AlkeszArt – palackba zárt szellem (Egy kiállítás képei kapcsán)

Némi lakodalmas ferdítéssel úgy szól a Bartók gyűjtötte népdal, hogy icike-picike a csabai kocsma, valami a szívemet mégis odahúzza. Nos, odahúzta a vén betyárt is, aki besurrant a kertek alatt, aztán amikor már bent volt, csendőr-pandúr sehol, felszabadultabban kezdett viselkedni.

Szokása szerint elkezdte fokosát forgatni, miközben azt üvöltözte, hogy kocsmárosné, száz szál gyertyát, száz icce bort ide az asztalra!

A kocsmárosné nem ellenkezett, mert dühében még lever valamit a vén hülyéje, hát igyekezett kiszolgálni a habókos vendéget. No, az is némi időbe tellett. Az agg betyár helyet foglalt és várt, amikor hirtelen megszólalt valaki a sarokban lévő asztal félhomályából:

– Te miért iszol?

Döbbenetére a Kisherceg ült ott egy pohár mentalevéllel díszített, takaros kis limonádé mellett. Erre a söntés felé pislantott, mintegy segítséget kérve, vajon jól látja-e, amit lát? A kocsmárosné nem szólt semmit, csak töltögette a poharakat.

Forrás: MI

A vén bolond visszanézett, igyekezett volna kötekedőn válaszolni, de még nagyobb elképedésére akkor már nem a Kisherceg ült ott, hanem maga az Angyal. Kezében egy pohár pálinkát tartott, szeme elé emelve azt vizsgálgatta.

– Az igazi pálinka olyan – mondta lassan, nyomatékkal, ahogy Latinovits Zoltán szokott beszélni a kamerák előtt –, hogy ha megrázod, körbejárhatod vele a templomot, és még akkor is tartja a láncát.

A vén betyárnak ettől még jobban leesett az álla, az Angyal pedig ígyen folytatta: – S olyan az igazi pálinka még, hogy melengeti a lelket, mélységesen spirituálissá tesz, ugyanakkor felszabadítja a benned szunnyadó kreatív energiákat.

Ebből aztán az lett, hogy pálinkával koccintottak, miközben a kocsmárosné rendíthetetlen nyugalommal, mondhatni: sztoikus arccal nekilátott visszatöltögetni a borokat.

(Végül is az egészet félretette. Kelleni fog még.)

Nyári István: Bossanova

A fenti kis sztori annak kapcsán ötlött fel így bennünk, hogy Budapesten nyílt egy kiállítás, ahol – ó, minő történelmi blaszfémia! – sörré vált a bor, azonban az mit sem változtat az „alkoholos főtéma” lényegén. Szóban forgó metamorfózis a Hungarian Art&Bussines, a HAB szellemében, illetve kiállítótermében történt és történik még, amely az Andrássy úton található Pesten. Címe önmagáért beszél: MÁMOR A MŰVÉSZETBEN. Hosszabb cikkben a KULTÚRA.HU oldalán olvashatunk róla Várkonyi Éva tollából, ahonnan csak úgy folynak, buggyannak elő, valósággal pezsegnek a mondatok.

Írásában a cikkíró az alkoholmámortól a groteszk részegségen át eljut a sokkoló üzenetekig. Már nyitó mondataiban hangsúlyt kap, hogy ez az időszaki kiállítás Magyarországon elsőként mutatja be, méghozzá igen érzékletesen az alkoholfogyasztás, egyszerűbben a piálás képzőművészeti megjelenítésének hosszú históriáját. Ennek érdekében idézi Kölcseyt, akinek a maga mámorító Bordala már első pár sorában rátapintani látszik a lényegre: „Igyunk derűre, / Igyunk borúra, / Ugy is hol kedvre, / Ugy is hol…” – mindenre?

