Szerbia
Milyen bűnözőknek adott kegyelmet Vučić, mielőtt lemondott?Negyvenkilenc név, megannyi kérdőjel: Vučić kegyelmi politikájában a jog is mellékszereplő volt
Továbbra sem tudni, hogy az újvidéki aktivistákon kívül kik ússzák meg az ellenük folyó bírósági eljárásokat – lehet, hogy komoly bűnözők is vannak köztük? A szerbiai kegyelmi ügyek esetében a jog nem sokat számított, a fő szempont az volt, hogy mindenki bocsánatot kapjon, aki valamilyen szempontok alapján fontos volt a rezsim fennmaradásához, és ennek során megszegte a törvényeket
Az elnöki kegyelem körül újabb botrány bontakozik ki Szerbiában: Aleksandar Vučić 49 embernek ígért mentességet, de hogy pontosan kiknek és milyen bűncselekmények miatt, azt lassan három héttel a bejelentés után is homály fedi.
A társadalmi megbékélés jegyében meghirdetett elnöki gesztus egy kalap alá vette a hatalom ellen tiltakozó egyetemistákat és azokat, akik éppen az egyetemisták elleni támadások miatt kerültek szembe a törvénnyel – csakis azért, mert túl nagy volt a társadalmi nyomás, egyébként rájuk nem vonatkozott volna.
Az igazságügyi minisztérium állítása szerint nem vett részt a döntések előkészítésében, a bíróságokhoz pedig a legutóbbi tájékoztatások szerint még a hivatalos határozatok sem érkeztek meg. Közben egyre több találgatás lát napvilágot arról, vajon kiket rejthet a titkos névsor, amelynek kapcsán Milan Radoičić neve is felmerült.
A banjskai fegyveres támadás megszervezését magára vállaló, nemzetközi körözés alatt álló egykori koszovói szerb politikus mindenesetre a napokban Aleksandar Vučić fia társaságában jelent meg a Szerb Haladó Párt választási nagygyűlésén.
A kegyelmezési jogkör gyakorlása így a megbékélés helyett újabb politikai és jogi vitát robbantott ki Szerbiában, ahol egyelőre azt sem sikerült tisztázni, hogy az államfő valóban a társadalmi feszültségeket kívánta enyhíteni, vagy a büntetőeljárások egy részének lezárásával más célokat is szolgált.
Elnöki kegyelem – megbékélésbe bújtatott érdekek?
Aleksandar Vučić szeptember 27-én, még elnökként jelentette be, hogy 49 személy részesít kegyelemben vagy büntetőeljárás alóli mentesítésben, de hogy egészen pontosan kiket, nem tudni. A 49 személy közül 23-at nevezett meg csoportok szerint: ezek között szerepel 12 újvidéki aktivista, köztük Mila Pajić, akik ellen az alkotmányos rend megdöntésének előkészítése miatt indult eljárás.
Ugyanakkor megszüntette az eljárást 11 személy ellen is, akik a tiltakozó egyetemisták és a blokádok résztvevői elleni incidensekben voltak érintettek. Továbbá van még 26 személy, akiknek az ügyeiről nem adott részletes tájékoztatást, vagyis fogalmunk sincs, hogy kikről van szó.
Vučić azzal indokolta a döntést, hogy szeretne hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Azt is elmondta, hogy bizonyos kegyelmeket a biztonsági szolgálatok és a bizottság egyes tagjainak véleménye ellenére hagyott jóvá.
A nyilvánosság a 12 újvidéki aktivista kivételével azóta sem ismeri a kedvezményezettek teljes névsorát. Az igazságügyi minisztérium egyik forrása a Beta hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a minisztérium nem vett részt a lista összeállításában, nem ismeri a neveket, és a döntések végrehajtásában sem kíván részt venni. Ez azért különösen lényeges, mert a kegyelmezési eljárásban a minisztériumnak törvényben meghatározott szerepe van.
Törvényt sértett volna a volt államfő?
A Danas által megszólaltatott jogi szakértők szerint Vučić megsérthette az előírt eljárást, sőt magát a törvényt is. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy a büntetőeljárás alóli mentesítést kizárólag az igazságügyi miniszter kezdeményezheti, míg a már elítélt személyek kegyelmi ügyében a minisztérium véleményét is ki kell kérni.
