSÉG DÉLBEN c. Koestler-könyv nyomán, nem egészen szabadon).