Szerbia
Szabálytalan színpad, eltüntetett határozat Nišben
A Medijana ellenzéki önkormányzat kommunális ellenőrei helyszíni vizsgálatot követően határozatot helyeztek el a színpadon, amelyben ismeretlen személyt szólítanak fel az építmény azonnali, legfeljebb egy órán belüli eltávolítására
A Niš központjában, a Milán király téren (Trg kralja Milana) felállított színpad körül komoly jogi és politikai vita bontakozott ki a Szerb Haladó Párt (SNS) által szervezett, háromnapos nagygyűlés kezdete előtt.
Az ügy hátterében az áll, hogy a Medijana városrészt irányító ellenzéki önkormányzat állítása szerint a szervezők nem nyújtottak be kérelmet közterület-használatra, így a felállított konstrukciók – köztük a színpad, videófal és hangtechnika – engedély nélküli létesítményeknek minősülnek.
A Niš központját magában foglaló Medijana az egyetlen önkormányzat Szerbiában, ahol nem a Szerb Haladó Párt van hatalmon.
Szabálytalan színpad, eltüntetett határozat
A Južne vesti dél-szerbiai hírportál beszámolója szerint a Medijana önkormányzat kommunális ellenőrei helyszíni vizsgálatot követően határozatot helyeztek el a színpadon, amelyben ismeretlen személyt szólítanak fel az építmény azonnali, legfeljebb egy órán belüli eltávolítására.
A határidő lejárta után a közterület-fenntartó vállalat, a JKP Medijana lett volna jogosult az eltávolítást elvégezni – a párt költségére. Ehelyett azonban a határozatot ismeretlenek eltávolították, miközben a színpad és a kiegészítő elemek szerelése zavartalanul folytatódott.
A Medijana önkormányzat tájékoztatása szerint a helyszínen tartózkodó személyek nem igazolták magukat, és nem voltak hajlandók megnevezni, kinek a nevében járnak el. Az ellenőrök azonban egyértelművé tették számukra, hogy kötelesek hivatalos kérelmet benyújtani a közterület használatára, különben az önkormányzat kénytelen eljárni.
Az indoklás

A határozatot a fémkonstrukcióhoz erősítették
Az indoklás a következő:
A 35.5/1-275/2025-09-1.01 számú, 2025. május 15-i felügyeleti ellenőrzési megbízás alapján, valamint a 2025. május 16-ára tervezett, közterület-használattal kapcsolatos ellenőrzés céljából a kommunális felügyelő, Marija Trišić rendkívüli helyszíni ellenőrzést végzett. Az ellenőrzés során 2025. május 15-én 13 óra 6 perckor közvetlen megfigyeléssel azt állapította meg, hogy a niši Trg kralja Milana téren egy acélszerkezetű színpad (színpadtesttel és felső vázzal) került felállításra, amely mobil jellegű, és nem rendelkezik semmilyen jóváhagyással, sem a községi kommunális hivatal engedélyével.
A helyszínen tartózkodó személyek nem tudták igazolni, hogy bármilyen kérelmet nyújtottak volna be az említett színpad felállítására. Mivel közterület-használati kérelem nem érkezett be, és nem áll rendelkezésre engedély sem, a határozat azonnali eltávolításra kötelezi az érintetteket.
A kommunális hatóság rögzíti, hogy a közterület szabálytalan igénybevétele – a hatályos rendeletek értelmében – indokolttá teszi a felszólítást, miszerint a létesítményt 1 (egy) órán belül el kell távolítani. Ha ez nem történik meg, a közterület-fenntartó szolgálat jogosult az eltávolítás elvégzésére az érintett költségére.
Miloš Bošković, a Medijana községi tanácsosa elmondta, hogy ezt megelőzően egy reklámfilm forgatása zajlott a téren, az ahhoz szükséges engedélyt benyújtották, minden szabályosan történt.
Ezt követően viszont teherautók érkeztek, elkezdték a színpadépítést, amihez semmilyen kérelmet nem nyújtottak be. A törvény szerint ilyen esetben a szervezőnek saját költségén kell eltávolítania az építményeket, ellenkező esetben a közvállalat lép közbe.
Bošković hozzátette: „kérdéses, hogy egy olyan országban, ahol nem érvényesül a jogállamiság, reálisan elvárható-e az eltávolítás végrehajtása.
Politikai feszültség
Miközben a Medijana önkormányzata a jogszerűséget hiányolja, Dragoslav Pavlović, Niš főpolgármestere a közösségi médiában ünnepélyes hangvételű üzenettel hívta az embereket a rendezvényre:
– Ez a mi városunk, a szabadság, az állhatatosság és az öröm városa. Ahol új történetek születnek. Várunk titeket, hogy együtt hallassuk hangunkat Szerbia jövőjéért
– írta Pavlović az Interneten.
A központi rendezvény május 17-én, szombaton 18 órakor kezdődik, azonban a szervezéssel kapcsolatos feszültségek mellett 18:30-ra már ellentüntetést is bejelentettek – mégpedig az egyetemisták tiltakozását, akik szerint Vučić jelenléte provokáció a régóta tiltakozó polgárokkal szemben.
A rendőrség közölte, hogy a rendezvény idején minden szükséges intézkedést megtesz a biztonságos lebonyolítás érdekében, és videófelvételeket is készítenek.
Az ellenzék korábban figyelmeztetett az „SNS verőlegényeinek” esetleges megjelenésére, és arra is felhívták a figyelmet, hogy Niš „Ćacilenddé” (kormányzati táborrá) válhat – a pártvezető személyi kultuszára utalva.