Benes László: Charles Bukowski

Persze, mondja Várkonyi, az alkohol és az általa megélt mámor nem csupán költőket, írókat inspirált, hanem képzőművészeket is a világon szerte. (Természetesen beleértve a Balkánt ugyancsak.) Mert ugyebár: az alkohol, egyszerűbben a pia segít a gátlások feloldásában, a szenvedélyek felszabadításában, s ennek az eksztatikus állapotnak a megjelenítése valószínűleg azóta témája a képzőművészetnek is, amióta az ember ivott az erjesztett gyümölcs levéből. – Tesszük hozzá, esetleg a gabonaféléből, netán a krumpliféléből, meg ki tudja még, miféléből nem: erjesztettet, mert az ember, ezen a téren főleg a férfiak leleménye szinte korlátlan a könnyen teremtődő, ugyancsak könnyen újrateremtődő szorult helyzetekben.

Fenti témára valószínűleg az orosz Venyegyikt Jerofejev Moszkva Petuski című művében és egyéb könyveiben találhatjuk a legszörnyűbb példákat. Nem kevésbé a szibériai lágerek túlélőinek hajmeresztő beszámolóiban, ugyanakkor az amerikai Charles Bukowski sem kiscsopis ebben a kulacsos-koccintós suliban. Mármint a legkitartóbb részegeskedésében, de kanyarodjunk vissza az Andrássy útra!

A Révész Emese művészettörténész kurátori munkájával ott megvalósult, a HAB kiállítótereiben helyet kapott tárlat négy fő tematikus egységen keresztül mutatja be az alkoholfogyasztás különféle aspektusait, a mulatság örömeitől a túlzott alkoholfogyasztáson át a függőségig. A képek spektruma széles: a kiállítás leginkább csendéleteket és zsánerképeket tár elénk, az egyik ábrázolás hangneme mitikusan emelkedett, a másiké pedig – mondjuk így – üzleti vagy kritikai szemléletű. Az alkotók vegyesen magyarok és nem magyarok, nehéz lenne mind felsorolni. Gulácsyt, Munkácsyt, Csontváryt, William Hoggarthot és a többit. – Inkább lássuk a helyszínen azt az odaszabadult, tántorgó és értelmetlenül brummogó macit!

A Norvég Nemzeti Múzeum kutatói az eredeti kéziratokkal összevetve megállapították, hogy a ‘Csak egy őrült festhette” mondatot maga Munch írta rá a festményre

Van egy érdekes könyv ezzel kapcsolatban, természetesen a sok közül. Címe: MŰVÉSZEK ÉS PSZICHOPATOLÓGIA (Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2015). Szerzője Németh Attila, a pesti Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója. Lebilincselő művében többek közt a kitűnő zeneszerző, Ravel híres Bolerójáról ír, mint egy lehetséges organikus agykárosodás szüleményéről. Ugyanitt olvashatunk például Michael Jackson Black or/and(?) White test-diszmorfofóbiájáról, akár már említett Gulácsy paranoid szkizofréniájáról, vagy Modigliani súlyos személyiségzavaráról. Nem utolsósorban Edvard Munch idült alkoholizmusának a teljesítményére gyakorolt hatásáról. – Utóbbival kapcsolatban megállapítja szerző, hogy a norvég zseninek ugyan sikerült leszoknia, ám meg kell állapítani, hogy a festményei utána már sosem érték el a korábbiak színvonalát.

És akkor végül marad a kérdés, ami ott él így vagy úgy ezernyi műben – ahogy ennek a „mámoros kiállításnak” az alkotásaiig –, él évszázadokon át. Goethe Faustjától vagy például Thomas Mann Dr. Faustusától mind a mai napig, ugyanakkor visszanyúlhatunk sokkal korábbi időkig is: a zsenialitás vajon inkább ISTEN, vagy ÖRDÖG, az a VÉN DÖG műve?

Vajon?

Vajon sikerült-e – nem is először – fogas kérdéssel zárnunk…

(Hangeffektus: ÖRDÖGI HAHOTA.)

Szerzőnk a jól végzett munka után (Fotó L. Luca)