Sofija Mandić, az Igazságügyi Kutatóközpont (CEPRIS) tagja szerint különbséget kell tenni a jogerősen elítélt személyeknek adott kegyelem és a büntetőeljárás alóli mentesítés, vagyis az abolíció között. Az előbbi esetben már megszületett a jogerős ítélet, míg az utóbbi a büntetőeljárás megszüntetését jelenti.
Mindkét eljárásban részt kell vennie az igazságügyi minisztériumnak, az abolíciót pedig kizárólag a tárca kezdeményezheti. Mandić szerint ha a minisztérium azt állítja, hogy nem vett részt az eljárásban, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy az államfő a minisztérium javaslata nélkül mentesített valakit a büntetőeljárás alól. Amennyiben a Vučić által említett 49 személy közül akár egyetlenegy is ilyen módon kapott kegyelmet, az a törvény megsértését jelentheti.
A jogerősen elítéltek kegyelmi eljárásához az elítélt kérelmére, a bíróság állásfoglalására és az igazságügyi minisztérium véleményére is szükség van. Mandić értelmezése szerint tehát a minisztérium nyilatkozata arra utal, hogy a volt államfő mindkét esetben önállóan, a törvényes eljárást megkerülve döntött. Mellékesen szólva a BALK-on több mint egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy az akkor még hivatalban lévő szerb elnök nap mint nap megsérti az alkotmányt.
Arra a kérdésre, hogy a bíróságok megtagadhatják-e a kegyelmi döntések végrehajtását az eljárási szabályok megsértése miatt, Mandić azt válaszolta, hogy a jelenlegi körülmények között ez kevéssé valószínű. Ugyanakkor a felelősen működő állami szerveknek ellenőrizniük kellene, hogy a hozzájuk eljuttatott határozatok jogilag érvényesek-e.
Goran Ilić, a Legfőbb Ügyészség ügyésze a Danasnak elmondta, hogy a konkrét esetben olyan kegyelmi döntésekről van szó, amelyek a büntetőeljárás alóli mentesítést jelentik. Az ilyen eljárás nem kérelemre, hanem kizárólag hivatalból indulhat. A kegyelmezésről szóló törvény szerint az eljárást az igazságügyi miniszter kezdeményezi.
Amennyiben tehát betartották a jogszabályokat, a minisztériumnak, illetve magának a miniszternek részt kellett vennie az államfő döntését megelőző folyamatban. Ilić egy szélesebb körű problémára is felhívta a figyelmet: Szerbiában a kegyelmi eljárásokat még mindig egy 1995-ben elfogadott törvény szabályozza.
Az ügyész szerint Szerbiában nem csupán az jelent problémát, hogy széles körben elterjedt az a meggyőződés, miszerint a törvény előtt nem minden állampolgár egyenlő. Rendszerszintű gondot okoz az is, hogy továbbra is olyan jogszabályok vannak hatályban, amelyeket egy már nem létező állam és jogrendszer számára alkottak meg. Ez súlyosan megkérdőjelezi a jogbiztonságot.
Mivel az igazságügyi minisztérium nem cáfolta azt a nyilatkozatot, amely szerint a tárca nem vesz részt a bejelentett kegyelmi eljárásokban, a Danas megpróbálta elérni Nenad Vujić igazságügyi minisztert. A miniszter azonban nem fogadta a telefonhívást, és az elküldött üzenetre sem válaszolt.
A bíróságokhoz nem érkeztek meg a határozatok
Vagyis Vučić teljesen önkényesen írt fel neveket egy listára, továbbra sem tudni, hogy pontosan kikét, hiszen a kezdeményezése egyelőre úgy tűnik csak pusztába kiáltott szó, hiszen sem a bíróságokra, sem az ügyészségekre ezzel kapcsolatban nem érkezett semmilyen hivatalos dokumentum.
A kegyelem egyébként egy tágabb jogintézmény, amelynek keretében az elnök többféle kedvezményt adhat, például mentesíthet valakit a büntetés végrehajtása alól. Az abolíció a kegyelem egyik formája, amely a büntetőeljárás alóli mentesítést jelenti, tehát jogerős elítélés nélkül is alkalmazható.
