Szomorú vasárnap, kinek hogy? Aleksandar Vučić aláírta a lemondását

Vučić búcsúbeszédéből az is kiderült, hogy az oroszok mindenáron meg akarják tartani a NIS-t, a másik oldal viszont el akarja venni tőlük

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Nem lehetett nem észrevenni, Aleksandar Vučić feketébe öltözött, és vele együtt az Informer televízió képernyős stábja, sőt még a szerbiai állami televízió (RTS) riportere is. Mindezt tetézte, hogy az Informer televízió egyik műsorvezetőjének pólóján az volt olvasható, hogy CIAZZI, ami a szicíliai–olasz „ciao, ragazzi” (kb. „sziasztok srácok”) torzult, szlenges formája.

Mindezt az Informer azzal t, hogy az élő közvetítést követő „szerb híradó” (Srpski dnevnik) műsorvezetőnője szintén „talpig feketében” köszöntötte a nézőket. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy gyászhangulat alakult ki a szerbiai kormányzati körökben Aleksandar Vučić lemondása miatt, de ennek a „dress code”-nak mindenképpen az volt a célja, hogy tudat alatt szomorúságot keltsen és sugározzon a nézők felé.

Csúsztatások a lemondás előtt

A lemondás aláírását megelőzően Vučić a szerb elnöki hivatal előtt „rögtönzött kampánybeszédet mondott” az előre odakészített emelvényről, és ezzel némileg összekeverte a sorrendet, ami a lemondást és a korteskedést illeti.

Az Informerben ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy az egyébként hónapok óta kampányoló szerb elnök lemondásával tisztességesen viselkedett, ellenpéldaként pedig Rumen Radev bolgár elnököt hozták fel, aki állításuk szerint államfőként végig kampányolta a parlamenti választásokat megelőző időszakot, majd győzelmét követően mondott le az elnöki tisztségről.

A szerb elnök a testőrök feje fölött szólt az istenadta néphez. Ezen a képen legalább öt-hat testőr van (Forrás: Screenshot)

A párhuzam azonban erősen sántít: Radev ugyanis januárban lemondott az államfői tisztségről, a bolgár parlamenti választást pedig jóval később tartották, amelyet az általa vezetett politikai tömörülés megnyert. Mindez arra a csúsztatásra vezethető vissza, aminek a magját egy korábbi interjúban maga a szerb elnök vetette el az Informerben.

Vučić ugyanis azt mondta, hogy Rumen Radev „elnöki pozícióból ment a kampányba és miniszterelnök lett”, ő viszont ezt nem akarja, hanem „egyszerű állampolgárként” szeretne kampányolni.

Csakhogy Radev 2026. január 19-én jelentette be lemondását, január 23-án pedig a bolgár Alkotmánybíróság megszüntette elnöki megbízatását. A parlamenti választás kampánya csak március 20-án kezdődött, a választásokat pedig április 19-én tartották; azon a Progresszív Bulgária 44,6 százalékkal győzött, Radev pedig májusban miniszterelnök lett.

Ezt a képet nem lehet kihagyni, az Informer televízió szerb híradójának (СРПСКИ ДНЕВНИК) műsorvezetője talpig, illetve térdig feketében

A szerb elnök egyébként „rögtönzött kampánybeszédében” a szokásos floszkulákat húzta elő, majd a beszéd végén köszönetet mondott a koszovói szerbeknek, akik minden nyomást elviseltek, amire a tömeg azt skandálta, hogy „Kosovo je srce Srbije”, vagyis Koszovó Szerbia szíve.

Vučić Churchilléhez hasonlította a saját helyzetét

A szerb elnök a búcsúhoz megfelelő történelmi társaságot választott magának. Beszédét egy Winston Churchillnek tulajdonított gondolattal kezdte: „Eljött a döntés órája. A történelem arra tanít bennünket, hogy a haladás sohasem véletlenül következik be, hanem nehéz döntések, a saját lelkiismeretünk előtti felelősség és az előrehaladás iránti eltökéltség révén.”

Majd hozzátette, hogy Churchill ezt akkor mondta, amikor „hasonló helyzetben volt, mint ő tegnap este”.

Kapcsolódó cikk

ШИРОКА МЕЛНИШКА ЛОЗА: Churchill bolgár szerelme

Churchill egyébként régi kedvence Vučićnak (és Dodiknak is), gyakran kölcsönöznek és magyaráznak át politikai idézeteket: Vučić már miniszterelnökként is hosszasan méltatta a brit kormányfőt, később pedig többször idézte beszédeiben.

A szerb elnök kapcsolata Churchill-lel legalább 2016-ig megy vissza. Akkor részt vett Boris Johnson *The Churchill Factor* című könyvének belgrádi bemutatóján, és hosszasan méltatta az egykori brit miniszterelnököt.

Aztán 2017-ben, a Vihar hadművelet szerb áldozataira emlékezve már idézte is Churchillt, akinek a következő mondatot tulajdonította: „Egyetlen siker sem végleges, és egyetlen vereség sem végzetes”, majd hozzátette, mintha Churchill ezzel éppen a szerbeknek üzente volna, hogy nincs minden elveszve.

Később is rendszeresen elővette Churchillt. 2019-ben például a médiáról és a politikai támadásokról beszélve ismét egy Churchillnek tulajdonított mondást parafrazeált; 2021-ben a győzelem napi beszédében szintén Churchillre hivatkozott a kis és nagy államok egyenlőségéről.

A lemondás estéjén azonban ennél is tovább ment, amikor saját helyzetét állította párhuzamba Churchillével.

A szerb elnök lemondott, véget ért egy korszak, egy új kezdődik – írta az Informer. Ez nagy bölcsesség, de az a baj vele, hogy nem igaz. Új korszak majd akkor kezdődik Szerbiában, ha Vučić elveszíti a választásokat. Ha ez nem történik meg, akkor marad minden a régiben

Ezután Hszi Csin-ping kínai elnöktől is idézett valami elmésséget, bár ő még nincs akkora államférfi, mint Churchill volt, majd rátért arra, hogyan látja saját csaknem egy évtizedes országlását.

Megköszönte a szerb választóknak, hogy kétszer is bizalmat szavaztak neki, majd felsorolta az általa legfontosabbnak tartott gazdasági eredményeket. Azt mondta, hogy 2012-höz képest félmillióval többen dolgoznak Szerbiában, és egy grafikont is bemutatott az egy főre jutó GDP alakulásáról. Az államadósság csökkentését pedig annak bizonyítékaként említette, hogy – saját megfogalmazása szerint – „nem ették meg a gyerekeik kenyerét”.

Azért némi önkritika is belefért a búcsúba. Az elmúlt másfél évet úgy értékelte – nyilván a diáktüntetésekre utalva –, hogy Szerbia az oktatás területén „bukta el a legtöbb vizsgát”, és elismerte, hogy a hatalom is „szörnyű hibákat” követett el, amelyeknek még évtizedek múlva is lehetnek következményei. A felelősséget ugyanakkor rögtön meg is osztotta: szerinte egyes egyetemeket „pártközpontokká” változtattak a tüntetők.

Búcsúzóul még előkerült az elnöki kegyelem

Vučić a lemondását megelőzően azt is bejelentette, hogy hivatali idejének utolsó előtti napján 49 embernek adott elnöki kegyelmet, közülük 23-an az elmúlt másfél év politikai és társadalmi konfliktusaihoz kapcsolódó ügyekben voltak érintettek.

A kegyelmet kapók között van a tizenkét tagú úgynevezett „újvidéki csoport”, köztük Mila Pajić, valamint tizenegy olyan ember is (12 + 11 = 23), akik a tüntetések résztvevőivel, a hatalom által rendszeresen „blokádolóknak”, vagyis megközelítőleg „blokadéróknak” nevezett demonstrálókkal kerültek összetűzésbe.

Vučić szerint a biztonsági szolgálatok ellenezték a kegyelmi döntést, ami valójában abolíció.

Kapcsolódó cikk

Hogyan szennyezte be a kegyelem intézményét a szerb államfő?

Az elnöki kegyelem, vagyis az abolíció egyébként az újvidéki tragédiát követő politikai válságban többször is Vučić eszköztárának részévé vált. 2025 elején tizenhárom, a tiltakozásokhoz kapcsolódó személyt részesített kegyelemben, köztük egyetemistákat és Natalija Jovanovićot, a niši Bölcsészettudományi Kar akkori dékánját.

Utóbbi esete különösen furcsára sikerült: Jovanović maga sem tudta, miért kapott kegyelmet, mert abban a pillanatban nem folyt ellene eljárás.

Néhány hónappal később azonban a mérleg másik serpenyőjébe is került kegyelem. Vučić 2025 júliusában kegyelmet adott az SNS négy aktivistájának, akiket azzal vádoltak, hogy január 27-ről 28-ra virradó éjszaka egyetemistákra támadtak Újvidéken. Rossz nyelvek szerint ezek Miloš Vučević haladó elnök barátainak számítanak.