Vanja Bajović, a belgrádi Jogtudományi Kar professzora szerint a kegyelmezési törvény 4. és 11. szakasza alapján az abolíciót hivatalból, az igazságügyi miniszter javaslatára lehet kezdeményezni. Bajović október 9-én már azt is kijelentette, hogy amennyiben a minisztérium ténylegesen nem vett részt az eljárásban, felmerülhet a hivatali helyzettel való visszaélés bűncselekménye.
A belgrádi Felsőbíróság október 1-jén egyébként arról tájékoztatta az N1-et, hogy nem kapott kegyelmezési határozatot a folyamatban lévő ügyek vádlottjairól. Az újvidéki Felsőbíróság sem kapott hivatalos értesítést a 12 újvidéki aktivista ügyében, vagyis nem kell sietniük haza azoknak, akik közülük Horvátországban tartózkodnak.
Mindez felvetette azt a kérdést, hogyan érvényesülhetnek az elnöki döntések, ha az eljáró igazságügyi szervekhez nem jutnak el a szükséges dokumentumok. Ráadásul Vučić azóta lemondott, és maga is büszkén hirdeti, már nem terheli semmilyen felelősség, ő csak egy egyszerű állampolgár.
Radoičić, Selaković, Vesić és Momirović neve is felmerült
A sajtóban felmerült, hogy a 49 személy között jelenlegi és korábbi magas rangú állami tisztségviselők is szerepelhetnek.
Nikola Selaković neve a Vezérkar épületének ügyével kapcsolatban merült fel, ráadásul őt Vučić már 2025 decemberében is emlegette ebben a kontextusban. Azt mondta, ha el is ítélik, ő majd megkegyelmez neki.
A vasúti beruházásokkal és az újvidéki vasútállomáson történt tragédia és nyomozás kapcsán Goran Vesić és Tomislav Momirović lehetnek azok, akik “elnöki kegyelmet” kaphatnak. A jelenlegi körülmények között azonban nem lehet bizonyossággal kijelenteni, hogy hogy bármelyikük szerepelne a 49 fős listán.
Október 9-én az N1 kamerája megörökítette Milan Radoičićot a Szerb Haladó Párt kragujevaci választási rendezvényén, Aleksandar Vučić fia, Danilo társaságában. Radoičić, a koszovói Szerb Lista korábbi alelnöke, elismerte, hogy ő szervezte meg a 2023. szeptemberi banjskai fegyveres akciót.
Az ügy miatt nemzetközi körözést adtak ki ellene. A kragujevaci megjelenését az N1 videófelvétele és a Vreme beszámolója is dokumentálta.
A koszovói kormány szerint Radoičić jelenléte a kormánypárt rendezvényén a szerb állam banjskai támadásban játszott szerepére utal. Szerbiában továbbra sem emeltek vádat Radoičić ellen a banjskai támadás ügyében.
Vučićnak már van tapasztalata a kegyelemosztásban
Vučić 2025-ben összesen 18 személynek adott kegyelmet, köztük tiltakozó egyetemistáknak, pedagógusoknak és egyetemi oktatóknak, de olyanoknak is, akiket az egyetemisták elleni erőszakkal vádoltak.
Januárban 13 személyt mentesített a büntetőeljárás alól, júliusban pedig annak a négy SNS-aktivistának adott kegyelmet, akiket egy újvidéki egyetemista lány állkapcsának eltörésével vádoltak. Az eset annak idején Miloš Vučević miniszterelnök lemondásához is hozzájárult.
Augusztusban Milica Stojanović is kegyelemben részesült, aki egy belgrádi tiltakozás során autójával elütött egy egyetemista lányt. A kegyelmi döntések következtében az érintettek ellen megszüntették a büntetőeljárásokat.
A volt szerb elnök kegyelmi gyakorlata így meglehetősen sajátos képet mutat: ugyanazzal az elnöki jogkörrel mentesítette a büntetőeljárás alól a tiltakozókat és azokat is, akiket a tiltakozók elleni erőszakkal vádoltak meg, vagyis az újvidéki tizenkettek ügyét csak paravánként használta a verőlegények mentesítéséhez a felelősség alól.