Kapcsolódó cikk

Vučić megkegyelmezett a hatalom verőlegényeinek

Az incidensben a Művészeti Akadémia egyik hallgatójának eltört az állkapcsa; az ügy politikai következményei között volt Miloš Vučević miniszterelnöknek a lemondása is.

Ezzel sem ért véget a sor. Augusztusban Vučić kegyelmet adott annak az M. S. monogrammal azonosított nőnek is, akit emberölési kísérlettel gyanúsítottak, miután autóval elütötte a belgrádi Mezőgazdasági Kar egyik tiltakozó hallgatóját, aki az ütközéstől az útpadkának csapta a fejét.

Vučić tehát az elnöki hivatal ajtaját becsukva még egyszer szélesre tárta a kegyelmi kaput – ezúttal a politikai barikád mindkét oldalán állók előtt.

Putyin, Macron és a NIS is bekerült a búcsúcsomagba

Aleksandar Vučić külpolitikai örökségéről is beszélt. Azt mondta, az elmúlt négy és fél évben szinte minden európai találkozó „kínszenvedés” volt számára, mert újra és újra azt kérdezték tőle, Szerbia miért nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben.

Moszkvával sem volt egyszerűbb a helyzet – legalábbis Vučić szerint. Az oroszok mindenáron meg akarják tartani a NIS-t, a másik oldal viszont el akarja venni tőlük, „a végén pedig Szerbia jár rosszul”. Megemlítette a Putyinnal most kötött gázalkut is, amely alapján a szerbek „bagóért kapják” az orosz gázt.

Kapcsolódó cikk

Lemondása előtt utolsóként Putyinnal beszélt a szerb elnök

Egyúttal megköszönte Kína segítségét, üdvözölte az Egyesült Államokkal induló stratégiai párbeszédet, és elégedetten beszélt az Emmanuel Macronnal folytatott tárgyalásairól is.

A lemondást Vučić politikai ellenfeleinek is odaszúrva kommentálta. Emlékeztetett arra, hogy sokan azt állították: soha nem fog önként távozni az elnöki posztról. Most szerinte bebizonyította, hogy tévedtek, és közölte, hogy már hétfőtől számos helyen feltűnik majd Szerbiában.

Végül aláírta a rövid lemondólevelet, majd kiadta talán utolsó nyilvános utasítását Ana Brnabićnak, a feloszlatott parlament elnökének.

„Ana, ez megy a parlamentbe, te pedig holnap jössz az átadás-átvételre” – mondta a leköszönő szerb elnök.

Vége van, vagy nincs vége?

Ezzel Vučić elnöki korszaka végetért, de Szerbia ettől még nem evezett nyugodtabb politikai vizekre. Az országnak átmenetileg nincs választott államfője, a parlamentet feloszlatták, a kormány ügyvivői státuszban működik, miközben október 25-én parlamenti választást tartanak, az év végéig pedig új elnököt is kell választani. A csaknem két éve tartó tiltakozási hullám sem ért véget. A helyzet alkotmányosan lehetséges, de a szerb államhatalom több kulcspozíciója egyszerre kerül átmeneti állapotba.

Vučić csaknem egy évtizedes elnökségének mérlegét aligha lehet egyetlen búcsúbeszéddel vagy újságcikkel megvonni. Elnöksége alatt Szerbia egyszerre próbált közeledni az Európai Unióhoz, fenntartani kapcsolatait Moszkvával és Pekinggel, majd egyre látványosabban Washingtonnal is, miközben odahaza egyre inkább az elnök személye köré szerveződött a politikai rendszer.

A kilencvenes évek örökségétől sem szakadt el teljesen: Vučić politikai pályája is abból a korszakból indult, az utóbbi években pedig egyre gyakrabban kerültek pozitív vagy relativizáló összefüggésbe a Milošević-korszak és a délszláv háborúk szereplői. Ratko Mladić szeptemberi temetését követően szerb jogvédők és elemzők ugyanezt a történelmi rehabilitációs tendenciát bírálták.

Egy dolgot ugyanakkor Vučić távozásakor joggal könyvelhet el: a rendkívüli belpolitikai feszültség, a csaknem két éve tartó tüntetések és az időnként erőszakba forduló összecsapások ellenére Szerbia nem sodródott belső vagy külső fegyveres konfliktusba.

A szerb elnök lemondását követően pedig következik az új kihívás: mennyit ér Aleksandar Vučić hatalma Aleksandar Vučić elnöki címe nélkül? Bár ez a kérdés nem teljesen helytálló, mert az általa beindított gépezet működni fog akkor is, amikor ő a háttérből irányít.